Matematika másképp
Internet a tanórán - 16 éve
Dan Meyer amerikai matematikatanár szerint a matematikaoktatás szerkezete alapjaiban elhibázott. szerinte nem véletlen, hogy sok gyerek nem szereti a matematikát, hiszen nem érzik úgy, hogy bármihez köze lenne annak, amit tanulnak. Véleménye szerint, a való életben sosem találkozunk a problémákkal olyan módon, ahogyan a matekórán. A valódi problémáknál tudnunk kell különbséget tenni a releváns és lényegtelen adatok között és magunknak kell rájönnünk a megoldás lépéseire is, nem pedig egy megoldási módot kell alkalmaznunk lépésről-lépésre.
Ennél persze sokkal pontosabban és részletesebben fejti ki a véleményét a blogjában (ITT OLVASHATÓ) és a Bővebben után megtekinthető (magyar feliratos) videóban is.
A kémiatanárok körében ma is folyik a vita arról, hogy mennyire kell a kémiai kísérleteknek a mindennapokohoz kötődnie. Az egyik elképzelés szerint, minél hétköznapibb anyagokból dolgozunk, annál nagyobb lesz a tanultak relevanciája a diákok számára. A másik tábor a veszélyeket hangsúlyozza, ha ugyanis a mindennapi anyagokkal pancsolnak a kémia órán, könnyen kezdhetnek otthon is veszélyes házi kísérletekbe, olyasmibe, ami nem ellenőrzött, nem laboratóriumi körülmények között nagyon veszélyes lehet.
A
Ma újabb óravázlattal kedveskedünk angolos kollégáinknak. Szintén a táborban tapasztaltuk meg igazán, hogy mennyire hasznos a Spelling City oldala! A lapozás után nem is egy, hanem igazából 2 óravázlat található, mivel a
Egy érdekes kísérletbe fogtunk a nyáron: egy gyerektáborban próbáljuk meg az IKT bevezetését. Classmate PC-vel, internetes órákkal - és kizárólag olyan tanárokkal, akik még életükben nem használtak IKT-t az óráikon. Az eredményekről folyamatosan beszámolunk - mindig óravázlat formájában, képekkel gazdagon illusztrálva :) Az első óravázlat a házak, lakások témakörben született, és az Architect Studio oldalát használta (
A most bemutatott, legalább két órát felölelő foglalkozásban a diákok képzelőerejére és biológiai ismereteire egyaránt szükség van. Saját maguk által
Nagyon szeretem az ún. tartalom-alapú órákat, amikor a nyelvtanár nem a mindennapokról beszélget a gyerekekkel, hanem tényleg meg szeretne tanítani valamit - valami kézzelfoghatót. Ehhez a történelem nagyon adja megát - sok a nyelv benne, érdekes történetek, fontos események, egyébként is hasznos. Mivel a tantervbe viszonylag kevéssé fér bele a 20. századi világtörténelem, én ezzel szoktam - angol órán - foglalkozni. A lapozás után két olyan oldalt mutatok be, amelyeket nagyon szeretek.
Nagyon divatosak manapság az igazságügyi szakértők munkáját bemutató sorozatok. Nos, az Autopsy of a Murder nevű oldal (
Terepgyakorlatok, szakmai kirándulások során állandó probléma, hogy miként is rögzítsék a diákok mindazt, amit látnak, tapasztalnak, ami történik velük. Fontos lenne, hogy rendszereződjön számukra a sok információ és az sem baj, ha valamiként nyoma marad számukra is annak, hogy mit is csináltak. A megszokott forma, hogy a gyakorlat után élménybeszámolót vagy jegyzőkönyvet várunk tőlük, amiben rögzítik az eseményeket. Ez néha nyögvenyelősen és nehézkesen megy és beadott munkák is inkább a legyünk túl rajta hangulatot árasztják. Itt jöhet segítségünkre a kicsi, könnyen kezelhető Classmate PC.
A tudománytörténet egyszerre lehet izgalmas és érdekes és borzasztóan unalmas is. Ha csak záporoznak az adatok és az életrajzok, könnyen oda az izgalom és még a legnagyobb felfedezésből is csak adathalmaz lesz. ezen segíthetünk, ha egy tudományterület történetét 1:1-be tanulással dolgozzuk fel, úgy hogy minden diák a saját gépén és külön tudjon dolgozni valamilyen részfeladaton.




