Európa földtani térképe
Termtudos ötletek - 12 éve
Korábban már írtunk (IDE KATTINTVA) hazánk online földtani atlaszáról, amit én azóta is gyakran és sikerel használok a tanításban. Most elénk került egy hasonló és hasonló részletességű online térkép, ami egész Európát bemutatja (ITT TALÁLHATÓ. Európa térképét látjuk, az egyes kőzetek feltüntetésével, nagyíthatunk és kicsinyíthetünk természetesen és az egyes pontokról kérhetünk részletes információkat is, ekkor megkapjuk az adott hely kőzeteinek korát és főbb típusait. (Ez a tulajdonság talán a hazai Atlasznál is könnyebben kezelhető.) A földrajzot szeretőknek sok órányi szórakozást kínál, de az órán is hasznos lehet.
Pár hónapja írtunk a Prométeusz társaságról, arról a kísérletről, ahol egy történetbe ágyazva próbáltam meg fizikát tanítani (
Mi a Föld történetének 25 legfontosabb pillanata? A BBC egy remek oldalon mutatja be,
Gyakran ér minket az a kritika, hogy persze nagyszerű mindaz, amit mutogatunk itt a TanárBlogon, de angolul van, magyarul alig érhető el valami, magyarul nem lehet naprakész anyagokhoz jutni. Ezért is örültem nagyon, amikor a
Lassan szokás, hogy minden év első posztjában írunk arról a számról, ami éppen elkövetkezik. Most sem teszünk másképp, ebben a Number Empire nevű oldal lesz segítségünkre (
A
A Földet elpusztító vagy legalábbis katasztrófába sodró meteorok, kisbolygók mindig leköti a diákok figyelmét. A 444.hu összegyűjtött három olyan programot (
A
A térképeket mindenki szereti, aki még nem, az pedig meg fogja szeretni idővel, főleg, ha ellátogat a Land of Maps oldalra (




