• Hangalapú visszajelzés beadandókra

    Tippek, trükkök - 4 éve

    Írta: Prievara Tibor

    Nem találkozhatunk a diákjainkkal, mégis valahogy azon kellene dolgoznunk, hogy a digitáis oktatásban azért történjen tanulás. Most egy egyszerűen használható, jól működő ötetet adunk a visszajelzés hatékonyabbá tételére. Ha komolyan vesszük, hogy a digitális munkarendben is szeretnénk élhető, a diákok számára hasznosítható tudást építeni, ehhez ez az apró ötlet sokban hozzájárulhat.

    Bővebben...

  • Microbit projektek karantén idején

    Oktatóvideók - 4 éve

    Írta: Nádori Gergely

    virusA karanténban ülve az egyik legrosszabb dolog (tanárnak, gyereknek egyaránt) a tehetetlenség érzése, az az érzés, hogy odakint valami történik és mi semmiképpen nem lehetünk befolyással rá.Ezen segíthet, ha elgondolkodunk, milyen módokon javíthatnánk a helyzeten. Sokat beszéltünk itt már a maker szemléletről, ami az egyszeri embernek is lehetőséget ad arra, hogy valamilyen új dolgot, új tárgyat hozzon létre. Most a micro:Bitet hívtuk segítségül, ezt a kis mikrokontrollert, amit könnyedén lehet beprogramozni bármire. Elkészítettem 3 vírusos projektet vele és egy videóban osztottam meg a diákokkal, várva az ő ötleteiket is.

    Bővebben...

  • Fegyverletétel

    Vezércikk - 4 éve

    Írta: Nádori Gergely

    red queenLeigh Van Valen evolócióbiológus vezette be a sötét királynő elméletet a biológiába, ami a nevét az Alíz tükörországban szereplőjéről kapta. Egy ponton ugyanis Alíz és a királynő alatt futni kezd a táj és ekkor mondja azt, hogy ”Minálunk, ha teljes erődből rohansz, az épp csak arra elég, hogy egy helyben maradj.” Van Valen szerint ez jellemzi a legjobban a zsákmányállatok és a ragadozók viszonyát, az evolúció során mindkettő változik, egyre jobb vadász vagy egyre jobban menekülő állat lesz, de a távolság köztük nem változik. Később az elméletet a társadalomtudósok is átvették, alkalmazva azt például a fegyverkezési versenyre, amiben mindkét fél, irgalmatlan erőfeszítéseket tett azért, hogy a köztük levő status quo ne változzon. Hasonló lehet a helyzet a vizsgáztató és a vizsgázó között is. Vagy legalábbis volt március 13-áig.

    Bővebben...

  • Pedagógiai tapasztalatok karantén idején

    Vezércikk - 4 éve

    Írta: Prievara Tibor

    Ahogy telik az idő, és az első sokkon talán kezd mindenki túllenni, újabb és újabb kihívások előtt állunk. Eddig az volt a kérdés, hogy vajon lesz-e élelmiszer, és hogyan néz ki az, hogy mindenki egy lakásban van 0-24-ben összezárva. Nemsokára olyan kérdések is felmerülnek, hogy 'vajon mikor tudok fodrászhoz menni?', vagy 'hogyan szervezzük a nyaralást?'. Minden iskola, tanár, diák és szülő küzd jelenleg azzal, hogy kialakuljon egy olyan életritmus, a mindennapi tevékenységeknek egy átalakuló rendje, amelyben a körülményekhez képest értelmesen és hasznosan lehet eltölteni az időt. Az elmúlt hetek tapasztalatait összefoglalva megpróbálunk pár kérdést és lehetséges megoldást is a TanárBlog olvasói elé tárni.

    Bővebben...

  • Tanítás karantén idején lehetőség és felelősség

    Vezércikk - 4 éve

    Írta: Nádori Gergely

    thinkerEz most amolyan filozofikus bejegyzés lesz, de ígérem, hogy a végére nagyon konkrét következtetésekre is eljutok. Így a digitális munkarend második hetének végén talán nem árt egy lépést hátra is tenni és onnan rápislantani arra, mit is csinálunk most.

    Egy ideális világban a lehetőség és a felelősség kéz a kézben jár, ahogyan ezt már Pókember is megtanulta: A nagy hatalom nagy felelősséget is jelent. Akiknek sok lehetősége van, sok döntést kell meghozniuk, azok ezért nagy felelősséget is viselnek, akiknek keveset, azok meg nem. De mi történik akkor, ha felborul az egyensúly?

    Bővebben...

