Mitől ment előre a világ?
Vezércikk - 2011. április 9.
A tudomány sosem attól ment előre, hogy az emberek új dolgokat találtak ki. A tudomány attól ment előre, hogy az öregek meghaltak. Ez a bon mot állítólag Otto Hahn német filozófus mondása. Vajon mennyire igaz ez a tanításra, aaz oktatás megújulására. Tény, hogy a tanítás nagyon nehezen mozdul, akár egy tankhajó, a változások lassan indulnak be és még nehezebb hirtelen megváltoztatni őket. Első ránézésre paradoxnak tűnhet, hogy közben egyfajta permanens pedagógiai forradalomban élünk (és nem csak itthon, az USA-ban is), de ha végiggondoljuk, mennyit változtatott ez valóban a tanításon, alapvető dolgok nem változtak. Tanárok osztályokban, tanórákon tantárgyakat tanítanak, ez például az elmúlt kétszáz évben így volt minden iskolában.
Nekem személyes fájdalmam, hogy milyen lassan jutnak át például a tudomány eredményei az oktatásba, mennyi olyan dolgot tanítunk a diákoknak, amiről ma már tudhatjuk, hogy biztosan nem igaz. Nagyon nagy megújulások a metodikában sem voltak, néhány hangzatos, de nem túl átható mozgalmon kívül: fecseg a felszín, hallgat a mély. Érdekes megnézni, hogy mennyivel többet változott a nyelvtanítás arzenálja, véleményem szerint azért, mert a nyelvtanításnak piaci körülmények között kellett megélnie és ez kikényszerítte a megújulását.
Az oktatás legújabb nagy kihívása az IKT (vagy tényleg az?), olyan jelenség, amivel fontos lenne kezdeni valamit. Látványosan húzhat el a világ a tanárok mellett, ha nem alkalmazkodnak a kor kihívásaihoz, mondják sokan. Ez az, ami alapjaiban alakíthatja át a pedagógiát, mondják a szakértők. Mi, itt a TanárBlogon kialakult közösség szeretünk úgy gondolni magunkra, mint az élcsapatra, de talán néha az élcsapatnak is érdemes megállnia egy pillanatra és hátra néznie, követi-e valaki egyáltalán.
Érdemes elolvasni Benedekné Hajnalka blogbejegyzését:
Hétről hétre halasztódik a moodle beüzemelése - s bennem is egyre több a kétség, minek is....S ami kicsiben itt, kicsit nagyobban másutt. Pezsgőnek tűnő pedagógus portálok alaposabb szemrevételezés után, ugyanezt a mintát mutatják. Az oldalak létrehozói, szerkesztői írnak, üzennek, mutatnak, prezentálnak - s körülöttük - függetlenül a regisztrálók számától -néma csend. Hegyi partizánként - üres völgyek felé kiabálódik néhány hittérítő, kik egymást erősítő üzeneteket fogalmaznak meg. Sikeresnek tűnő képzések nyomán született portálokon több hónapos dátumú az utolsó tevékenység. A világmegváltás elmaradt.
Panaszkodtunk már erről sokat itt a TanárBlogon mi magunk is, de ennél érzékletesebben nem tudnánk megfogalmazni. Megdöbbenni pesze nem kell a dolgon, bennem is gyakran feltámad a gondolat, hogy ugynazt az órát tartsam meg, amit két évvel korábban. Ha pedig nincsen időm rendesen készülni, akkor biztosan frontális órát fogok tartani, ahhoz kell a legkevesebb erőfeszítés. Ha azon gondolkodom, hogy mi az, amit elsajátítottak az órán (nem megtanultak, hanem valóban elsajátítottak), akkor nem lehetek túl büszke magamra, de az, hogy mi marad meg az iskolában történtekből a diákban amúgy sem túl szívderítő kérdés.
De igaza van-e Otto Hahnnak? Tényleg csak azt kellene megvárnunk, amíg kihalnak a régi begyepesedett tanárok és felnőjön az a merész pedagógus nemzedék, amelyik már bátran vezet az új vizekre? Ollé János írt nemrég arról, hogy kollégáját kényszerblogoltató rabszolgahajcsárnak nevezték a pedagógia szakos hallgatók, mert a kurzus részeként blogbejegyzéseket is kellett írniuk. Nem úgy tűnik, mintha az IKT istrángot szaggató vad csikói beszélnének így. A TanárBlog Facebookos ismerőseinek átlagéletkora 39 év (a szórás 8 év), jellemzően tehát nem az iskolából frissen kikerült tanárjelöltek azok, akik követnek minket, hanem éppenséggel azok a gyakorlott tanárok, akik már valóban megtapasztalták, hogy valami másra, valami újra van szükségük. Lehet, hogy ahhoz, hogy igazán akarjuk az újat és ezért erőfeszítést is tudjunk tenni szükség van arra, hogy megtapasztaljuk, nem működik a régi. Mindannyiunk számára a saját tanáraink voltak a tanári szerepmodellek, természetes, hogy a legfiatalabb tanárgeneráció sem látott még webkettes eszközöket a tanításban, nem is gondolkodik bennük.
Mi a tanulság azon túl, hogy a világmegváltás (érdeklődés hiányában) elmaradt? Nem tudom, de eszembe jut egy József Attila vers:
az ember él
kenyeret eszik és remél
várja hogy elmuljon a tél
