Egy bolond százat csinál?
Hírek - 11 éve
Egy bolond százat csinál - ez jutott eszembe miközben részt vettem Turán az ott rendezett IKT délutánon. A környező iskolákból érkeztek pedagógusok szép számmal, hogy meghallgassák két projekt rövid beszámolóját és az azt követő teachmeetet (tényleg kellene már valami jó magyar név ennek...). A délután házigazdája, szervezője, motorja Benedekné Fekete hajnalka volt, aki már többször szerepelt itt a TanárBlog hasábjain is. A cím is rá utal, hiszen látványos volt, hogy az ő lelkesedése milyen fertőző lett az iskolájában. A két projekt is izgalmas volt, Hajni számolt be arról, hogy miként használják a pályázaton nyert tableteket (sokféleképpen és kihasználva, hogy mobil eszközökről van szó, minél többet viszik ki az osztályteremből), Kovács Zsolt pedig a galgamácsai 1:1 programról beszélt. A Microsoft támogatásával kapott egy hatodik osztály minden tagja hibrid gépet (tablet és laptop) és ezek október óta használatban is vannak. Zsolt elmondása szerint az út amin járnak rögös, de a pozitív élmények kárpótolnak mindenért. Az előadások után következett a teachmeet és nekem bizony PiL Akadémia déjá vu élményem volt.
Annyi minden van már a TanárBlogon, hogy néha magunk is meglepődünk azon, amit találunk. Talán nem mindenki ismeri még azt a 32 interaktív, egyéni tanulásra kifejlesztett modulból álló továbbképzésünket, amely az IKT általunk fontosnak érzett összes elemét felöleli. Szó van képszerkesztésről, videók órai használatáról, térképekről, digitális osztálytermekről, csillagászatról, fájlmegosztásról, gondolattérképekről, webkettőről, rajzfilmek, képregények készítéséről, zenéről, programozásról és még sok más hasznos, és talán érdekes témáról. A link és egyes fejezetek részletesebb leírása a lapozás után!
Talán már késő, esetleg mégsem. Ha szeretnénk az elkövetkező napokban a szerelem ünnepéről szólni a tanórán,
Egyre többet hallunk az Office 365 nevű - magyar iskoláknak ingyenes - virtuális osztályteremről, amely egy csapásra oldja meg IKT iránt fogékony kollégáink sok problémáját és ad válaszokat olyan kérdésekre, mint például, hogy 'hol tudok biztonságosan kommunikálni a diákjaimmal?', vagy éppen hol tudom tárolni az anyagaimat? Mindezekre megnyugtató választ ad az Office 365, és e mellett rengeteg egyéb szolgáltatást is nyújt, akár a Lync nevű konferenciaszoftverre elég gondolni, ahol akár online tanórát is lehet tartani, hiszen képernyőmegosztás, rajztábla és sok más egyéb áll rendelkezésünkre, valamint akár 'felszólítani' is tudunk résztvevőket. A lapozás után egy pécsi kolléga, Rauch Katalin, foglalta össze, hogy ő mire használja az Office 365-öt.
A TanárBlog megpróbál tájákoztatni a világ tanárokat érintő szegletéből. Mivel itt, az 'anyaoldalon' csak saját cikkek jelennek meg, úgy döntöttünk, hogy a máshol talált, érdekes, hasznos cikkeket a Facebook csoportban tesszük közzé. Ugyanakkor be kellett látnunk, hogy már akár egy év távlatából igen erősen szelektál a Facebook a posztok között, és nem minden olvasónk tölti a közösségi oldalon szívesen az idejét. Ezért hát úgy döntöttünk, hogy havonta egyszer összefoglaljuk a legérdekesebb cikkeket. A lapozás után már indul is a januári hírcunami.
Mire jók és mire nem a közösségi oldalak? Érdekes kérdés, és mivel éppen ezze a témával foglalkozom a 9. osztályban, gondoltam, megosztom azt a pár hasznos oldalt, amit én ahhoz használtam, hogy lehetőség szerint értelmes diskurzust tudjunk folytatni a fentebb említett közösségi oldalak lehetséges hasznát. Mivel egy előző posztomban az iróniát néhány lelkes kommentelőnek sikerült félreértenie, szeretném már most kijelenteni: NEM gondolom azt, hogy a közösségi oldalakat tiltani kellene. Egyáltalán nem. Ugyanakkor fontosnak tartom, hogy tanuljunk a gyerekektől, próbáljuk meg követni, hogy mi most éppen a 'menő', és megpróbáljunk értelmes beszélgetést kezdeményezni a kérdésről. Ezzel nem a szabadságukat korlátozzuk szerintem, mint ahogy a KRESZ órákkal sem a szabad közlekedésnek szabunk gátat. Ennyi a bevezető, a lapozás után következzenek az órán használt anyagok!
Egy biológiatan
rnak kevés nehezebb dolog van, mint az egészségfejlesztés. Aki már próbált a diákoknak a dohányzásról érvelni tudhatja, hogy kicsit kevesebb sikerrel kecsegtet, mint
Az internet tele van még a félelmetesnél is félelmetesebb veszélyekkel és veszélyes helyekkel, appokkal. Itt van ugye mindjárt a Facebook, na ott aztán mennyi veszély leselkedik a diákjainkra. Csakhogy, ha megkérdezzük őket, kiderül gyorsan az is, hogy gimnazistáink már nem feltétlenül a Facebook-on múlatják az időt. Egy összeállítást találtunk, amely 2014 legveszélyesebb alkalmazásait és közösségi oldalait gyűjtötte össze. A leírás természetesen amerikai, ezért úgy döntöttünk, megkérdezzük a magyar diákokat is arról, hogy milyen alternatív közösségi oldalakat használnak. Ha már a Facebook 'annyira 2012-es' ... A lapozás után a lista és az eredmények.
Mi a Föld történetének 25 legfontosabb pillanata? A BBC egy remek oldalon mutatja be,
Kedves barátunk, Benedekné Fekete Hajnalka szervez február 16-án igazi IKT napot a Pest megyei Turán, iskolájukban. A 15 órától kezdődő eseményen szó lesz a galgamácsai és a turai tapasztalatokról, majd egy valódi Teachmeetre is sor kerül. Ha valaki részt venne 




