2012. november 1-jétől a Tempus Közalapítvány tematikus honlapján (http://www.oktataskepzes.tka.hu/, http://www.kutprogram.tka.hu/) már elérhető az a felület, ahol a Digitális Módszertárba jelentkező, közoktatásban dolgozó pedagógusok (vagy szakmai munkaközösségek) egy online adatlap kitöltésével feltölthetik módszertani ötleteiket. (A pályázat további részletei a lapozás után találhatóak!)

Miután lefektettük az alapelveket, elkészítettem a virtuális osztálytermünket, kitaláltam azt is, hogy az egyéni tanulási útvonalak hogyan is működhetnének a gyakorlatban, nem volt más hátra, mint a rendszer beindítása. Ebben a fejezetben erről lesz szó, illetve röviden kitérünk a jeges rémületre is! Nagyon fontosnak tartottam, hogy a rövid-, közép- és hosszútávú célok egyensúlyban legyenek. Nem volt elég azt mondani, hogy mindenki tanuljon a saját kijelölt útvonalán, és találkozunk az év végén. Ez nyilvánvalóan a legtöbb diáknak azt jelentette volna, hogy nincs angolból ’házi’(értsd:  nem kell semmit csinálni, majd év végén 1 nap alatt összedobunk valamit). További hosszú leírás a lapozás után található!!

A tanításunknak sok olyan részlete van, ami nem állja ki a 21. század próbáját, de a számomra legzavaróbb momentum az értékelésünk. Nem csak az a baj, hogy az iskolai értékelés nagyon sok időt elvesz a tanítástól, hanem az is, hogy álságos és hazug rendszer. Egyre több tapasztalat támasztja alá, hogy az értékelésünknek nincsen sok köze a tudáshoz. (Erről magam is írtam itt és érdemes elolvasni egy oktatáskutató írását is.) Nem tudom elfelejteni John Holt Iskolai kudarcok című könyvében leírt tapasztalatait sem. Holt úgy gondolta, hogy a valódi tudást az olyan dolgozatok mérik fel, amikre nem készülnek előzőleg a diákok. Hamarosan rájött, hogy miért nem íratnak ilyen számonkéréseket a tanárok, a pocsék eredmények miatt.
Magam is próbálkoztam azzal, hogy (bejelentés nélkül) megírattam egy több hónappal korábban tanult tananyagból egy dolgozatot. A legmeghökkentőbb nem is az volt, hogy milyen rossz eredmények születtek, hanem a diákok felháborodása, úgy érezték alapvetően tisztességtelen, amit csinálok, hiszen ők azt a tanayagrészt a témazáró dolgozattal már letudták, esetleg majd az érettségin kerülhet elő, de ott is csak nagyon leszűkített formában. Még nagyobb volt a diákok felháborosdása, amikor egy dolgozatban (az adott témához kapcsolódó) más tantárgy illetékességébe tartozó tudást kérdeztem. Úgy érezték, áthágom a játékszabályokat, ha a biológia dolgozatban a történelemhez tartozó információ kérdezek, még akkor is, ha maguk is belátták, hogy az adott információval rendelkezniük kellene.

Mivel a 21. századi tanár projekt egyik alaptétele, hogy a diákok organikusan, a saját  tempójukban és a saját érdeklődésüknek megfelelően fejlődhetnek, eljutottunk a rendszer egyik legérzékenyebb pontjához. Amikor elgondoltam mindezt, arra következtetésre jutottam, hogy akkor bizony nem tehetek mást, mint a gyakorlatban is megvalósítom az ’egyéni tanulási útvonalakat’, azaz mindenkinek kijelöljük a saját útját, majd segítjük ezen végigmenni. Ez nagyon szépen hangzik, de közel sem ilyen egyszerű a gyakorlatban. Sőt, olyan problémák is felmerülnek, amelyekre soha nem gondoltam (pedig, utólag gondolhattam volna).  A ’21. századi tanár’ kritikus fejezetéhez érkeztünk (az első három rész ITT, ITT és ITT található)

Az előző két részben (ITT és ITT) kénytelen voltam elvi alapvetéssel terpeszkedni az olvasó figyelmére, mivel azt gondolom, hogy egy ilyen (az én szakmai életemben) nagyszabású változást nem lehet enélkül leírni. Most azonban kiszabadulunk az elméletek szorításából, és kimerészkedünk az iskolai hétköznapok forgatagába. Azért azt ne felejtsük el, hogy egy olyan rendszert szeretnénk kikísérletezni, amely készséget fejleszt, differenciál, lehetőséget ad arra, hogy a gyerekek saját tempójukban haladjanak, és legfőképpen nem feltétlenül stresszeli halálra őket (erre szolgál az értékelés újragondolása). Szintén nagyon fontos, hogy mindezt főállásban, heti 22+ óra tanítással egy állami középiskolában szeretnénk megvalósítani, ahol nincsenek különlegesen jó feltételek (1 használható számítógépterem –  a másik is használható, de ott informatika órák vannak szinte mindig, 2-3 használható interaktív tábla, több teremben kivetítő vászonnal  – nagyjából ennyi a rendelkezésre álló technika.

