• Mozaik készítés

    Internet a tanórán - 6 éve

    Írta: Nádori Gergely

    mozaEgy kreatív tanár kezében szinte bármilyen eszköz használhatóvá válik, ezért is érezheti úgy, hogy az inetrnet végtelen lehetőséget rejt magában. Itt van például egy csempekereskedés honlapja, a MOZA (IDE KATTINTVA), ahol különféle mintás csempéket színezhetünk ki és rakhatunk belőle ki mintákat. Hol vehetjük hasznát? Természetesen a rajz órán, ahol kísérletezhetnek a diákok a különféle mintákkal és színösszeállításokkal, mielőtt maguk megcsinálnák azokat. De szeepet kaphat a matematika órán is, ahol például azt kell kiszámolni, hogy egy adott felülethez hány és milyen csempére van szükség, vagy ha különbözik a csempék ára, akkor mennyibe kerül egy-egy minta. A lehetőségek végtelenek.

    Bővebben...

  • Az adat az új olaj

    Internet a tanórán - 6 éve

    Írta: Nádori Gergely

    databasicA címben hangoztatott állítás már-már közhellyé kezd válni. Tény, hogy egyre több olyan eszközünk van, ami lehetővé teszi korábban elképzelhetetlen tömegű adat feldolgozását. Eljött a big data korszaka és az adatbányászat jövedelmezőbb, mint az olajfúrás (sőt, ma már az olajfúrás sincs meg a nagy adatelemzések nélkül, ami segít eldönteni, hol érdemes fúrni). Érdekes kérdés, hogy vajon ennek az ismerete hol fér be a klasszikus tantárgyakba, talán a földrajzba vagy az informatikába, esetleg a matematikába? Ezt sajnos most nem fogjuk eldönteni, de minden esetre mutatunk pár nagyszerű eszközt, amit kifejezetten arra találtak ki, hogy diákokat bevezessen az adatelemzés és feldolgozás világába. Az MIT Databasic projektjéről van szó (IDE KATTINTVA). Érdemes azt is észrevenni, minden egyes eszköz további, mélyebb elemzésre való ingyenes eszközöket is felajánl.

    Bővebben...

  • Hallod, ez aztán full random!

    Tippek, trükkök - 6 éve

    Írta: Prievara Tibor

    Szereti a random dolgokat? Most mindent megtalálhat egy helyen. Garantáltan random szolgáltatást nyújt a beszédes nevű Random oldal (ITT TALÁLHATÓ). Vannak az egyszerűbb dolgok, pénzfeldobást játszhatunk (sok különböző pénzérmével), vagy dobókockával dobhatunk hasonlóan garantáltan véletlenszerűen. Emellett akár egy pakliból véletlenszerűen kihúzhatunk egy kártyát, rnadom jelszó generátort, és még vagy 100 különböző szolgáltatást találunk. Sok-sok kérdésre találhatunk egyszerű megoldást az oldalon. Hajrá :)

    Bővebben...

  • Tanárblog unplugged: összeadós játék

    Tippek, trükkök - 6 éve

    Írta: Nádori Gergely

    kártyaAhogy egyes metálzenekarok is néha adnak erőstés nélküli, unplugged koncertet itt a TanárBlogban is bemutatunk olyan ötleteket, amikhez semmilyen komoly technikára, számítógépre nincsen szükség. Most éppen egy olyan játékot, ami az összeadást és az osztást segít gyakorolni, kellően kaotikus és mozgalmas, minimális előkészítéssel és tíz perc alatt lezavarható. Remek bemelegítő játék lehet vagy elővehetjük akkor, ha eg kicsit mozgatni akarjuk a diákokat az óra közben.

    Bővebben...

  • Aranybánya

    Internet a tanórán - 7 éve

    Írta: Nádori Gergely

    adatAmikor 21. szézadi pedagógiáról beszélünk gyakran kerül elő, hogy milyen jó lenne, ha a diákok valós problémákkal foglalkoznának. Miért ne szólhatna a matematika, az informatika valós tényekről, főleg, hogy a számológépek korában már az sem feltétel, hogy a végeredmény egész szám legyen. De honnan szerezzen az ember adatokat? A Kaggle nevű oldalról például (IDE KATTINTVA). Ez a gyűjtemény elsősorban a gépi tanuláshoz, mesterséges intelligencia programozáshoz jött létre. Az informatika kurrens jelszava, hogy az adat az új olaj, ez az oldal pedig valódi aranybánya. Van itt minden sporteredményektől, az avokádó árának változásáig, repülőjáratoktól a Trónok Harca csatáiig. Hogy miként lehet ezeket felhasználni, íme három diák rövid előadása a témában:

    Bővebben...

  • Érettségi felkészítő anyagok

    Termtudos ötletek - 7 éve

    Írta: Nádori Gergely

    kepA Pázmány Péter Katolikus Egyetem oldalán akadhatunk nagyszerű anyagokra, amik az emelt szintre készülést segíthetik (IDE KATTINTVA). Vannak itt anyagok matematikához, fizikához, kémiához és biológiához is. Az anyagok jellemzően azokra a részekre koncentrálnak, amik nehézséget szoktak jelenteni a felvételizőknek. Sok anyagot felhasználhatunk az órán is, de az egyéni felkészülésben is segíthetnek.

    Bővebben...

  • Pí medál

    Letölthető anyagok - 7 éve

    Írta: Nádori Gergely

    pimedalMárcius 14. a Pí nemzetközi ünnepe (3,14 ugyebár), amit a mi iskolánkban már egy ideje vicces és komoly módon meg is ünneplünk. A diákok mindenféle matematika feladatokban mérhetik össze a tudásukat. Tulajdonképpen a matematika ünnepéről van szó. Eszembe jutott, hogy akár ki is nyomtathatnánk a pít. Így született a győztes csapatnak járó medál, ami az irracionális szám első 100 számjegyét ábrázolja. Az egyes oszlopok magassága az adott helyen levő számjegyek nagyságát mutatja. A medálokat az iskola 3D nyomtatójával készítettük el. A nyomtatáshoz szükséges fájlok IDE KATTINTVA érhetők el.

    Bővebben...

  • Téli olimpia foglalkozás

    Letölthető anyagok - 7 éve

    Írta: Nádori Gergely

    korcsolyazokVajon milyen idővel nyerhető meg az 1000 méteres korcsolyaverseny az olimpián? És a matematika segíthet a kiszámolásában? Természetesen! A Hacking STEM csapat legújabb foglalkozásában (IDE KATTINTVA) a diákok kiszámolhatják, mi lehet a várható eredmény. Ehhez egy csinos Excel tábla is a segítségükre van, amiben animálva is megnézhetik, az egyes sebességekkel futott versenyeket. Érdemes 1-2 órát rászánni!

    Bővebben...

  • LEGO projektek

    Letölthető anyagok - 7 éve

    Írta: Nádori Gergely

    maker kepAz idei BETT kiállítás egyik érdekessége volt számomra, hogy a LEGO nem új termékekkel, hanem egy új megközelítéssel jelent meg rajta. A maker szemléletet ötvözték a LEGO adta lehetőségekkel és így készítettek el olyan projekt ötleteket, amiket kicsik és nagyok is tudnak használni. Mindezek IDE KATTINTVA érhetőek el. Vannak egészen kicsiknek szánt apró feladatok, amik a tervezés alapjait tanítják meg játékos formában és vannak a felső tagozatosoknak szánt komplexebb projektek is. Mindegyik egy probléma megfogalmazásával kezdődik és arra biztatja a diákokat, hogy mielőtt nekikezdenének építkezni, egy kicsit gondolják át, hogy mi is a probléma lényege és mi lehet a hatékony megoldás rá. Természetesen ötleteket is találunk a megvalósításhoz.

    Bővebben...

  • Algebra segédprogram magyarul

    Internet a tanórán - 8 éve

    Írta: Nádori Gergely

    akrielSokaknak hasznos lehet az Akriel elnevezésű oldal, ami a matematika (azon belül is az algebra) tanulásához ad segítséget (IDE KATTINTVA). A beírt feladatokat nem csak megoldja, hanem a lépéseket is megmutatja, sőt azokhoz még magyarázatot is ad, ha kérjük. Az egyes algebrai ismeretekhez bőségesen találunk gyakorló feladatokat is benne és még arra is képes, hogy felmérje, mi az az ismeret, amivel még nem rendelkezünk, mit kell gyakorolnunk. A rendszer jelenleg ingyenes, de nem biztos, hogy mindig is az marad. Az érettségi felkészülésben, matematika ismétlésben, gyakorlásban nagy segítség lehet.

    Bővebben...