• Új interaktív táblás oldal nyelvtanároknak

    Nyelvoktatás - 9 éve

    Írta: Prievara Tibor

    Bár tevőlegesen nem vettem részt benne, távolról, illetve egy-egy megtartott előadás erejéig érdeklődve figyeltem az iTILT (Interactive Technologies in Language Teaching) nevű Eu-s projekt alakulását. Mostanra elkészült az új oldal, amely hat nyelven is elérhető (sajnos magyarul nem). Nyelvtanároknak ellenben kiváló forrás lehet. Összesen három típusú táblaszoftverrel készültek letölthető minta anyagok, de benézhetünk órákra is - összesen 250 (!) tanteremben készült videó segítségével, ahol az interaktív táblákat munka közben láthatjuk. Nekem ez a legutóbbi bizonyult a legérdekesebbnek, hiszen hét ország osztálytermeibe ülhetünk be pár percre, nézhetjük, hogy ők hogyan tanítanak nyelveket, illetve mikor és mire használják az interaktív táblát. Külön kedvesség az oldal szerkesztőitől, hogy a videók megtekintése után a felhasznált tananyagokat letölthetjük gépünkre. Mivel nemrég készült el az oldal, még lehetnek hibák, nálam a SMART Notebook anyagok közül a Listening fájl nem töltött be, valamint néhány videó sem volt a Vimeo-n elérhető, de összességében ekkora adatbázisnál ez előfordulhat, legyünk türelmesek!

  • EFL Tigers - Tematikus gyűjtemények angoltanároknak

    Nyelvoktatás - 9 éve

    Írta: Prievara Tibor

    Átnéztem a linkgyűjteményemet, és azt láttam, hogy összesen kb. 4000 olyan - leginkább nyelvtanítással kapcsolatos - oldal gyűlt össze, amiről egyszerűen nem leszek képes írni a TanárBlogon, mert nincs rá idő. Ugyanakkor a számítógépemet végignézve azt láttam, hogy ott is van kb. 5 GB anyag, amit az elmúlt 1 évben gyűjtöttem, írtam, készítettem és használtam a tanításban. Arra gondoltam, hogy ezeket elkezdem rendszerezni és megosztani a 'világgal'. Ennek első eredménye az EFL Tigers nevű Facebook oldal, ahol naponta osztok meg néhányat a használt oldalak közül. A másik folyománya az lett, hogy tematikusan is elkezdtem rendezgetni az anyagokat, feltöltve a feladatlapokat, audio, videó anyagokat stb. Ezek a tematikus gyűjtemények természetesen rendszeresen bővülnek, ahogy találok még anyagokat. Eddig a SCHOOL és a FAMILY témakörök indultak el, de folyamatosan frissítem ezeket az oldalakat is, és készítek újakat. Nézzétek, töltsétek, osszátok!

  • Gyakoroljuk a kiejtést - interaktívan

    Nyelvoktatás - 9 éve

    Írta: Prievara Tibor

    Öldöklő a verseny a böngészők között, és egyre inkább látszik, hogy ezt a versenyt - legalábbis részben - a kiegészítő szolgáltatások területén fogják megvívni. Most egy olyan - zseniális - Chrome kiegészítőt ajánlunk, amely segít a tanult nyelv helyes kiejtését megtanulni. Ehhez természetesen szükségünk van egy Google Chrome böngészőre (INNEN LETÖLEHETŐ), majd bejelentkezve el kell látogatnunk a Webstore-ba (MÉGPEDIG IDE), és a böngészőhöz le kell tölteni a kiegészítőt. Tudom, mindez talán bonyolultnak hangzik, pedig nem az (összesen kb. 5 perc), és az eredmény megéri! Hogy mit is tud a Speech recogniser (magyarul: szövegfelismerő)? Nos, egy mikrofonba beszélve felismeri, amit mondunk, és írott szöveggé alakítja. Azaz interaktív, segíti a kiejtést, azonnali visszajelzést ad, korlátlan és ingyenes. Adjunk a diákoknak egy szöveget és olvastassuk fel velük otthon. A töbit a program intézi :)