Van egy fantasztikus programcsomag, a Microsoft Learning Suite nevű, amit ingyenesen használhat bármely tanár. A letöltéséhez a Partners in Learning oldalán kell regisztrálni (IDE KATTINTVA), vagyis még regisztrálni sem, hiszen Google, Facebook vagy Yahoo azonosítóval is használható az oldal. Pár egyszerű adat megadása után már le is tölthetjük a programcsomagot, ami több mint 20 nagyszerű alkalmazást kínál. Ezekről már sokat írtunk egyenként itt a TanárBlogon, ezért most összegyűjtjük, hogy mi mindent is lehet csinálni velük:

Az Autocollage programmal egyszerűen készíthetünk képekből kollázsokat. ITT mutattuk be a programot, videóval is ismertetve a használatát. ITT a PIL Akadémia résztvevői (itt lehet jelentkezni az új évre) gyűjtöttek össze számtalan ötletet, hogy mire lehetne használni. ITT egy óravázlat, ami használja a programot. Az évkezdő órához adott ötletek között is szerepel az Autocollage (ITT).

Nemzeti ünnepünk, október 23. azért is különleges, mert szemben a többi történelmi ünnepeinkkel (március 15., augusztus 20.), a nem túl távoli múltban történt, abban az időben, amikor már volt fényképezés és filmfelvétel, helyszínei pedig ma sem változtak túl sokat. Mindez nagyszerű lehetőséget ad arra, hogy interaktívan, látványosan, esetleg a helyszíneket felkeresve tanítsuk meg történelmünk magasztos pillanatait. Ehhez gyűjtöttünk össze és készítettünk el némi IKT-s segítséget.

Elsőként bemutatnánk egy térképet (IDE KATTINTVA), melyen bejelöltük a nagy nap budapesti eseményeinek helyszínét, időpontját. Interaktív táblán jól használható arra, hogy végigkövessük az eseményeket. Ahol lehetett, ott fényképek is kerültek az egyes pontokhoz, korabeli felvételekből. Diákjainknak kiadhatjuk, hogy hasonlóan ehhez készítsék el a további napok térképét is.

A vizualizációk között is kiemelkedő helyen vannak azok, amik térképeket használnak fel. A webkettes eszközök bőségesen adnak lehetőséget arra,l hogy adatokat, statisztikákat látványosan jelenítsünk meg térképeken. Több ilyen alkalmazásról is szóltunk már itt a TanárBlogon, de meglehet, hogy mind közül a legszebb a most bemutatott Maplecroft (IDE KATTINTVA).

Kedves kollégánk és barátunk, Barta Géza ajánlotta a figyelmünkbe pár napja és azóta is szívesen játszogatunk vele. Sajnos, a különféle térképek közül csak az egészségügyi témájúak érhetők el ingyenesen, de ezekkel is lehet izgalmas dolgokat csinálni. Az oldal legérdekesebb része a Map Maker, ahol két különféle mutatót ábrázolhatunk egyszerre, az egyiket az országok színével, a másikat pedig kördiagramként. Érdemes játszogatni vele.

Egy igen vicces videót osztott meg Gavin Dudeney: Twitteren megpróbáltak tanárok néhány érvet összegyűjteni arra, hogy miért is nem lenne szabad ceruzákat használni az iskolában. Az eredeti, angol nyelvű videó ITT TALÁLHATÓ, akinek kényelmesebb, röviden összefoglalva megtalálhatja nálunk magyarul is érveket. Jöjjenek az érvek! 1) Addig nem vagyok hajlandó ceruzát használni az óráimon, amíg a ceruzák gyártói megoldást nem találnak arra, hogy ne írhassanak összevissza mindent ellenőrzés nélkül a gyerekek! 2) ... a lapozás után folytatjuk!

Ügyvédi felszólítást kaptunk a 'Hogyan taníts interaktív táblával' című kiadványról írt Hogyan ne írj az interaktív tábláról címmel megjelent recenziónk kapcsán. A levél egy nyilatkozat közzétételére kért minket, aminek itt helyt is adunk. Mégpedig az eredetileg megjelent cikkel azonos feltételekkel. Szeretnénk hangsúlyozni ugyanakkor, hogy mindez nem jelenti azt, hogy megítélésünk szerint a szabad véleménnyilvánítás határait átléptük volna, illetve ilyen jellegű felelősségünket elismernénk, pusztán azt gondoljuk, hogy a miénktől eltérő véleményeknek is lehet helyük a TanárBlogon. Íme a nyilatkozat az eredeti, teljes szöveggel, változtatások nélkül: