Az elemző AI
Tippek, trükkök - egy éve
Biztosan csak kapargatjuk még a felületét mindannak, amire a mesterséges intelligencia akár csak az oktatásban felhasználható, de ezért is izgalmas foglalkozni vele. Használjuk az AI-t képek generálására, szövegek írására, esetleg dolgozatok vagy esszék javítására, de ezek még mind olyan dolgok, amiket egy tanár eddig is csinált rendszeresen. Jellemzően ez az, ahogyan az új technológiák elsőként belépnek az életünkbe, helyettesítenek már meglevő dolgokat, de az igazán érdekes az a pont, amikor az újy technikát olyan feladatokra használjuk, amikre addig még nem is gondoltunk. A most bemutaott felhasználás még nem ez, de esetlegesen egy lépés efelé.
A képgenerátorok megérkezésével sokan réménykedtek(/tünk) abban, hogy majd nagyon jól és egyszerűen lehet vizuális input-ot készíteni, mondjuk rövidebb képes történetek formájában. Csalódnunk kellett, mivel a képgenerátorok - bár képesek képeket készíteni a történethez - arra sajnos nem, hogy a karakterekben konzisztenciát mutassanak. Azaz, aki az első képen szőke és rövidhajú, az a másodikon lehet barna, hosszú hajú, az arcvonásokról nem is beszélve. Ezt a logikai ugrást pedig nehezen tudjuk megtenni - nehéz elvonatkoztatni attól, hogy bár egy történetről van szó, a szereplők mindig máshogyan néznek ki. Olyan ez, mint amikor a Dallasban hirtelen kicserélték Ellie-t, és úgy kellett tenni sok millió rajongónak, mintha mindig is ez a színész lett volna a karakter. Az, hogy nem is Dallas rajongóként, erre emlékszem, azt jelzi, hogy ez komoly trauma lehet. Hátha minden részben máshogy nézett volna ki Jockey édesanyja ... belegondolni is rossz. Természetesen lehetett sejteni, hogy lesz erre is egy AI alkalmazás előbb, vagy utóbb. Most egy ilyen megoldást szeretnénk bemutatni, elég tág ingyenes homokozóval, ahol próbálgathatjuk a képregénykészítő oroszlánkörmeinket.
Nagyon hiszünk abban, hogy a Tanárblog-nak elsősorban pedagógiáról, és nem pedig eszközökről, technikai információkról kell szólnia, mégis, időről időre hasznos lehet olyan tippeket megosztanunk, amelyek megkönnyítik az egyes alkalmazások felhasználását. ma pár ilyen tippet hoztunk, amelyek újdonságnak számítanak (viszonylag) a ChatGPT-ben, ellenben, ha tudunk róluk és használjuk őket, sokkal profibb és gyorsabb eredményt kapunk. A titkokat a lapozás után megosztjuk
A világ egyik legismertebb keresztény szentélye, a Szent Péter-bazilika mostantól egy teljesen új perspektívában érhető el – otthonról, egyetlen kattintással. A Vatikán legújabb projektjének köszönhetően a 400 éves építészeti csoda digitális ikertestvére készült el, amely lehetővé teszi a látogatók számára, hogy 3D-ben fedezzék fel a bazilika lenyűgöző részleteit.
Remek, angolos játékot ajánlunk ma. A lényege annyi, hogy képeket kapunk, és ezeket a lehető legpontosabban le kell írnunk (angolul). Az általunk megírt promptok alapján aztán az alkalmazás elkészíti a képet. Az eredményünket aztán összevethetjük az eredetivel, illetve maga az alkalmazás javítja, és jelzi, hogy mennyire volt jó a válasz. Ami még izgalmasabb: folyamatosan javítja a munkánkat, és tippeket ad arra, hogyan lehetne még javítani a leírásunkat. Remek játék arra, hogy a promptolást megtanítsuk a diákjainkat - ráadásul játékosan.
A differenciálás olyan a pedagógiában, mint a kerekasztal lovagjainak volt a Szent Grál. Mindenki tudja, hogy csodálatos lenne, ha meg tudná valósítani, mindenki keresi az útját, módját, de igazán még senkinek nem sikerült megvalósítania. Többnyire az lesz belőle, hogy a tanár tartson párhuzamosan 3-4 órát a különféle iglnyeknek megfelelően. Egyszer-egyszer sikerülthet megcsinálni, de tartósan berendezkedni rá kifejezetten nehéz. És nem is csak a tanteremben problematikus a dolog, mert ott jó tanulásszervezéssel még el is érhető, hanem az órára készülés idejét tudja sokszorása növelni, ha differenciálni akarunk. Ha egy tanár komolyan veszi a differenciálást, akkor a 23 tanórája mellé nem 23 óra készülés jut, hanem akár 50, a 70 órás munkahét pedig elég zúzós.
Íme egy újabb példa arra, hogy az AI hogyan segít egy unalmas, de gyakran hasznos (ha nem is mindig szükséges) folyamatban. Nyelvtanárként egy olyan feladatunk van, tegyük fel, amely mondjuk egy videóhoz, vagy egy hosszabb audióhoz kapcsolódik. Emlékszem, mennyi időt töltöttem még mondjuk 15 éve, CD-k fölé görnyedve, hogy pontosan tudjam leírni a szövegkönyvet, hogy aztán minél jobb feladatlapot gyárthassak hozzá. Nos, ez már a múlté, és ha nem ipari mennyiségben szeretnénk szövegkönyvet gyártani, akkor remekük működő, kiváló ingyenes alkalmazást használhatunk. A lapozás után kiderülnek az izgalmas részletek :)
Sokan bosszankodnak a pedagógusok között, hogy a diákjaik AI segítségével írják meg a házi feladatukat. Sokak számára ez az egyik legkomolyabb érv a mesterséges intelligencia ellen. Nem is váratott sokáig magára az a fejlesztés, amellyel ki lehet állítólag szűrni az AI által generált tartalmat. Amint kiderült, ezek az alkalmazások elég megbízhatatlanok. Vajon létezik-e olyan AI használatával elvégezhető, viszonylag gyors 'teszt', ami lebuktatja a csalni kívánó tanulót? Igen, létezik, mutatjuk is a lapozás után. 




