Régen és ma
Internet a tanórás - 15 éve
A Magyar Levéltár Portálon találtunk egy nagyszerű eszközt (ITT VAN), ami akár a történelem, akár a földrajz tanításában jó szolgálatot tehet. 1860 körül készült el hazánk második katonai felmérése, ennek a térképeit vizsgálhatjuk meg, de nem akárhogyan, hanem összevetve a mai térképekkel.
A katonai felmérés térképeit rávetíthetjük a mai műholdas képekre, nagyíthatunk, kicsinyíthetünk kedvünkre és beállíthatjuk a katonai térkép átlátszóságát is. A tájékozódást segíti a katonai térkép mellett elhelyezett mai térkép is.
Nemrég volt a víz világnapja és a nagy dunai árvíz évfordulója is, ezekhez kapcsolódik a mai cikk. Az árvízről leírást találhatunk a magyar Wikipedián (
Ezernyolcszáznegyvennyolc, te csillag mondta a költő és nincs okunk kételkedni a szavában. A március tizenötödikei események még ma is lázba hozhatják a fiatalokat hiszen annyi izgalmas esemény sűrűsödött össze egy napba, aminek a főszereplői pont a fiatalok voltak. Érdemes mesélni róla és minél közelebb hozni hozzájuk ennek a napnak az eseményeit.A legjobb persze, ha együtt járjuk végig a helyszíneket. Néha megdöbbenhetünk azon, hogy mi is van ma az egyes helyeken, pár éve egy diákcsoport erről csinált filmet (
Valamiért nagyon szeretek már középhaladó diákokkal is tartalom alapú órákat tartani,a melyek tipikusan a 20. századi történelemhez kapcsolódnak. Ehhez szoktam használni néha a Storming Juno oldalát (
Létezett - nem is olyan régen - egy két éves projekt, amelynek az volt a célja, hogy 3-5 órás projekteket mutasson be iskoláknak úgy, hogy az IKT eszközök fontos szerepet kapnak a tanításban. Magyarország is részese volt a FICTUP-nak (
Talán már egyértelmű lehet, hogy vonzódunk a történelmet apró momentumokból, alulnézetből bemutató gyűjteményekhez. Legyen szó akár a Fortepanról (
Korábban már írtunk a Fortepanról, a talált fotók gyűjteményérő (
Érdekes infografikát találtunk az USA vezetékneveiből. A National Geographic egy interaktív infografika (
A SMART Notebook szoftverének különböző - gyakran a felhasználók előtt rejtve maradt - titkait igyekszünk felfedni SMART Notebook Akadémiánk újabb videó sorozatában. A lapozás után ezúttal arra keresünk választ a Notebook alkalmazásai között barangolva, hogy mit is rejteget ember és kultúra témakörben a SMART Notebook szoftver. A nem is annyira meglepő válasz: sokkal több mindent, mint gondolnánk! Lapozás után bemutatunk videóval. Feltétlenül érdemes kattintani.
Nem szoktunk(vagy csak nagyon ritkán) feltétel nélkül és gyermekien lelkesedni, rajongani oldalakért, tananyagokért - most mégsem tudjuk elfojtani elfogult, elkötelezett boldogságunkat, midőn is a 




