Leigh Van Valen evolócióbiológus vezette be a sötét királynő elméletet a biológiába, ami a nevét az Alíz tükörországban szereplőjéről kapta. Egy ponton ugyanis Alíz és a királynő alatt futni kezd a táj és ekkor mondja azt, hogy ”Minálunk, ha teljes erődből rohansz, az épp csak arra elég, hogy egy helyben maradj.” Van Valen szerint ez jellemzi a legjobban a zsákmányállatok és a ragadozók viszonyát, az evolúció során mindkettő változik, egyre jobb vadász vagy egyre jobban menekülő állat lesz, de a távolság köztük nem változik. Később az elméletet a társadalomtudósok is átvették, alkalmazva azt például a fegyverkezési versenyre, amiben mindkét fél, irgalmatlan erőfeszítéseket tett azért, hogy a köztük levő status quo ne változzon. Hasonló lehet a helyzet a vizsgáztató és a vizsgázó között is. Vagy legalábbis volt március 13-áig.

Ahogy telik az idő, és az első sokkon talán kezd mindenki túllenni, újabb és újabb kihívások előtt állunk. Eddig az volt a kérdés, hogy vajon lesz-e élelmiszer, és hogyan néz ki az, hogy mindenki egy lakásban van 0-24-ben összezárva. Nemsokára olyan kérdések is felmerülnek, hogy 'vajon mikor tudok fodrászhoz menni?', vagy 'hogyan szervezzük a nyaralást?'. Minden iskola, tanár, diák és szülő küzd jelenleg azzal, hogy kialakuljon egy olyan életritmus, a mindennapi tevékenységeknek egy átalakuló rendje, amelyben a körülményekhez képest értelmesen és hasznosan lehet eltölteni az időt. Az elmúlt hetek tapasztalatait összefoglalva megpróbálunk pár kérdést és lehetséges megoldást is a TanárBlog olvasói elé tárni.

Ez most amolyan filozofikus bejegyzés lesz, de ígérem, hogy a végére nagyon konkrét következtetésekre is eljutok. Így a digitális munkarend második hetének végén talán nem árt egy lépést hátra is tenni és onnan rápislantani arra, mit is csinálunk most.

Egy ideális világban a lehetőség és a felelősség kéz a kézben jár, ahogyan ezt már Pókember is megtanulta: A nagy hatalom nagy felelősséget is jelent. Akiknek sok lehetősége van, sok döntést kell meghozniuk, azok ezért nagy felelősséget is viselnek, akiknek keveset, azok meg nem. De mi történik akkor, ha felborul az egyensúly?

Ahogy haladunk előre a karantén világban egyre szembetűnőbb, hogy mennyivel színesebben kell tanítanunk ahhoz, hogy a diákok motivációját fenntartsuk. Nagyon hamar tudnak unalmassá válni a megszokott feladattípusok, formák és többnyire nincs meg az a keret, a tanóra, ami valamilyen szinten munkára kényszerítené a diákokat. Fokozottan igaz ez a számonkérésre, ahol nagyon nehéz megtalálni azt a formát, amiben az egyfelől változatos lesz, másfelől pedig a valós tudást tükrözi. Pedig ez utóbbira most mindennél nagyobb szükségünk van. Az egész szituáció mindenki számára új, így különösen szükséges, hogy visszajelzést kapjunk arról, a megtanulandókból mennyit és milyen mélységben tudtak elsajátítani a diákjaink, hiszen így leszünk képesek kalibrálni a tanításunkat.

Így karantén idején legalább olyan fontos, hogy a diákok mentális egészségére is figyeljünk, mint arra, hogy miként haladnak a tananyaggal. A bezártság, a szociális kapcsolatok beszűkülése már gyorsan érezteti a hatását és ezen a tanulás egyéni felelőssége, a hirtelen nyakukba szakadt temérdek beadandó és feladat sem segít. Ilyenkor mindennél jobb lehet a játék, ami kicsit kiszakít ebből a taposómalomból. Online egyszerre 12 ember által játszható játék a Skribbl (IDE KATTINTVA) ahol dolgokat kell lerajzolni. Játszhatunk együtt a nagyvilággal, de arra is van lehetőség, hogy saját szobát hozzunk létre, aminek a linkjét oszthatjuk meg a diákokkal (és ha privát böngésző ablakot nyitunk, akkor több meccset is vezethetünk párhuzamosan). Garantált a szórakozás.

