• Hallani a képeket

    Letölthető anyagok - 13 éve

    Írta: Nádori Gergely

    Ehhez a bejegyzéshet szándékosan nincsen kép. Most ugyanis a NASA által kifejlesztett Earth+ programot mutatjuk be (INNEN TÖLTHETŐ LE), amit kifejezetten gyengén látó vagy vak diákoknak fejlesztettek ki. A program térképeket tesz hallhatóvá. Ha a térképen mozgatjuk az egeret a színeknek megfelelő hangokat hallunk, ezáltal például hallhatóvá válik egy domborzati térkép.

    A program azonban jóval több mint egyszerű térképnézegető, ugyanis bármilyen képet betölthetünk és meghallgathatjuk. Nagyszerű interaktív táblás játékot készíthetünk így, ha a diákoknak bekötött szemmel kell alakokat, formákat felismernie pusztán csak a hangzásuk alapján. A programhoz csomagolva találunk labirintusokat is, amikkel remekül szórakozhatunk.

    Bővebben...

  • A mi meséink

    Internet a tanórán - 13 éve

    Írta: Nádori Gergely

    Nagyon izgalmas projektet indított az orosházai általános iskola. Diákjaik között meseíró pályázatot hirdettek, és a született meséket egy blogban publikálják is. Az A mi meséink blog (IDE KATTINTVA) egyszerre szórakoztató, érdekfeszítő és megható olvasmány. Érdemes végilapozni, bár nem könnyű, már több mint 150 mese várja az olvasókat.

    A projekt része, hogy időről időre valamilyen témát vagy momentumot adnak meg, aminek szerepelnie kell a mesében. Most éppen a természetvédelemmel kapcsolatos mesék vannak soron, de korábban voltak például olyanok, amikben királylány vagy éppen tündérek szerepeltek. Természetsen a mesékhez rajzpályázat is tartozik (ITT TALÁLHATÓAK).

    Bővebben...

  • Rengeteg szabadulós játék

    Internet a tanórás - 13 éve

    Írta: Prievara Tibor

    Iszonyatosan sok rövid flash játék található IDE KATTINTVA. Az oldal nem kifejezetten oktatási céllal készült, de a játékok nagyon jól használhatóak. Zavarba ejtően sok téma közül böngészhetünk (mi most a kb. 300! menekülős játékot választottuk ki), de ha az oldalon picit jobban körülnézünk, akkor találhatunk öltöztetős, 'főzős', vagy éppen kártyajátékokat is. Ha van 5 percünk, akár a számítógépteremben, vagy csak az interaktív táblán nagyon jól működnek.

  • Magyar költészet interaktívan

    Internet a tanórás - 13 éve

    Írta: Prievara Tibor

    Nagy öröm, ha magyar kezdeményezésekről számolhatunk be, hiszen erre a kis piacra nem sokan fejlesztenek (főleg ingyenesen elérhető) anyagokat. A Kpluna.hu oldalán (IDE KATTINTVA) igényes kidolgozású (bár a nagy flash animáció miatt picit lassan töltődő), és hasonlóan igényes tartalmú tananyagokat találunk. Rengeteg hangos vers, videó, sőt magyar festők festményeiből összeállított gyűjtemény is található. Rengeteg forrás (pl. a Gesta Hungarorum) is elolvasható. Összességében ajánljuk minden magyartanárnak, illetve az irodalom (különösen a költészet) iránt érdeklődőknek.

  • SMART Notebook trükkök - Táblajáték 1 perc alatt

    Oktatóvideók - 13 éve

    Írta: Prievara Tibor

    Nagyon egyszerű, csupán a végtelen klónozás funkciót használó trükköt ajánlunk minden kedves SMART Notebook felhasználó figyelmébe. Elsősorban (de semmiképpen sem kizárólag) kisebb gyerekek tanításakor használható remekül. A lényege az, hogy bármilyen csapatversenyhez kb. 1 perc alatt készíthetünk táblát. Tényleg készen van 1 perc alatt, hogy bebizonyítsuk, készítettünk egy videót arról, ahogy éppen elkészítjük a táblát. Érdemes lapozni, nagyon hasznos, zseniálisan működik az órán, és vicces is!

    Bővebben...

  • Geogebra kicsiknek

    Letölthető anyagok - 13 éve

    Írta: Nádori Gergely

    Megérkezett a Geogebra általános iskolákba szánt változata a Geogebra Prim (ITT TALÁLHATÓ). Ezt a változatot kifejezetten a kicsiknek szánják ezért a kezelőfelülete lényegesen egyszerűbb lett.

    Kevesebb eszköz érhető el, a használható ezsközök mind láűtszanak, nagyobb a betűméret, vastagabb vonalak. Megjelenmt a szabad rajz lehetősége is. Ugyan interaktív táblán még mindig kicsit döcögve használható, de az órai bemutatókhoz egészen kiváló eszköz a Geogebra, amit most már a kisebbek is élvezhetnek. A legjobb pedig, hogy a program tökéletsen tud magyarul is!

  • Március 15. térképen

    Internet a tanórás - 13 éve

    Írta: Nádori Gergely

    Ezernyolcszáznegyvennyolc, te csillag mondta a költő és nincs okunk kételkedni a szavában. A március tizenötödikei események még ma is lázba hozhatják a fiatalokat hiszen annyi izgalmas esemény sűrűsödött össze egy napba, aminek a főszereplői pont a fiatalok voltak. Érdemes mesélni róla és minél közelebb hozni hozzájuk ennek a napnak az eseményeit.A legjobb persze, ha együtt járjuk végig a helyszíneket. Néha megdöbbenhetünk azon, hogy mi is van ma az egyes helyeken, pár éve egy diákcsoport erről csinált filmet (ITT LETÖLTHETŐ).

    Ha azonban nem tudunk testi valónkban ott lenni az egyes helyeken, felkereshetjük őket virtuálisan is. Egy térképen összefoglaltuk március 15. fontosabb helyszíneit és eseményeit. A térkép IDE KATTINTVA érhető el. Használhatjuk történelem vagy osztályfőnöki órán is, de a történelem érettségire készülésben is segíthet, kifejezetten jól mutat interaktív táblán.

    Bővebben...

  • Kísérletek, videók, versenyek

    Internet a tanórás - 13 éve

    Írta: Nádori Gergely

    Úgy tűnik, hogy egy fecske mégiscsak képes nyarat csinálni! Több éve fut már Zsíros László Róbert méltán népszerű kísérletezős videoblogja, a Szertár (ITT TALÁLHATÓ). Most azonban úgy látszik, mások is kedvet kaptak ahhoz, hogy kísérletekkel szórakoztassák a nagyérdeműt, rögtön két ilyen oldal is indult a közelmúltban.

    A Jókísérlet blogot (IDE KATTINTVA) a debreceni Huszár Gál iskola lelkes diákjai és egy tanáruk működteti. Az oldalon nem csak érdekes videók találhatók, hanem természettudományos kérdések, vetélkedők is. Mindenképpen érdemes meglátogatni.

    Szintén debreceni a Garázs blog (ITT VAN) itt is egy lelkes gyerekcsapat mutat be izgalmas, látványos kísérleteket, őket is érdemes megnézni!

    Bővebben...

  • Környezetismeret (4. osztály) - Vizek - óravázlat

    Internet a tanórán - 13 éve

    Írta: Prievara Tibor

    Még mindig tart az Egyszervolt.hu és a TanárBlog közös programja, amelyben azt szeretnénk bemutatni, hogy az Egyszervoltos anyagokat hogyan lehet a tanórai munkába integrálni. Legújabb anyagunk ezúttal alsósoknak szól, környezetismeret a tantárgy, és víz (vizek) a téma. Köszönettel tartozunk ismét Lassu Andreának a remek anyagért. Bízunk benne, hogy ez a vázlat is elnyeri tanító olvasóink tetszését, mint az eddigiek (az elmúlt 1 hónapban több ezer alkalommal töltötték le kollégák az óravázlatokat!).

  • Írjunk hindiül

    Tippek, trükkök - 13 éve

    Írta: Nádori Gergely

    ತನರ್ಬ್ಲೋಗ್ , তানার্ব্লোগ, وبلاگ معلم az itt olvashatók azt jelentik: TanárBlog, kannada, bengáli és perzsa betűkkel. Ezt a tág látókört pedig a Google Transliterate (IDE KATTINTVA) alkalmazásának köszönhetjük. Használata nagyon egyszerű: válasszuk ki, milyen jelekkel szeretnénk írni, kezdjük el begépelni a szöveget latin betűkkel és minden szóköz után a rendszer automatikusan vált a megfelelő karakterekre. A szimbólum jelre kattintva további ábécék (például a viking rúnajelek) között is válogathatunk és természetesen elérhetjük a Google fordítóprogramját is.

    Nagyszerűen használhatjuk titkosírások gyártására vagy a különböző kultúrák tanulmányozásakor. Kisebbeknél már azzal is nagyon nagy sikereket érhetünk el, ha egyszerűen megmutatjuk nekik, hogyan néz ki a nevük más jelekkel leírva.