Mi ez az új pedagógia, amiről egyfolytában beszélünk?
21. századi tanár - 10 éve
Korábban is hírt adtunk mr arról, hogy ebben az évben kicsit megváltozott formában jelentkezik a Microsoft Innovatív Pedagógus Program, az egyes témákat nem webináriumokon járjuk körbe, hanem bármikor és bárhonnan elérhető Office Mixekben, így mindenki akkor hallgathatja meg az előadást, amikor éppen kedve és alkalma van rá. A webináriumokat is megtartjuk természetesen, de ezek most a kérdések megválaszolásának, a közös problémafelvetéseknek a helyei lesznek. A programra ITT LEHET JELENTKEZNI.
A korábbi Peagógiai Svédasztalról megszokott formák is megmaradnak természetesen: a jelenléti képpzásek, TeachMeetek, konferenciák. Új elem az IKT Gyorsszervíz, bárkinek adunk tanácsot, hogy milyen IKT eszközt vigyen be akár a holnapi órájára. Az első anyagot pedig bárki megnézheti itt:
Ezek a diákok tréningekre, nyílt napokra járnak, bejáratosak a Microsoft minden hazai eseményére, közel teljes felhasználói szoftvercsomagot kapnak. Üzleti vagy IT témájú szakdolgozatuk mellé a Microsoft ad konzulenst és számos segítséget, mentorálást. Ők a Microsoft Student Partnerek, akik a Microsoft és saját diák- és hallgatói közösségeik között tartják a kapcsolatot Microsoft-nagykövetként, miközben a régió más országaiban, sőt akár a világ másik felén élő társaikkal is tapasztalatot cserélhetnek. Van egy jó hírünk. A 25 diák egyike Te lehetsz! Részletek a lapozás után! Figyelem: jelentkezési határidő erre az évre 2015. szeptember 21! Jelentkezni
Itt van, eljött, lehet jelentkezni. A Microsoft hívja a világ innovatív tanárait. A MIE (MIcrosoft Innovative Educator) program, három éves, nem kér sokat, de ad, ráadásul segít a világban olyan innovatív ötletekhez jutni, amelyek csak előre tudják mozdítani minden pedagógus munkáját. Ezeket a sorokat úgy írom, hogy egy évig birtokolhattam ezt a címet, indulhattam Barcelonában az innovatív tanárok világbajnokságán, rengeteg webinárium, felkészítő anyag, óravázlat futott be hozzám, kapcsolatot találtam sok izgalmas projekttel, kollégával, a világ minden tájáról. Most a program három évre szól,
Az idei tanévben iskolám (az AKG) nagy újításba fogott: a hetedikes évfolyamon minden diák felszerelésének része egy tablet PC is. A tapasztalatokról majd beszámolok a későbbiekben, de az már most is egyértelmű, hogy a digitális osztályteremnek választott OneNote osztályjegyzetfüzet remekül működik. Megbízható és minden igényt kielégít. Külön előnye, hogy teljesen ingyen van. A használatához csak annyi kell, hogy az iskola bevezesse az Office 365 rendszert (ez is ingyen van), utána már rendszergazdára sincs szükség a füzetek létrehozásához és működtetéséhez.
Többször írtunk már a TED ('technology, education, design' - eredetileg) nevű oldalról, amely (hitem szerint) a 21. századi tudás tárháza. A kérdés az, hogyan lehet az előadások közül a legérdekesebbeket, leghasznosabbakat kiválasztani. Erre - mivel lassan 10 éves a program - előttünk is gondoltak tanárok, így hát most megpróbálok pár olyan olyan oldalt ajánlani, ahol elindulhatunk. Az egyik egy megosztott OneNote fájl, ahol mától kezdve heti rendszerességgel teszek közzé ingyenesen elvihető, használható, változtatható komplex óravázlatokat és tananyagokat, amelyekben az a közös, hogy egy-egy TED talk köré épülnek. A TED LESSONS anyagai
Az oktatóvideók láthatóan egyre nagyobb szerephez jutnak a 21. századi tanulásban és tanításban, a technikai fejlődés egyik leglátványosabb hatása, hogy a szöveg felől egyre inkább a videó lesz az elsődleges médium, amivel taníthatunk. Egyszerű, rövid kis videók készítését segíti az Office Snip (
Kezdődik az iskola, az első órákon még gyakran esik szó a nyárról, még nem feltétlenül kerülnek elő a keményebb, nehezebb dolgok, sokan próbálják valamiképpen belerázni a diákokat az új helyzetbe. Régebben ennek a klasszikusa volt a Legszebb nyári emlékeim fogalmazás- Most néhány olyan ötletet kínálunk, ami az iskolakezdést segítheti némi IKT-s háttérrel.
Nemrég ajánlotta magát a FormSwift nevű cég, amely egy remek ötletet váltott alkalmazássá (
Többször írtunk már a Sway nevű programról, amivel izgalmas prezentációkat, bemutatókat készíthetünk (például 




