• Genetika, történelem, National Geographic

    Internet a tanórás - 13 éve

    Írta: Nádori Gergely

    Sok szó esik arról, hogy nem elég népszerűek a diákok körében a természettudományok. Sokféleképpen próbáltak már ezen a helyzeten változtatni, voltak akik az óraszámemelést, a kötelező érettségit vagy a több kísérletet javasolták. Személy szerint nem vagyok meggyőződve arről, hogy ezek mindegyike nagyon hatékony lenne, de most ajánlok egy másik lehetséges megoldást is. Nem gondolom, hogy ettől menne jövőre mindenki vegyészmérnöknek, de ahhoz talán hozzájárulhat, hogy minél több diák találja érdekesnek, izgalmasnak a természettudományokat. Nagyon egyszerű dologról van szó: fordítsunk nagyobb figyelmet azoknak a témáknak, ahol egyes természettudomáényok más tudományokkal együtt működnek.

    Ilyen lehet például a történelem és a biológia határterülete a paleogenetika is. A paleogenetika a történelmi események genetikai lenyomatait vizsgálja és ebből tud olyan következtetéseket levonni, amiket magában a régészet vayg a történettudomány nem lenne képes. A paleogenetika tanításához nagyszerű segítségünkre lehet a National Geographic Genographic projektje (ITT TALÁLHATÓ) a legfrissebb genetikai eredmények alapján mutatja be interaktív atlaszokon, videókkal, látványos képekkel, hogy miként is vándoroltak az emberek, hogyan alakult ki az emberi faj sokfélesége. Ugyan az oldal angolul van, de még a videókhoz is találunk feliratokat, érdemes időt szánni rá. Akár a történelem iránt érdeklődő diákoknak pluszfeladatként is kiadhatjuk, hogy dolgozzák fel, tartsanak belőle bamutatót a többieknek.

  • Emberi jogok

    Letölthető anyagok - 13 éve

    Írta: Nádori Gergely

    A történelem, társadalomismeret tanításában az állampolgári ismeretek, az emberi jogok nem kapnak túl nagy szerepet. Gyakran a tananyag végén találhatók csak meg és az időszűkében levő tanár kihagyja ezt a témát. Máskor maguk a diákok mondják azt, hogy inkább olyasmival foglalkoznának, ami biztosan benne lesz az érettségiben. Pedig ha egy kicsit belegondolunk, beláthatjuk, hogy nagyon fontos témáról van szó. Olyan témáról, amit érdemes színesen és korszerűen feldolgozni, akár osztályfőnöki órán is.

    A Fiatalok az emberi jogokért oldal (IDE KATTINTVA) ehhez ad bőséges segítséget. Az oldalon találunk harminc videót, amik az egyes emberi jogokat illusztrálják, ezen túl megtalálható az emberi jogok bővebb kifejtése, az emberi jogi harcosok arcképcsarnoka, foglalkozások iskolák számára, hírek az emberi jogokról és még sok egyéb is. Ami pedig a legjobb hír, hogy a teljes oktatócsomagot (könyvvel, DVD-vel) tanároknak ingyenesen el is küldik ha azt az oldalon megrendelik. Érdemes.

  • Idővonal - ahogyan még sosem

    Internet a tanórás - 13 éve

    Írta: Nádori Gergely

    Húú és azta valamint a hétszázát - ezek voltak az első reakcióim, amikor rátaláltam a Chronozoom oldalra (IDE KATTINTVA). A Microsoft Research és a Berkeley Egyetem közös projektjében a világ történetét barangolhatjuk be, úgy, ahogyan még sosem. Az új html5 technikának köszönhetően könnyedén nagyíthatjuk és kicsinyíthetjük az idővonalat, miáltal újabb részletek és összefüggések nyílnak meg előttünk. Soha még nem volt könnyebb átérezni az egyes időszakok egymáshoz viszonyított nagyságát, az események pontos helyét az időben.

    Az egyes eseményeket gyakran leírások és videók is kísérik, így még teljesebb képet kaphatunk róluk. Természetesen nem szabad elfelejteni, hogy egy kísérleti projektről van szó, így nem kell fennakadni azon, hogy miért pont a nagy meteoritbecsapódások és Kanada története kapott helyet (azért mert geológusok és kanadaiak is voltak a készítő csapatban). Az ígéretek szerint később majd mi magunk is elkészíthetjük a saját idővonalunkat, de már így is érdemes csodálni az oldalt.

    Bővebben...

  • Facebookon szakmai blog avagy irodalomtörténeti Intim Pista

    Internet a tanórás - 13 éve

    Írta: Nádori Gergely

    A tudomány (vagy esetleg műveltség) népszerűsítésnek egészen izgalmas módját választotta Nyáry Krisztián, Facebook oldalán (IDE KATTINTVA) tesz közzé fotókat a magyar irodalom nagyjairól. A fotókon általában párok láthatók és tartozik hozzájuk egy bőséges, de egy lélegzetre könnyen elolvasható leírás is, ami az adott író magánéletébe enged bepillantást.