  • Egy kép, 74 együttes + El sistema

    Nyelvoktatás - 9 éve

    Írta: Prievara Tibor

    Nemrég 'zene' volt a téma egy könyvben, így körbenéztem az interneten, hogy mivel is dobhatnám fel az órát. Nagy siker lett végül ez a kép, ahol összesen 74 zenakar, énekes nevét rejtették el. Az órán nem igazán sokat foglalkoztunk vele, de feladtam házi feladatnak, és viszonylag sok diákot megmozgatott, hogy minél több együttest sikerüljön megtalálni. A másik újdonság egy kb. 10 perces videó volt, egy venezuelai programról, melynek a neve El Sistema, és komolyzene segítségével harcol a szegénység ellen. Egészen hihetetlen történet, nagyon érdekes, jól megcsinált anyag. Ha nincs 10 percünk, a lényeget akár 5 percben is össze lehet a videó segítségével foglalni, bár nagyon érdekes az is, ahogy játszanak ezek a fiatalok.

  • Wordshake - szókirakó játék

    Nyelvoktatás - 9 éve

    Írta: Prievara Tibor

    Teljesen jól használható 'szókirakó' játékot találtam a British Council oldalán (mégpedig IDE KATTINTVA). Azért volt különösen jó használni órán, mert 3 percük volt a gyerekeknek, hogy szavakat rakjanak ki. Mivel gépek előtt csinálták, párokban, nagyon viccesnek bizonyult a hang, amit a szavakért kaptak, hiszen (bár nem hirdettem versenyt) ez folyamatos visszajelzés volt és hallották, hogy a többiek hol tartanak. Lehet egyetlen géppel, interaktív táblán is játszani, de nekem így jobban működött, mert mindenkinek kellett dolgoznia. A szavakat szintén elmenti a játék, azaz utólag össze lehet hasonlítani, hogy ki mit írt, vagy akár tovább játszani, például úgy, hogy minden pár választ a listájáról 5 szót, majd elkezd beszélgetni valaki mással a csoportból, ahol ezt az 5 szót megpróbálja 'elsütni'. A másiknak ugyanakkor meg kell próbálni kitalálni, hogy mely szavak is voltak ezek.

  • Ingyenes online nyelvkönyv

    Nyelvoktatás - 10 éve

    Írta: Nádori Gergely

    Ingyenes, online nyelvkönyből tanulhat, aki az izlandi nyelvvel szeretne megismerkedni (IDE KATTINTVA). A nyelvkönyv több szinten (a túlélő izlanditól a haladóig) tartalmaz leckéket. Minden leckéhez találunk videókat, feladatokat és hanganyagot is. Az ingyenes regisztráció után a program számon tartja a haladásunkat is és onnan folytathatjuk, ahol abbahagytuk.

    Érdekesség, hogy az oldalt az izlandi kormány üzemelteti és elsődlegesen azért készült, hogy a bevándorlók könnyebben tanulhassák meg a nyelvet. Elméletileg csak a számítógép előtt ülve eljuthatunk vele egy alapszintig, ami elég az elboldoguláshoz. Nem csak azért lehet érdekes ránézni, ha valaki meg akarja tanulni ezt a különleges nyelvet (ami a legközelebb van az óskandinávhoz), hanem azért is. hogy lássuk, hogyan lehet egy online nyelvkönyvet jól megcsinálni.

  • Esszét ír magától

    Nyelvoktatás - 10 éve

    Írta: Prievara Tibor

    Az Essaytyper (ITT TALÁLHATÓ) nevű oldal lelkiismeretes plagizálóknak ajánl morális kiskaput. A főoldalra érve nincs más dolgunk, mint beírni a témakört, amelyben szeretnénk esszét írni (minél általánosabb, annál könnyebb a dolgunk - pl. Civil war, vocabulary, vagy éppen travelling jó kulcsszó lehet, de a III. Richard nem jött be annyira), majd elkezdhetünk gépelni. A szöveg a billentyűk leütése nyomán, de azok tartalmától teljesen függetlenül jelenik meg. Ennek több fontos előnye is van. A legizgalmasabb, hogy megtapasztalhatjuk, hogy milyen lenne az életünk, ha villámsebességgel tudnánk gépelni. Ez már önmagában is csodás érzés. Nem elhanyagolható az sem, ugyanakkor, hogy nem egyszerűen copy-paste módszerrel lopjuk így más munkáját, hanem tényleg úgy néz ki, mintha dolgoznánk vele. Ezzel elindulhat az 'etikus plágium' fogalom világhódító útjára. Érdemes kipróbálni, de cak viccből, mivel az esszéket természetesen az interneten találja meg maga az oldal is, és egyetlen perc azonosítani! Ja, apró figyelmesség az oldal készítőitől, hogy a fejlécben több programot (pl. Word, Excel) is meg tud jeleníteni, hogy még teljesebb legyen az illúzió.

