Debrecenbe utazik a SMART IKT roadshow-ja
Hírek - 14 éve
Őszintén szólva nem hittem volna, hogy az LSK Hungária (a SMART hazai hivatalos képviselete) Interaktív Kool-Túra nevű rendezvénysorozata képes lesz ekkora tömegetket megmozgatni. Mivel mi is a meghívottak között vagyunk, érdeklődve mentünk el még novemberben Dunaújvárosba, hogy lesz-e egyáltalán olyan, aki pénteken egy hűvös, ködös, sötét délutánon inkább 1 órával később megy a gyerekért az óvodába, csak hogy interaktív tananyagokat böngészhessen, előadásokat hallgasson az IKT-ról, és beszélgessen velünk. Nos, nagyon kellemes csalódás volt, hogy már az első alkalommal is 100+ kolléga vett részt a programokon, és azóta - ha lehet - láthatóan még nagyobb lett az érdeklődés a sorozat iránt. Mellékeljük a következő rendezvény beharangozóját, amely ezúttal Debrecenben lesz, mégpedig február 10-én, és pontosan itt: Debreceni Református Hittudományi Egyetem Kölcsey Ferenc Gyakorló Általános Iskolája 4026 Debrecen, Hunyadi utca 17., és ekkor: 13:00 - 16:30. Sok izgalmas előadás mellett a TanárBlog teljesen szerkesztősége is felvonul majd. Beszélgessünk egy kicsit!
Egyre többször érzem azt, hogy nagyon kár, hogy 'nincs két életem'. A másik életemet valószínűleg konferenciákon, érdekes előadások hallgatásával tölteném. És mindenképpen lenéznék Hajdúböszörménybe, ahol a „A jövő jelen van „ avagy mobil eszközök és technológiák az oktatásban címmel nagyon látványos szakmai nap ígérkezik! Az időpont: 2012. január 26. (csütörtök) 14 óra. Helye: Bocskai István Gimnázium, 4220 Hajdúböszörmény, Bocskai tér 12. A lapozás után minden részletre fény derül, de a meghívót le is lehet tölteni csatolmányként itt, a TanárBlogon. Külön érdekesség, hogy lesz Articulate műhely is - ez az a szoftver, amellyel a TanárBlog e-learning anyagai is készülnek, és nagyon jó látni, hogy mások is megtalálták. Talán még közösségünk is lesz? Részetek a lapozás után tehát!
Az Országos Mentőszolgálat, az Oxyológiai Társaság, a Magyar Vöröskereszt, a Magyar Védőnők Egyesülete, az Országos Gyermekegészségügyi Intézet , az Országos Egészségfejlesztési Intézet és a Katasztrófavédelmi Oktatási Központ szakmai támogatásával Országos Elsősegély-ismereti Versenyt hirdet 10-18 éves tanulóknak.
Izgalmas kísérletbe vágott kollégánk Lévai Dóra, blogján közzétett egy gondolattérképet arról, mi is jut eszünkbe a pedagógusról, a pedagógus szerepről (
A
Eldőlt, most már biztos, hogy folytatódik 2012-ben is a TanárBlog Nyári Akadémia (TANYA), ami nem is igazán akadémia, hiszen elsősorban gyakorlati képzésre helyezi a hangsúlyt. Amit kínálunk: 30 órás képzés angoltanároknak, interaktív tábla képzés, laptop-órák tartása, tesztelés (online és offline), valamint egyéb gyakorlati alapok a tanításhoz. Mindez TELJESEN INGYEN, 6 napos, bentlakásos turnusokban kínáljuk. A résztvevők anyanyelvi lektorokkal taníthatnak, minden délután mentorokkal készülhetnek az óráikra (pl. a TanárBlog is ott lesz, legalábbis én, Prievara Tibor :) segítünk az órák összeállításában, folyamatosan látogatjuk az órákat, tanulunk az előző napok hibáiból, használjuk az interaktív táblát, a kis számítógépeket minden nap - de anélkül is próbálgathatnak újdonságokat. Az ingyenes kurzus mellé teljes ellátást is biztosítunk - mindezt júliusban és Kecskeméten, ez fontos. További részletek és jelentkezés a lapozás után. A tavalyi képzés - úgy érezzük, és a résztvevők szerint is - nagyon jól sikerült, újdonság az, hogy nincs újdonság, azaz 2012-ben is teljesen ingyenes a képzés. Még valami: a tapasztalat azt mutatta, hogy a tábor (mint műfaj) leginkább fiatal, kezdő tanároknak (egyetemistáknak) vált be. Hogy milyen is volt tavaly?
Idén ötödik alkalommal rendezték meg az Aquaprofit-Polgár Sakknapot a fővárosban. A világ legnépszerűbb táblás játékának nagyszabású show-ján hazánk világhírű sakkozói, a Polgár nővérek játszották a főszerepet. A Magyar Telekom székházában rendezett sakknapot a három Polgár lány SMART Board interaktív táblán tartott sakkórával indította három különböző szinten, kezdő, haladó és profi játékosok számára. A foglalkozás után élősakk következett. A sötét királynő Polgár Judit, a sötét király pedig Nádasi Tamás, az Aquaprofit Zrt. elnöke volt. Később tizennyolc polgármesternek, illetve több híres sportolónak és más hírességnek volt lehetősége asztalhoz ülni a sakkmesterek ellen. Polgár Judit csapott össze a VIP csapattal, amelynek Farkasházy Tivadar, Kótai Mihály és Vujity Trvtko voltak a tagjai. A nagymester bekötött szemmel játszott ellenük. Az eseményről készült videó-összefoglaló 




