• Interaktív történetek az alkoholról - diákoknak

    Internet a tanórán - 18 napja

    Írta: Prievara Tibor

    Meglepően nagy, komplex anyaggal jelentkezik a Smashed Project -magyarul (ITT TALÁLHATÓ). A koncepció röviden: három tinédzser (két fiú, és egy lány) történetébe helyezkedhetünk bele - külön-külön is akár. Egy hétközi dumálás a tó partján pár sörrel a kiindulópont, a vége pedig ... na jó, ezt nem mondjuk el, bár a történet legelején erős utalás található a végkifejletre. Ami igazán érdekes, az valójában az út, ahogyan a három fiatal eljut egy ártatlan délutáni sörözgetéstől addig a bizonyos 4 héttel későbbi pontig. Szerintem ebben a műfajban meglepően igényes a kivitelezés, feltűnnek profi szinészek, Kálloy Molnár Péter az elveszett apa szerepében, vagy mellékszeprepekben a Momentán társulat tagjai. A videók nagyon profik, a dialógusok majdnem mindig teljesen ülnek, nem érződik, hogy amolyan felnőttes 'na, így beszélnek a tinédszerek' hangulatban írták a szövegkönyvet. A történet átérezhető, érdekes még akkor is, ha kicsit didaktikus helyenként. Az interaktív elemek között több kreatív megoldás található, pl. amikor egy party után Instára feltöltött képeket kell pörgetni, és megmondani, hogy vajon melyik lenne egyébként szabálysértés, vagy bűncselekmény, ha más is látná. Összességében: ez egy nagyon jól összerakott, profi kivitelezésű anyag, rengeteg beszédtémát kínál tanórákra is. Külön óravázlat csomagokat lehetne készíteni az anyag kapcsán, annyi vetülete van a témának - bár egy rövid segédlet elérhető tanároknak az oldalon is. Ha valaki nyelvórán szeretné használni, az eredeti, sok nyelven elérhető, oldalt ITT TALÁLJA.

    Bővebben...

  • Interaktív játék a rendszerváltás környékéről

    Internet a tanórán - 4 hónapja

    Írta: Prievara Tibor

    Az OSA elkészített egy 3D-s térben játszódó, interaktív játékot, ahol 1986-ba látogathatunk el, és különböző szereplők bőrébe bújhatunk. Nagy gonddal elkészített, autentikus térben mozoghatunk, a bútoroktól kezdve, a falon található VHK posztereken át, a fotelben felejtett Ludas Matyi-ig telis-tele van a mindennapi életet kiválóan bemutató sok-sok aprósággal a lakás, ahol a történet egyik része játszódik (összesen 6 ilyen fejezetet dolgoztak ki a játék készítői). Érdekel, hogy milyen lehetett 1986-ban újságírónak lenni, hogyan történt egy lakás lehallgatása, netán szembesülnél az 'életben maradni, és alkalmazkodni' dilemmájával egy fiatal lány szempontjából? Nos, ezzel a játékkal (INNEN TÖLTHETŐ LE ) de (ITT VAN HOZZÁ SOK INFÓ ) megtapasztalhatod. A jó hír: letölthető a játék, saját gépünkön játszhatunk vele, és nem 'tűnik el' soha. A rossz hír: a játékot le kell tölteni, online nem játszatunk vele (és 1.7 GB a fájlik mérete). De megéri :)

    Bővebben...

  • A legviccesebb online játék

    Internet a tanórán - 6 hónapja

    Írta: Nádori Gergely

    telefonKár, hogy csak most a karantén végén jött szembe velünk, de még így is csodálatos a GarticPhone pletykajáték (IDE KATTINTVA). Az tlet nagyon egyszerű, a csoportban mindenki ír egy mondatot, aztán megkapja valaki másét, ezt le kell rajzolnia. Ezután mindenki kap egy-egy rajzot és le kell írnia, mit lát rajta. Aztán ezeket kapja meg valaki, hogy rajzolja le. Mint a klasszikus suttogós játékban, ahol egészen eltorzul a suttogva továbbadott mondat, itt aztán tényleg nagyon viccesen alakulnak a dolgok. Az online tér pont tökéletes az ilyen játékhoz és a végén még egy animált gifben is letölthetjük, miként alakultak a dolgok. Biztos siker.

