Orvosi Nobel-díj 2012
Tananyagbázis - 13 éve
A Nobel-díj kiosztás különleges lehetőség a természettudományokat tanítóknak, pár percre ráirányul a figyelem a tudományokra és a tudósokra, néha még a híradóba is bekerül egy celeb lábköröm műtétje és darabolós gyilkosság közé a hír, hogy miért is adták az elismerést. Ne hagyjuk hát ki a lehetőséget tanárként sem, az idei évben a sejtdifferenciácó tanulmányozásáért, az indukált embrionális őssejtek létrehozásáért járt a díj. Nem feltétlenül középiskolás téma, de pár percet megér egy biológia órán, hátha felkelti egy-két diák figyelmét.
Ehhez a pár perchez szeretnénk segítséget adni itt a TanárBlogon. Elkészítettünk két Prezi-t, mindkettő az idei Nobel-díjhoz ad háttér információkat. Az elsőt (IDE KATTINTVA) kiadhatjuk a diákjainknak, hogy nézzék végig, olvassák el. Ez lehet akár a házi feladat is, de megmutatjuk a linket azoknak is, akik komolyabban érdeklődnek a biológia iránt. A második (IDE KATTINTVA) sokkal kevesebb szöveget tartalmaz és az egyes képek animálva vannak benne. Ez arra való, hogy ennek a felhasználásával beszéljünk mi magunk az órán a díj hátteréről.
Érdekes írás jelent meg a PLOS ONE tudományos folyóiratban, a kutatók leírták, hogy miként lehet párezer forintos befektetéssel a mobiltelefonokból egészen elfogadható mikroszkópot készíteni (
Az új NAT már előírja, hogy a diákoknak az alapvető elsősegélynyűjtási ismeretekkel is rendelkezniük kell. Kevesen vitatják, hogy ez mennyire fontos, elég csak arra gondolni, hogy hány hirtelen szívmegállás lenne gyógyítható, ha mindenki tisztában lenne az újraélesztés alapjaival. Természetesen sok kérdést is felvet az új szabályozás, ezekről részletesen ír az elsosegely.hu oldal (
Izgalmas és mindenképpen tanulságos próbálkozás volt a 2011-es SciCast verseny, amit érdemes megnéznie minden természettudományokat tanítónak (
Blogunk most egy blogot ajánl, olyat, aminek az osztálykirándulások elkövetkező szezonjában jó hasznát vehetjük. Az őskövületek gyűjtése izgalmas program lehet minden kiránduláson és erdei iskolában egyaránt. Ugyan nagy figyelem és türelem kell ahhoz, hogy az ember megtalálja egy adott helyen az első izgalmas fosszíliát, de utána a többi már könnyedén meglesz. Az az érzés pedig, hogy sokmillió évvel korábban élt élőlények nyomait tarthatjuk a kezünkben semmi máshoz sem fogható. A jó őslény-vadászathoz azonban tudni kell, hogy hova menjen az ember, ebben segít az Őslénytani lelőhelyek blog (
A tudománytörténet gyakran lehetőséget ad arra, hogy a természettudományokat olya diákokhoz is közel hozzuk, akik valamiért azt gondolják magukról, hogy ők sosem szerethetik ezeket a tárgyakat. Érdekes módon találkozik itt egymással a történelem és a természettudomány. Nem csak a biológia vagy fizika órán lehet ez persze érdekes, hiszen a modern történelemtanításban is egyre nagyobb teret kap az eseménytörténet mellet az életmód- és eszmetörténet is. Mindebben segíthet a New England Journal of Medicine, az egyik legrangosabb orvosi tudományos lap cikke (
Most az evolúció és a genetika tanításához ajánlunk pár érdekes weboldlat. Ahogyan korábban is, most is egy delicious csomag keretében tekinthető meg a válogatás (
Az IKT használattal kapcsolatos (többnyire érzelmi alapú) fenntartások között gyakran szerepel az, hogy mennyire természetellenes, elidegenítő a számítógépek használata. Aki így gondolja, azt biztosan megbotránkoztatja mejd, ha arról számolok be, miként használtuk a számítógépeket egy erdei iskolában. Minden évben eltöltünk egy hetet a diákjainkkal valahol Magyarország hegyei között. Ezek az erdei iskolák (természettudományos terepgyakorlatok) a tantervünk fontos részét képezik, itt van helye annak, hogy sokféle terepi vizsgálatot elvégezzenek a diákok és megismerkedjenek a temészettudományos vizsgálódás módszertanával is.
Az elsősegély oktatása azon dolgok közé tartozik, aminek a fontosságában mindenki egyetéert, de valahogy soha nem jut rá idő (ilyen még az állampolgári ismeret vagy a pénzügyi alapismeret is). Természetesen egy interneten elérhető tananyag nem helyettesítheti az alapos pedagógus képzést (olyat például 