    Szóba kerül itt Ady ménage a trois-ja Lédával és férjével, Mikszáth, aki kétszer vette el ugyanazt a nőt és persze a történelem által tragikusan félbeszakított boldog házasságok is, Radnótié és Szerb Antalé. Sok olyan részletet is megtudunk, amik nem szoktak szerepelni a tankönyvekben, de talán éppen ezért is lehetnek érdekesek: mit mondott Thomas Mann József Attiláról, miért pártolta Léda férje a kapcsolatot Adyval és mit gondolt Weöres a részegség és az ihlet kapcsolatáról. Irodalom iránt érdeklődőknek kötelező követniük az oldalt és érdemes erre buzdítaniuk tanítványaikat is.

    Bővebben...

  • Netkampány - háború a háború ellen

    Internet a tanórás - 13 éve

    Írta: Nádori Gergely

    Idősebbek néha könnyes szemmel tudnak visszaemlékezni a politikai aktivizmus időszakára, hogy milyen nagyszerűen össze lehetett jönni egy béketüntetésen az ellenkező nem képviselőjével. Mennyire meggyőző volt a make love not war jelsző. Általában azt is hozzáteszik, hogy persze akkor még minden más volt és bezzeg a mai gyerekek csak a Facebookon lógnak.

    A Kony 2012 azt mutatja, hogy ez a generáció is tud politikailag aktív lenni, ha megfelelő célt talál. 10 évvel ezelőtt kezdődött a történet három amerikai egyetemistával, akik féktelen idealizmusukban filmet akartak forgatni a darfúri humanitárius katasztrófáról. Eljutottak viszont Ugandába, ahol megtalálta őket a gyermekkatonaság problémája. Ebből született a Láthatatlan gyerekek (Invisible children) című egy órás film. Észak-Ugandában gyermekek százai vándorolnak a falvakból a városokba, hogy biztonságban legyenek a Lord's Resistance Army nevű lázadó csoporttól, akik gyermekeket rabolnak és kényszerítenek harcra. (ITT ÍRTUNK a filmről).

    Bővebben...

  • Egy menekült élete - játék a tanórán

    Nyelvoktatás - 13 éve

    Írta: Prievara Tibor

    Az ENSZ készítette az Against all odds (ITT TALÁLHATÓ) című játékot, amelyben egy menekült bőrébe bújhatunk. Most jutottam hozzá, hogy több szinten, több csoportban is kipróbáljam a játékot, és azt kell mondanom, hogy megérte! Középfokon volt az egyik, picit jobb a másik csoportom, akikkel játszottuk. Amit csináltunk: bevezettük a játékot, megnéztük a rövid intro-t, majd mindenki (párban) a gép előtt ülve elkezdett játszani. Összesen 3 fő részben egyenként 4-4 kisebb feladatot (állomást) találunk (pl. a befogadó országban munkát találni, elmenekülni otthonról, megtanulni helyesen válaszolni a rendőrségen feltett kérdésekre). Ha az egyik feladat nem sikerül (pl. nem találunk ki a városból), az oldalt frissítve át lehet ugrani, és tovább lehet menni - ez volt az egyik legnagyobb előnye a játéknak. Mindeközben rengeteget kellett olvasniuk a gyerekeknek, állandóan döntéseket kellett (közösen) hozniuk, ráadásul sok olyan dologra csodálkoztak rá, amit azelőtt egyáltalán nem értettek, éreztek. Szintén pozitívum, hogy átlagos gépeken egyszerre 10 állomáson is gond nélkül futott a játék. Végül - házi feladatként - el kellett képzelniük, hogy mindez velük történt meg, és egy személyes beszámolót kellett írniuk. Megdöbbentően jók is lettek, arról nem is beszélve, hogy mennyit tanultak angolul. A lapozás után két 11. osztályos diák fogalmazása található, angolt tanítóknak (de csak angolul tudóknak is) érdekes olvasmány szerintem.

    Bővebben...

  • TELJES általános iskolai történelmi interaktív tanári oktatóanyag

    Tananyagböngésző - 13 éve

    Írta: Nádori Gergely

    Interaktív Történelem - tanári oktatóanyag Eszközigény: Bármely interaktív táblán, de projektor és számítógép segítségével, falra vetítve is használhatók, könnyen kezelhetők. Interaktív: A statikus papírtérképeket dinamikussá teszi, egyes rajzok megmozdulnak, így szimulálják egy-egy tárgy (nyílvető, repülőgép, stb.) működését. A térképek felépítése: • A térképek elemei tetszőleges sorrendben megjeleníthetők. • Az elemek elkülönülő vagy összekapcsolt bekapcsolása temérdek lehetőséget, új, áttekinthető egyedi térképeket teremt a történeti folyamatok, összefüggések megismerésére. Nyomtatási lehetőség:Akármelyik összeállított képernyőkép, kinyomtatható vagy szövegszerkesztő programba beilleszthető és feladatot melléírva feladatlapként használható. Bemutató: Ingyenes bemutatót vállalunk minimum 8 fő részére. Érdeklődni az [email protected] címen, vagy a 06-1/463-9012-es számon lehet.

    Cartographia.org

  • I. Témacsoport Őskor-ókor

  • II. Témacsoport: Középkor

  • III. Témacsoport: Újkor