  • Módszerek karantén idején - fordított kérdés, fordított felelet

    Tippek, trükkök - 4 éve

    Írta: Nádori Gergely

    varjuAhogy haladunk előre a karantén világban egyre szembetűnőbb, hogy mennyivel színesebben kell tanítanunk ahhoz, hogy a diákok motivációját fenntartsuk. Nagyon hamar tudnak unalmassá válni a megszokott feladattípusok, formák és többnyire nincs meg az a keret, a tanóra, ami valamilyen szinten munkára kényszerítené a diákokat. Fokozottan igaz ez a számonkérésre, ahol nagyon nehéz megtalálni azt a formát, amiben az egyfelől változatos lesz, másfelől pedig a valós tudást tükrözi. Pedig ez utóbbira most mindennél nagyobb szükségünk van. Az egész szituáció mindenki számára új, így különösen szükséges, hogy visszajelzést kapjunk arról, a megtanulandókból mennyit és milyen mélységben tudtak elsajátítani a diákjaink, hiszen így leszünk képesek kalibrálni a tanításunkat.

    Bővebben...

  • Online rajzjáték

    Internet a tanórán - 4 éve

    Írta: Nádori Gergely

    skribblÍgy karantén idején legalább olyan fontos, hogy a diákok mentális egészségére is figyeljünk, mint arra, hogy miként haladnak a tananyaggal. A bezártság, a szociális kapcsolatok beszűkülése már gyorsan érezteti a hatását és ezen a tanulás egyéni felelőssége, a hirtelen nyakukba szakadt temérdek beadandó és feladat sem segít. Ilyenkor mindennél jobb lehet a játék, ami kicsit kiszakít ebből a taposómalomból. Online egyszerre 12 ember által játszható játék a Skribbl (IDE KATTINTVA) ahol dolgokat kell lerajzolni. Játszhatunk együtt a nagyvilággal, de arra is van lehetőség, hogy saját szobát hozzunk létre, aminek a linkjét oszthatjuk meg a diákokkal (és ha privát böngésző ablakot nyitunk, akkor több meccset is vezethetünk párhuzamosan). Garantált a szórakozás.

    Bővebben...

  • Digitális iskola - konkrét ötletek pedagógiai tervezéshez

    Vezércikk - 4 éve

    Írta: Prievara Tibor

    Elkezdődött hát, nyakunkon az első hét vége, amikor digitális munkarendben dolgozik tanár, diák, és - lássuk be - sok szülő. Mivel rengeteg emailt, üzenetet kapunk, és azt látjuk, hogy egyre többen kezdenek emiatt egyre feszültebbek lenni, megpróbáljuk gyakorlati tanácsokkal segíteni az otthontanulás szervezését. Ebben a rövid írásban például nem teszünk mást, mint leírjuk egyetlen tantárgy egy hónapjának a megszervezését. Talán érdemes elolvasni és hasznos lehet másoknak is.

    Bővebben...

  • Most gondoljunk a gyerekekre ... ja, bocs, mégse

    Vezércikk - 4 éve

    Írta: Prievara Tibor

    Eddig a TanárBlogon elsősorban az iskolák, tanárok felkészülését próbáltuk információkkal, ötletekkel, tapasztalatokkal támogatni. Most már ott tartunk sok iskolában, hogy a digitális menetrend kialakul, el kell kezdődnie a tanulásnak. Itt elsősorban az a kérdés, hogy a hirtelen jött digitális átállás terhét kire tesszük? A tanárokra, a szülőkre vagy a gyerekekre. Nyilván mindháromra, és az is egyértelmű, hogy a szülő-gyerek szempontok fedik egymást sokban, ugyanakkor az arányok rendkívül fontosak. Mennyi rugalmasságot várunk el a diákjainktól és az ő szüleiktől, illetve mennyit magunktól, pedagógusoktól, iskoláktól. Attól tartok, a digitális tanulás sikerét alapvetően fogja ez meghatározni.

    Bővebben...

  • Javaslat digitális iskolai rendre - az élhető digitális mindennapok

    Vezércikk - 4 éve

    Írta: Prievara Tibor

    Rengeteg eszközzel öntöttek nyakon minket, pedagógusokat az elmúlt pár napban. Egy oldalon szavazás indult, hogy ki melyiket használja, pillanatok alatt 65 eszköz gyűlt össze, és szavaztak szépen rá a kollégák. Egy pillanatra beleképzeltem magam egy pánikban lévő, digitális nem affinis tanár helyébe, és teljesen elveszettnek éreztem magam. Próbáljuk ki mind a 65 alkalmazást? Hogyan fogom ezeket összekapcsolni, hogy derül ki, hogy melyik jó nekem és melyik nem? És ha nem jó valamelyik, akkor majd váltok? Ma még a Quizleten, holnap a Redmentán, aztán a Google Forms-ban értékelek? Az alábbiakban eltekintenénk a konkrét eszközöktől, és javaslunk egy lehetséges 'üzletmenetet', rendszerben, úgy, hogy az mindenki számára érthető, vehető legyen, legyen hol segítséget kérni, tudjunk értelmes és élhető rendszert kiépíteni magunk köré, ahol a diákok számára is hasznos és nem kaotikus digitális oktatási (vagy még inkább tanulási) rendszert tudunk kiépíteni.

    Bővebben...