Elkezdődött hát, nyakunkon az első hét vége, amikor digitális munkarendben dolgozik tanár, diák, és - lássuk be - sok szülő. Mivel rengeteg emailt, üzenetet kapunk, és azt látjuk, hogy egyre többen kezdenek emiatt egyre feszültebbek lenni, megpróbáljuk gyakorlati tanácsokkal segíteni az otthontanulás szervezését. Ebben a rövid írásban például nem teszünk mást, mint leírjuk egyetlen tantárgy egy hónapjának a megszervezését. Talán érdemes elolvasni és hasznos lehet másoknak is.

Eddig a TanárBlogon elsősorban az iskolák, tanárok felkészülését próbáltuk információkkal, ötletekkel, tapasztalatokkal támogatni. Most már ott tartunk sok iskolában, hogy a digitális menetrend kialakul, el kell kezdődnie a tanulásnak. Itt elsősorban az a kérdés, hogy a hirtelen jött digitális átállás terhét kire tesszük? A tanárokra, a szülőkre vagy a gyerekekre. Nyilván mindháromra, és az is egyértelmű, hogy a szülő-gyerek szempontok fedik egymást sokban, ugyanakkor az arányok rendkívül fontosak. Mennyi rugalmasságot várunk el a diákjainktól és az ő szüleiktől, illetve mennyit magunktól, pedagógusoktól, iskoláktól. Attól tartok, a digitális tanulás sikerét alapvetően fogja ez meghatározni.

Rengeteg eszközzel öntöttek nyakon minket, pedagógusokat az elmúlt pár napban. Egy oldalon szavazás indult, hogy ki melyiket használja, pillanatok alatt 65 eszköz gyűlt össze, és szavaztak szépen rá a kollégák. Egy pillanatra beleképzeltem magam egy pánikban lévő, digitális nem affinis tanár helyébe, és teljesen elveszettnek éreztem magam. Próbáljuk ki mind a 65 alkalmazást? Hogyan fogom ezeket összekapcsolni, hogy derül ki, hogy melyik jó nekem és melyik nem? És ha nem jó valamelyik, akkor majd váltok? Ma még a Quizleten, holnap a Redmentán, aztán a Google Forms-ban értékelek? Az alábbiakban eltekintenénk a konkrét eszközöktől, és javaslunk egy lehetséges 'üzletmenetet', rendszerben, úgy, hogy az mindenki számára érthető, vehető legyen, legyen hol segítséget kérni, tudjunk értelmes és élhető rendszert kiépíteni magunk köré, ahol a diákok számára is hasznos és nem kaotikus digitális oktatási (vagy még inkább tanulási) rendszert tudunk kiépíteni.

Hihetetlen az aktivitás a pedagógustársadalomban, valóban történelmi perceket élünk. A digitális oktatásra készülődés közben arról szeretnék pár gondolatot megosztani, hogy talán hogyan lenne érdemes ezt az időszakot kihasználni, mire jó, és mire nem a digitális környezet. A legelső jellemző kérdés felénk az volt eddig, hogy 'hogyan tudok pont úgy tanítani, ahogy eddig, csak online?'. Ez persze érthető, de lehet, hogy már középtávon ez lesz a legnehezebb út. Ez az az út, amikor megpróbáljuk pont ugyanazt csinálni, amit eddig, csak egy egészen más közegben. Ebben a cikkben arra próbáljuk a választ keresni, hogy mit lehet, és érdemes egy digitálsi iskolában csinálni, illetve milyen folyamatokat nem tud helyettesíteni egy digitálizált modell. Konkrét tippek, ötletek a lapozás után!

Miközben mindenki gőzerővel készül a digitális oktatás megvalósítására az egyik leggyakrabban felmerülő kérdés: hogyan lesznek így a dolgozatok? Tény, a számonkérés az a része a tanításnak, amit a legjobban állít kihívás elé állít ez a helyzet. A diákoknak valahogy visszajelzést kell kapniuk a munkájukra, sőt vannak, akiknek hamarosan majd érettségizniük is kell, szóval az értékelés semmiképpen sem nélkülözhető, de hogyan lehet ezt megoldani az online térben?

Két lehetőségünk van: vagy a megszokott paradigmában maradunk, vagy kilépünk belőle. Talán nem meglepő, ha eláruljuk, hogy mi a második megoldás hívei vagyunk, de tudjuk, hogy nem mindenki lépne túl nagyot pont most, amikor amúgy is elég nagyokat kell lépkednie és amúgy is elég távol van a saját komfort zónájától. Mit lehet tehát tenni?