Hiába ... érezhetjük gyakran, akik az oktatás közelében vannak, és a mindennapok állandóan változó egyszínű szürkeségétől megfáradtan hazatérnek szülőként, diákként, vagy éppen portfóliót író pedagógusként. Elmarad a forradalom. Ismét. Egyébként lassan évente jut nekünk egy-egy elmaradt forradalom, vagy még rosszabb: a megszelídült ál-forradalom megnyugtató eredményeivel boldogon töltekezve. Mert valódi forradalom nincs. Lehet, hogy segíthet az a 45 000 számítógép, amit tanárok kaptak, lehet bármilyen progresszív a Digitális Oktatás Stratégia, és lassan beindul a továbbképzés-cunami is, mégis nem tudom elhessegetni az egyre makacsabbul tolakodó érzést - megint nem változik valójában semmi. Az alábbi rövid írásban ennek a lehetséges okait próbálom körbejárni, amelyek szerintem a következők: a tanárok, a diákok és a szülők. Előre is elnézést kérek mindenért, amit most leírok.

Közhely, hogy az iskoláról, oktatásról mindenkinek van véleménye, az utóbbi hónapokban azonban kifejezetten látványos is volt. Pártok, tanárok és diákok szervezetei állnak elő a követeléseikkel, néha pontokba szedve, néha folyószövegben, esetleg dalban mondva el, hogy minek kell másképp lennie. Vannak olyan elemek, amik több listából is visszaköszönnek, sokak vágyai, elvárásai között szerepelnek: legyen az iskola modern, legyen 21. századi, fejlesszen képességeket, csökkenjen az óraszám és a tananyag, legyen a mindennapi életben használható, praktikus, amit tanulnak. Sokszor köszön vissza, hogy a csekk befizetését vagy az adóbevallás kitöltését is tanítsák meg (konkrétan erről ITT ÍRTUK MEG a gondolatainkat). De mi történne, ha jönne egy oktatáspolitikai aranyhal és bármilyen kívánságot teljesítene? Hova jutnánk?

Az internet tele van veszélyekkel - hallhatjuk egyre többször, és egyre hangosabban. Lassan számontartani is nehéz a rengeteg programot, amelyek mind-mind megvédeni hivatottak minket ... és gyermekeinket. Ne mondd el idegeneknek, hol laksz, ne add ki szüleid bankkártyájának az adatait, ne beszélgess idegenekkel csetszobákban - hallhatjuk, olvashatjuk sokszor. És ez mind igaz is, ezek reális veszélyek. Azon azonban érdemes elgondolkodni, hogy ezek-e a legnagyobb veszélyek? A közösségi oldalak abból élnek, hogy minket aktivitásra bírnak, és minél hosszabb ideig az oldalon tartanak. Ez rendben is van, csak nagyon nehéz tudatos közösségi média használatról beszélni, ha egyik oldalon egy 13 éves gyerek van, a másikon pedig egy Facebook méretű cég, aki módszeresen próbálja ezt a gyereket manipulálni. Vajon ki fog győzni? Továbbgondolva, a valódi veszély a közeljövőben talán máshonnan les ránk. Sokkal ártatlanabb, nem tiltott, sőt, iskolákban is szorgalmazott módon.

Áprilisban lesz a Digitális Témahét, most már mondhatjuk, hogy hagyományosan. Az iskolák IDE KATTINTVA resgisztrljatnak, amit mindenképpen érdemes, mert az iskolákat izgalmas nyeremények is várják. Megkérdeztünk hat tanárt, akik korábban már nagy sikerrel vettek részt a témahéten, hogy számukra mit jelent, miért érdemes belevágni, miért érdemes regisztrálni, itt vannak a válaszaik:

Hosszú évek óta tartunk taárképzéseket a Microsofttal együttműködésben, az első ilyen még a PiL Akadémia volt, amire talán sokan emlékeznek. Azóta folyamatosan fejlődött, hogy mit és miként akarunk elmondani a kollégáknak. Azonban akárhogyan is igyekeztünk mindig korlátozott volt, hogy hány tanárt érünk el személyesen, kihez juthat el a mondanivalónk. Mostantól viszont bárki részt vehet ezeken a képzéseken, mert online formában is megjelentek az Educator Community oldalán (IDE KATTINTVA). 7 modul készült el, a következők:

Czékmán Balázs kutatását ajánljuk ma minden kedves TanárBlog olvasó figyelmébe. Ahhoz, hogy megtaláljuk a digitalizáció pontos helyét a közoktatásban, fontos, hogy minél több gyakorlat, tapasztalat és tudás halmozódjon fel. Ezen az úton - véleményem szerint - a lokális, és nem a globális tudás lehet a legizgalmasabb. Ahhoz, hogy valódi változás legyen, először a változás igényének kell megfogalmazódnia, és ahhoz lehet kiválasztani a legmegfelelőbb megoldást. Érdekes lenne kipróbálni, hogy mi történne, ha az iskolákra és a tanári közösségekre bíznánk, hogy saját digitalizációs programot dolgozzanak ki, és ehhez csak segítséget, képzéseket és ajánlásokat fogalmaznánk meg állami szinten (tudom, álnaiv a feltevés, de mégis le kellett írnom). Czékmán Balázs írása (amelynek címe: Mobiltechnológia a tanórán: oktatási tartalmak, oktatást segítő digitális megoldások) egy hasznos mérföldkő és jelentés lehet ezen az úton, (IDE KATTINTVA ) érhető el.

