Fall(e) für zwei - avagy hogyan mászik ki a csapdából egy nyelvtanár
Nyelvoktatás - 9 éve
Karl Nikoletta írása
Paolo! Figyelj! Még egyszer a feladatod. Holnap korán reggel Rómába repülsz. Várni fog egy taxisofőr. Odaadod neki ezt a címet.
Így kezdődött a történet két évvel ezelőtt a Tóth Tímea által tíz éve működtetett Nyelvsziget nevű pátyi nyelviskolában. Két fiú, két tanítvány, egy testvérpár éppen németet tanultak, és házi feladatként folytatták a megkezdett történetet. Aztán óráról órára hozták a folytatásokat, megbeszélték, javítgatták, változtatták. Amikor túlnőttek a nyelvóra keretein, bevezették a hetenkénti szerkesztőségi üléseket. Ekkor csatlakozott hozzájuk a harmadik kamaszfiú. Eljátszották a jeleneteket, utánanéztek a hiányzó információknak, ismeretlen helyszíneknek. Rajzoltak, interneten böngésztek, jegyzeteltek, sebességet számoltak, időt kalkuláltak, és sokat vitatkoztak. Tímea következetesen németül beszélt, a fiúk azonban kialakítottak egy sajátos nyelvhasználatot, ahol is a német volt az alap, a hiányzó részeket pedig angol és magyar szavakkal töltötték ki.
Nagyon izgalmas, sokoldalú és rendkívül hasznos oldalról írunk ma, a neve Commonlit (
Mai ajánlatunk nyelvtanulóknak, nyelvtanároknak szól elsősorban. A Time magazin gyerekváltozata (
Súlyos mulasztásunkat pótoljuk, hiszen nem írtunk még a Quizlet remek új játékáról, a Quizlet Live nevűről. A Quizletet talán senkinek nem kell bemutatni (de ha mégis, akkor
Nagyon izgalmas oldalt találtunk, amely sok nyelvtanulónak segíthet. Nekünk is sok fejtörést okoz az, hogyan lehet (és ha lehet, érdemes-e) a nyitott végű feladatokat, kérdéseket automatizáltan értékelni. Az íráskészség tipikusan ilyen. Azt gondolom, hogy a legjobb megoldás az, ha van egy nyelvtanár, aki segít, de ha esetleg mégsincs, a Cambridge English oldala (
Időről-időre megjelennek olyan weboldalak, ahol nagy cégek a fejlesztéseiket akarják kipróbálni és ebbe valamilyen játékos formában vonnak be minél több embert. A Google Quick, Draw! nevű oldala is ilyen (
Van egy feladat, amit még egy PhD órán tanultam az egyetemen sok évvel ezelőtt, és nagyon érdekesnek tartom, ezért szívesen csinálom különböző csoportokkal. Az élet úgy hozta, hogy idén egy hetedik osztályos csoportban csináltuk. A feladat rendkívül egyszerű: kapnak egy rajzolt fekete-fehér képregény kacsát, és 45 perc alatt ebből a kacsából egy MAGYAR kacsát kell csinálniuk. Bármit rajzolhatnak, színezhetnek, írhatnak ... utána kiállítást szervezünk, és megbeszéljük, hogy kinek mit is jelent a kacsa 'magyarsága'. Az idei kacsafesztivál olyan jól sikerült, hogy úgy döntöttem, írok róla röviden. A gyerekek hatalmas lelkesedéssel fogtak a munkához (főleg, miután kiderült, hogy a kezemben levő papírokon nem röpdolgozat van, hanem csak egy kacsa), és igen érdekes megoldásokkal álltak elő. Az alábbiakban néhány (számomra) érdekes tapasztalatot osztok meg. (Tipp: még soha nem érte meg ennyire lapozni!).
Mióta piacgazdaság van nálunk is, felértékelődnek a pénzügyi ismeretek is. Én mindig meglepődöm, hogy gimnazista diákok mennyire nincsenek néha képben az alapvető pénzügyi folyamatokkal. Ezért is lehet érdekes az az interaktív, négy szinten játszható pénzügyi fitnesz teszt (
Szótár rengeteg van az interneten. A Lingro azonban különleges, mivel itt nem kell az ismeretlen szavakat 'elvinni' a szótárhoz, hanem a szótárat visszük a szavakhoz. A rendszer roppant egyszerű, és nyelvtanulók számára hihetetlenül praktikus és hasznos. Nem kell ugyanis mást tennünk, mint a Lingro oldalán (ami
A Dreampire 




