• Mitől ment előre a világ?

    Vezércikk - 16 éve

    Írta: Nádori Gergely

    A tudomány sosem attól ment előre, hogy az emberek új dolgokat találtak ki. A tudomány attól ment előre, hogy az öregek meghaltak. Ez a bon mot állítólag Otto Hahn német filozófus mondása. Vajon mennyire igaz ez a tanításra, aaz oktatás megújulására. Tény, hogy a tanítás nagyon nehezen mozdul, akár egy tankhajó, a változások lassan indulnak be és még nehezebb hirtelen megváltoztatni őket. Első ránézésre paradoxnak tűnhet, hogy közben egyfajta permanens pedagógiai forradalomban élünk (és nem csak itthon, az USA-ban is), de ha végiggondoljuk, mennyit változtatott ez valóban a tanításon, alapvető dolgok nem változtak. Tanárok osztályokban, tanórákon tantárgyakat tanítanak, ez például az elmúlt kétszáz évben így volt minden iskolában.

    Nekem személyes fájdalmam, hogy milyen lassan jutnak át például a tudomány eredményei az oktatásba, mennyi olyan dolgot tanítunk a diákoknak, amiről ma már tudhatjuk, hogy biztosan nem igaz. Nagyon nagy megújulások a metodikában sem voltak, néhány hangzatos, de nem túl átható mozgalmon kívül: fecseg a felszín, hallgat a mély. Érdekes megnézni, hogy mennyivel többet változott a nyelvtanítás arzenálja, véleményem szerint azért, mert a nyelvtanításnak piaci körülmények között kellett megélnie és ez kikényszerítte a megújulását.

    Bővebben...

  • Torz tükrön át – valóságok az interneten

    Vezércikk - 16 éve

    Írta: Prievara Tibor

    Nick Hornby írta a Fever Pitch című könyvében azt, hogy az Arsenal futballcsapat iránti rajongása akkor vált betegessé, amikor úgy érezte, hogy a csapat teljesítménye, eredményei tükrözik az ő magánéletének történéseit. Azaz: ha rossz passzban volt az Arsenal, akkor neki sem jöttek össze a dolgok az életben. Valami  hasonlóról szeretnék most röviden írni, ám a témánk (e sorok írójának legnagyobb bánatára) most nem az Arsenal lesz, hanem  az internet, illetve a közösségi oldalak hatása az offline valóságra.

    Bővebben...

  • IKT kitekintő - 2011. április 4.

    Hírek - 16 éve

    Írta: Prievara Tibor

    Most is összegyűjtöttünk egy csokor érdekességet az IKT világából. Íme a hírek krémje! Megnézhetjük a magyar sajtófotókat, kereshetünk partner osztályokat, iskolákat, tanárokat a Skype Edu új szolgáltatásával, olvashatunk a Facebook depresszió jelenségéről, kényes, kínos történeteket olvashatunk tanárokról, akik megjárták a közösségi oldalak poklát, ismét lesz Networkshop konferencia, a Google 1 Gbps sebességű slot machines online internetet ad Kansas-nak. Végül egy utolsó áprilisi tréfa, a Gmail Motion, ahol mozdulatokkal tudjuk a gmail-t irányítani :). És természetesen mindez mind semmi, hiszen az IKT Híradó naponta rengeteg friss, érdekes, tanároknak szóló (talán még hasznos is) információkhoz!

  • Háború a kábítószerek ellen - ellentmondások

    Angolos ötletek - 16 éve

    Írta: Prievara Tibor

    A kábítószer napjaink egyik nagy átka. A kérdés az, hogy mitől, hogan válik azzá. Most egy ellentmondásos cikk alapján, sok adattal, ténnyel igyekszünk a dolog végére járni. Fontos, hogy tisztában legyünk vele, hogy ez a cikk elfogult és végig a kábítószerek legalizálása mellett foglal állást. Vitatkoznál vele? Csak egy kattintás ...

    Bővebben...

  • Egy érdekes per - interaktív hanganyag (középhaladó+)

    Angolos ötletek - 16 éve

    Írta: Prievara Tibor

    A tananyag egy érdekes (és nagyon ellentmondásos) per történetét dolgozza fel. Az eset Amerikában történt, egy hanganyag mutatja be, majd következik a vita! A hanganyagot egyszerre, majd kis részekben is meg lehet hallgatni, a téma adja magát. Garantáltan feldob egy 'bűn(üldözés)' órát, de érettségire készülve is kiválóan használható.

    Bővebben...

  • Igeidők - a múlt (feladatlapok)

    Angolos ötletek - 16 éve

    Írta: Prievara Tibor

    A tananyag mindösszesen 5 feladatlapot / interaktív tesztet tartalmaz. A feladatok fokozatosan nehezednek, a múlt idejű igeidőket sorban (magyarázatokkal, nyelvtankönyv részletekkel) tanulhatjuk meg. Végül egy megatesztet is megoldhatunk (100+ kérdés), ahol a jelen, és a múlt időt ismételhetjük. Szóval, van mit tenni ebben a modulban is.

    Bővebben...

  • Lyukas szöveg érettségizőknek 2 (B2)

    Angolos ötletek - 16 éve

    Írta: Prievara Tibor

    És megint egy EMELT SZINTŰ nyelvhelyesség érettségi előkészítő feladatlap! A feladat egyszerű ismét: ki kell tölteni a szöveget egy-egy odaillő szóval. A téma: dohányzás és leszokás.

    Bővebben...

  • Lyukas szöveg érettségizőknek 1 (B2)

    Angolos ötletek - 16 éve

    Írta: Prievara Tibor

    Újabb érettségi előkészítő feladat készült el, ezennel EMELT SZINTEN érettségizőknek (nyelvhelyesség vizsgára). A feladat egyszerű, a megfelelő helyre be kell írni a megfelelő szót. A téma - vad gyerekek - nem annyira vad, mert Róma születéséről (is) szól. De azért olvasható :)

    Bővebben...

  • A nőnek az irodában a helye? (B2)

    Angolos ötletek - 16 éve

    Írta: Prievara Tibor

    A tananyag 2 szöveget dolgoz fel. Az első egy rövid bevezető a 'nőnek a tűzhely mellett a helye' témakörhöz, a második pedig egy rövid párbeszéd, amelyben egy amerikai feleség bejelenti, hogy vissza szeretne menni dolgozni. Sok szó, 2 szövegértés feladat, ezúttal nem interaktívan.

    Bővebben...

  • Fairtrade - út a jobb élethez (B1)

    Angolos ötletek - 16 éve

    Írta: Prievara Tibor

    A tananyag egy érettségi előkészítő szövegértés feladat álcája mögött próbálja elmesélni a Fairtrade jelentőségét, és egyáltalán megpróbálja bemutatni, hogy mit is jelent ez a fejlődő országok számára, valamint a fejlett világban élőknek egyaránt.

    Bővebben...