    Bővebben...

  • Evolúció játékokban

    Termtudos ötletek - egy éve

    Írta: Nádori Gergely

    logoÍgy a táv-, karantén-, krízisoktatás többedik hetében már egy világosabb, hogy a klasszikus óraszervezés az online térben nem működik. (Erről is szól a Digitális tanulás kézikönyve című szakmai segédanyagunk.) Fontos, hogy a diákok minél aktívabbak legyenek, mert a frontális előadások során nagyon könnyű elveszteni őket. Ilyenkor különlegesen jól jönnek az olyan játékok, amikkel sikerülhet valamilyen amúgy is nehezebb anyagrészt közelebb vinni hozzájuk. Ilyenre vállalkozik az Evolúciójó nevű oldal (IDE KATTINTVA), ahol olyan játékokat találunk, amiket könnyen lehet használni az osztályteremben és egyes komolyabb evolúcióbiológiai, ökológiai fogalmak, koncepciók megértését teszik könnyűvé.

    Bővebben...

  • I'm feeling curious - Google hack digitális tanórákhoz

    Internet a tanórán - egy éve

    Írta: Prievara Tibor

    Sokat érvelünk amellett, hogy a digitális, online tartott órákon is valahogy meg kell(ene) teremteni a tanóra hangulatát, életre kell hívni a tanulás élhető kontextusát. Erről (is) fog szólni a ma (2020.12.01.) tartott webinárium (ITT LEHET 16:00-IG JELENTKEZNI), ahol rengeteg tippet próbálunk majd összegyűjteni az órák sikeres indításához, levezetéséhez, általában a tanulás kontextusának kialakításához - avagy arról lesz szó, hogy miért nem működhet jól ha úgy indítjuk a digitális tanulást, hogy posztolunk egy ZOOM linket a Classroom-ban. Ízelítőként mutatunk egy Google hack-et, amit nagyon szoktak szeretni (angolul van csak sajnos). Ez pedig: ha a Google keresőbe beírjuk, hogy I'm feeling curious', akkor szerte az internetről kérdéseket (pl. melyik madárnak nagyobb a szeme, mint az agya), és rövid, érdekes válaszokat is találunk. Ha mindenki egy valamit tanul, ezt pedig megtanítja a többieknek, és közben szavakat tanul, olvas, ír, összefoglal, magyaráz, akkor minimális készüléssel izgalmas, érdekes (ám kicsit kiszámíthatatlan) órát tarthatunk.

    Bővebben...

  • Letölthető játék a Nospa-tól

    Letölthető anyagok - egy éve

    Írta: Prievara Tibor

    Tabu vagy nem tabu? Mindenestere a Nospa most egy letölthető, interaktív játékot készített, és A játék célja, hogy a résztvevők tabu és szégyenérzet nélkül beszélgethessenek a menstruációról, nemtől és kortól függetlenül.". A játék alapvetően kártyajáték, ki kell nyomtatni és lehet csoportban játszani, beszélgetni és feloldani a lelki görcsöket :) Vannak benne jó kérdések, és talán kevésbé jók, mindenestre a letölthető PDF ITT TALÁLHATÓ.

    Bővebben...