  • Nyelvtanító Facebook app

    Nyelvoktatás - 10 éve

    Írta: Prievara Tibor

    Egyre több ismerősöm osztotta meg velem Facebook-on az Euro nyelvvizsgaközpont ingyenes nyelvi alkalmazását, a Nyelvi Fitnesz Tréning-et (ITT TALÁLHATÓ). Egyrészt jól néz ki, másrészt kifejezetten viccesek a szövegek, azaz - bár én egészen jól elboldogultam a nyelvi feladatokkal - csak azért is érdemes tréningezni, hogy érdekes cikkeket olvassunk, hanganyagokat hallgassunk. Pont ezért szerintem jól használható akár órán is, ha van 5 perc az óra végén. Nekem nagyon tetszik az is, hogy ott próbálja meg értelmes tevékenységre bírni a gyerekeket, ahol elég sok időt eltöltenek, és  - lássuk be - azért nem mindig telik hasznosan az idő. Az aktuális feladatok elvégzése után érdemes az Archívumba látogatni, ahol folyamatosan bővülő kínálat várja a tudást szomjazókat. Ja, és mindezt angolul és németül is, és valóban teljesen ingyenesen!

  • Dokumentumfilmtár - angolul

    Nyelvoktatás - 10 éve

    Írta: Prievara Tibor

    Megnyugtató, ugyanakkor kifejezetten frusztráló is az a tudat, hogy szinte biztosak lehetünk benne, hogy az interneten megtalálható az a tökéletes anyag, weboldal, óravázlat stb., amire nekünk pont akkor szükségünk van. Megnyugtató azért, mert már nincs lehetetlen, illetve nincs szükség másra, mint egy böngészőre és némi időre, hogy akármilyen tárgy bármelyik könyvének tetszőleges fejezetéhez kiváló kiegészítő anyagot találhassunk. De pont ezért frusztráló is a tudat, hiszen ha nem találtuk meg a tökéletes anyagot, biztosak lehetünk benne, hogy az attól még ott vár ránk valahol. Így sokkal nehezebb beérni egy nem annyira tökéletes megoldással. Ezért is van az, hogy szívesen gyűjtögetek olyan oldalakat, ahol mások érdekes oldalakat gyűjtögetnek. Ilyen a Chocadoc (ITT TALÁLHATÓ), ingyenesen nézhető dokumentumfilmeket gyűjtöttek nekünk össze, ráadásul kategorizálva. Nem is keveset, szóval érdemes elmerülni benne!

  • Időutazás, időkapszula

    Nyelvoktatás - 10 éve

    Írta: Prievara Tibor

    A Take me back nevű oldalon (ITT TALÁLHATÓ) rövid, ám annál izgalmasabb időutazást tehetünk a közeli múltba (sajnos csak angolul). Nem kell mást tennünk, mint begépelni egy számunkra fontos dátmot, és már dől is ránk a rengeteg érdekesség. Több ilyen oldallal is dolgoztam már órán, a Take me back nagy előnye, hogy sokkal interaktívabb, és nem csak száraz adatokat ad (persze az is lehet érdekes). Például meg is hallgathatjuk a slágerlistát vezető dalokat, nem csak fel vannak sorolva. Aztán rengeteg olyan érdekesség van, amiért nyelvórán különösen jól használható, például magazinok borítói, az abban az évben megjelent könyvek borítóinak képei, az akkor menő autók fényképei, vagy éppen a legmenőbb reklámok abból az évből. Emellett aztán találhatunk hagyományos kategóriákat is (pl. ki született, halt meg az év során), de annyi érdekesség található az oldalon, hogy fantasztikusan érdekes prezentációkat lehet összeállítani (arra kell azért vigyázni, hogy egy gimnáziumi csoportnál ne mindenki a születésnapját nézze,mert akkor az egész évre vonatkozó adatok mindenkinél ugyanazok lesznek, osszunk fel egy évtizedet!).