Biológia feladatokat készítünk, én és az AI
Letölthető anyagok - 2 éve
Rendkívül izgalmas időt élünk, amikor itt van egy új eszköz, a meseterséges intelligencia és még nem tudjuk igazán, hogy miként is kellene használni. Van tehát terepe a próbálkozásnak, a kísérletezésnek. Amikor előkerültek a szabadon használható AI-re épülő oldalak az első gondolatom nekem is az volt, hogy milyen jól lehet majd ezeket feladatok készítésére használni. Nem is kellett sokat várni, meg is jelentek a feladatgeneráló AI-k, amik nekem viszont igazi csalódást okoztak. Végtelen mennyiségben ontották ugyan a feladdatokat, de nem túl jókat. Jelelmzően egy-egy ismeretre, kiragadott tudáselemre kérdeztek rá egy anyagból. Leginkább a diákok által készített Kahoot!-okra emlékeztetve. Nem csoda, ó feladatot csinálni nem egyszerű.
Most újra nekivágtam, de nem azzal az elvárással, hogy majd az AI lesz a varázsló, ami helyettem megcsinálja a feldatot, hanem inkább úgy kezelve, mint egy ügyes, de nem túl képzett asszisztensem lenne. Végzős biológusoknak, akik emelt szintre készülnek akartam feldatot készíteni, ezért azzal kezdtem, hogy megadtam neki a témakörhöz releváns érettségi témakör vázlatát, mondván, hogy ezek az ismeretek, fogalmak azok, amiket a diákoknak tudnia kell. Azt találtam ki, hogy a feladat legyen egy orvos helyzete, megérkezik a beteg, ők kérdéseket tehetnek fel, vizsgálatokat végezhetnek, majd diagnózist kell felállítaniuk és terápiát is kell javasolniuk.
Sokan sirattuk a Windows Movie maker programot, ami könnydén tette lehetővé egyszerű videók készítését. Nem volt alkalmas arra, hogy hollywoodi szuperprodukciók készüljenek vele, de az iskolai projektekhez pont eleget tudott. A használatát pár perc alatt meg lehetett tanulni. Aztán évekkel ezelőtt eltűnt és fjó űrt hagyott maga után. Vannak persze akár ingyenes professziionális programok s, de azok pont a professzonalizmusuk miatt nem jók az iskolai feladatokhoz. Vannak egyszerű programok is természetesen, de azok vagy túl egyszerűek, vagy túl korlátozott a használatuk. Most azonban a Microsoft megvásárólta és ngyenesen használhatóvá tette a Clipchamp programot (
A 3D tervezés az egyik legizgalmasabb módszer amivel a diákok kreativitása kibontakoztatható. Számtalan akár ingyenes eszköz is a rendelkezésünkre áll, hogy 3D objektumokat tervezzünk, például a remek
Ritkán ajánlunk olyan dolgot, ami pénzbe kerül. Most mégis kivételt teszünk, mert egy olyan dologról van szó, ami kiemelten fontos lehet. Egy számítógépes játékról van szó (csak angolul elérhető), ami két éve felkerült Lengyelországban a középiskolások ajánlott olvasmányainak listájára. Háborús játék, de olyan, amilyet még nem nagyon láthattunk. Inspirációját a szíriai háború adta, de itt nem tábornokok vagyunk, akik az egységeket tologatják, nem is katonák, akik az ellenséget gyilkolják, hanem civilek, akik egy ostronlott városban rekedtek. Menedéket kell találni, élelmet szerezni, gyógyszert, fűteni valahogy. Közben morális dilemmákkal szembesülünk, lehetetlen döntéseket kell meghozni. A játék hangulata nagyon erős, szórakozásnak nem lehet nevezni, de fontos élmény lehet.
Az internet egyik legcsodálatosabb tulajdonsága, hogy emberek puszta jószándékból és gyakran teljesen ingyen tesznek elérhetővé dolgokat bárki számára. Egy kedves holland programozó például egy olyan oldalt készített, amivel mindenféle dobozokhoz készíthetünk szabásmintákat (
Rohamléptekkel közeledik az érettségi jelentkezés határideje, ez a furcsa felnőttéavatási rítus még ma is meghatározza a középfokú oktatást. Az érettségi felkészítés egyik legnagyobb nehézsége, hogy miközben az anyagot csak egyes témakörönként tanítjuk, maguk az érettségi feladatsorok természetesen komplexek. Össze kell tehát ollózgatni, hogy az elmúlt évek feladatsoraiból éppen melyik feladat használható az adott témakörhöz. Szerencsére vannak kollégák, oldalak, ahol találhatunk segítséget ehhez!
Tíz éve, hogy elkezdtem a tárgyanimációt projektként használni a tanításban, akkor született is erről egy
Ma rengeteg letölthető anyagot ajánlunk Globális nevelés témakörben. Mia globális nevelés? "A globális nevelés egy oktatási szemlélet, mely a globális világ működésének megismertetését célozza. A globalizáció számtalan lehetőséget és ugyanakkor veszélyt is rejt magában, melyekkel nap mint nap találkozunk. Hogyan tanulhatjuk meg kihasználni ezeket az előnyöket, illetve elkerülni a veszélyeket és csökkenteni a globalizációval járó ártalmakat?"
Tabu vagy nem tabu? Mindenestere a Nospa most egy letölthető, interaktív játékot készített, és A játék célja, hogy a résztvevők tabu és szégyenérzet nélkül beszélgethessenek a menstruációról, nemtől és kortól függetlenül.". A játék alapvetően kártyajáték, ki kell nyomtatni és lehet csoportban játszani, beszélgetni és feloldani a lelki görcsöket :) Vannak benne jó kérdések, és talán kevésbé jók, mindenestre a letölthető PDF 