  • Interaktív játék tanároknak - digitális munkarendhez

    21. századi tanár - egy éve

    Írta: Prievara Tibor

    2020. március 13. után november 11-én (pedig 13-a novemberben is péntekre esik) ismét digitális munkarendre állnak a magyar középiskolák. Az sem kizárt, hogy tovább szorítanak a szigoron, és a felső tagozatokat, vagy az összes oktatási intézményt karanténba küldik nemsokára. A kérdés: Te felkészült vagy? A választ pedig abban az elágazó útvonalakra épülő játékban találhatod meg (20 perc alatt), ahol valós példák alapján készítettünk egy szimulációt. A feladat időre megy, ám a TE IDŐDRE, hiszen minden lépéssel egyre több feladatot vállalsz. Vajon megtalálod a kiutat a labirintusból? Játssz velünk, és készüljünk a digitális oktatás újabb felvonására együtt. A játékot ITT TALÁLHATOD

    Bővebben...

  • Letölthető társasjáték - biztonságos internet

    Letölthető anyagok - 2 éve

    Írta: Prievara Tibor

    A biztonságos internet napi rendezvényem mutatta be a Microsoft ezt a 'kígyók és létrák' tematikában készült letölthető (PDF) társast, amely a legkisebbeknek hivatott segíteni eligazodni az internetes világ útvesztőiben. Összesen 3 részből áll a játék, először érdemes letölteni a használati útmutatót, ezután a társasjáték táblát, végül magukat a kártyákat. A játék kicsiknek szól, így gyakran talán evidenciának tűnő állításokat tartalmaz, pl. Mindenkit tisztelek online – még akkor is, ha más véleményen van, mint én - tegye fel a kezét az a felnőtt, aki szerint ez működik például Facebook-on, mindenesetre kezdeti lépésnek, akár magyar- akár informatikaórán érdekes lehet.

    Bővebben...

  • Codycolor - algoritmizáljunk játékosan

    Internet a tanórán - 2 éve

    Írta: Prievara Tibor

    Nagy sikernek örvend a Codycolor (ITT TALÁLHATÓ) nevű játék, amely mostanra már magyarul is elérhető. A szabályok egyszerűek: 1-100 játékos tud egyszerre versenyezni, méghozzá egy sakktábla jellegű pályán, ahol minden mező színes és összesen 3 szín van. A feladat az, hogy a sakktábla bszélére bárhová lerakott kis robot minél hosszebb ideig maradjon a táblán. Ebben a színes mezők igazítanak el, hiszen ha szürke mezőre lépünk, akkor egyenesen megy a robot, sárga mezők esetében jobbra, a pirosaknál pedig balra fordul. Mivel minden játék más színkiosztással kezdődik, a Codycolor megunhatatlan. Érdemes osztályokkal kipróbálni, én megtettem, hatalmas izgalommal, sok kiabálással jár :) És egy idő után felismerik a játékosok, hogy milyen színkiosztás lesz számukra elnyös, ilyen kombinációk járnak gyors lelépéssel a pályáról.

    Bővebben...

  • Interaktív térképek - zseniális oldal

    - 3 éve

    Írta: Prievara Tibor

    Régi nagy kedvencem a tartalom alapú nyelvoktatás, ahol a nyelv csupán 'vivőanyag', és más tanrtárgyhoz tartozó tartalmat tanulunk (meglepő, de legalább annyiszor találkozik kollégák elutasításával, mint tamágatásával - mondván, aki nem történelem tanár, az ne foglalkozzon történelemmel). No mindegy, erre ajánlunk ma egy interaktív térkép gyűjteményt. IDE KATTINTVA például Odusszeusz utazásait követhetjük nyomon némi interaktivitással. Ha ez valakinek kevés, akkor ajánljuk a Nagy szerelmek című térképes kincskereső játékot, ahol legelőször Antonius és Kleopátra szerelmének helyszínét kell megtalálni úgy, hogy ráközelítünk a városra a térképen. Amint ezt megtettük, már meg is jelenik a következő feladatunk. Eza játék INNEN ÉRHETŐ EL. Természetesen, ha elakadunk, kaphatunk segítséget, illetve azért az internet korában nem annyira nehéz megtudni, hogy hol zajlott ez a románc. És így tovább. Illetve, ha valakit az összes interaktív térkép érdekel, IDE KATTINTVA szemezgethet a végtelen térképözönben.

    Bővebben...