'Elkészültek a Digitális Mintaiskola Projekt ajánlásai' - adja hírül a Digitális Pedagógiai Módszertani Központ (DPMK) főoldala. A dokumentum abban hivatott segíteni, hogy iskolák miként szervezhetik, irányíthatják az intézmény digitális iskolává válásának nem mindig egyszerű folyamatát. A DPMK összesen két fontos írást tett közzé, az egyik címe Ajánlások a digitális pedagógia szakmai és technológiai feltételrendszeréhez, míg a másik a Mintaiskola technológiai ajánlás. Mindez ITT LETÖLTHETŐ, elolvasható, adott esetben elfogadható, és bevezethető. Az látszik, hogy ez nem megy egyik napról a másikra, és az is igaz, hogy első olvasásra talán nyomasztó, hogy mennyi mindenre kell(ene) figyelni, de ha többször, figyelmesen végigböngésszük, talán az első lépéseket is meg tudjuk tenni - intézményi szinten. Személyes véleményem szerint, a sikeres digitális transzformációhoz előbb egy nulladik lépés is szükséges, ami nem más, mint a változás igénye az egyes tanárokban. És ez nem elsősorban technológiai, hanem pedagógiai kérdés.

Minden évben vannak jól tapintható trendek a londoni BETT Show-n . Pár éve az interaktív táblák voltak divatosak, aztán a tartalomfejlesztés, vagy a VR tört előre látványosan. Idén a kódolás, a maker szemlélet volt kétségtelenül az előtérben. A közel 850 kiállító standját végigböngészve azonban egy dolog teljesen világos volt: szinte senki, semmilyen szinten nem számol az mLearning-gel, azaz a mobiltelefonos tanulással. Magyarországon valamiért még mindig sokakban erősen tartja magát az a hit, hogy a mobiltelefonok órai alkalmazása lesz a jövő útja (ami persze nem kizárt), de ezt az IKT eszközök és rendszerek tervezői, gyártói jelenleg egyáltalán nem jelzik vissza. Egyetlen olyan 'appokat' készítő céggel sem találkoztam, aki azt mondta volna, hogy erre lenne érdemes tovább haladni. Szinte kizárólag nagyobb rendszerek (pl. e-napló, vagy szülő/tanár/diák kommunikációs szoftverek) értesítéseit küldik csak mobilra, illetve az egyre kevesebb kiállító tartalomfejlesztő cég fejleszt ún. reszponzív weboldalakat, amelyek alkalmazkodnak a képernyő méretéhez, így akár telefonon is használhatóak.

Az ember nem lehet elég óvatos, félti a gyerekeit, tanítványait, vagy akár saját magát is a közösségi oldalak árnyoldalaitól. Természetesen a kritikus szövegértelmezés rendkívül fontos, mégis néha beszippant minket a pánik egy pillanatra. Mivel többet foglalkozunk itt, a TanárBlogon (immár 11 éve) mindazzal, ami az online térben történik, igyekszem figyelni arra, hogy ilyen témákra, cikkekre 'ugrunk'. Történt a minap, hogy egy digitális pedagógia szakértő a Facebook-on megosztotta EZT A CIKKET, amely egy kegyetlen játékról, az ún. 48 órás kihívásról szól, ahol gyerekeket arra vesznek rá, hogy eltűnjenek két napra, és a szüleiknek ne szóljanak. A szabály egyszerű: minél többen, minél jobban aggódnak érte, annál több pontot kap. Állítólag valaki számolja azt is, hogy hány Facebook-poszt, megosztás komment érkezik. Ez egy olyan kegyetlen játék, ami állítólag futótűzként terjed a tinédzserek között. És ez sajnos igaz is: a média, és a felelőtlen Facebook megosztások nyomán! Rövid oknyomozás következik a lapozás után.

Nap mint tapasztalom, hogy milyen izgalmas a maker világ, milyen sok lehetőséget ad a tanárnak, ha szabadon gondolkodik. A maker hozzáállás lényege, hogy az ember némi ötletességgel, olcsó alapanyagokból is meg tud csinálni bármit, amire éppen szüksége van. Éppen elektromosságtant tanítottam és szerettem volna olyan eszközt, amivel a diákok szabadon és könnyen csinálhatnak áramköröket. Így találtam rá a réz ragasztószalagra (20 méter 300 forint belőle például ITT). Már csak egy elemtartó és pár filléres LED kellett és már készíthették is maguknak egy papírra ragasztva az áramköröket. Külön hasznos volt, hogy az áramkört először megrajzolhatták a papírra, majd arra jött a megvalósítás, így: