Szókincsfejlesztés 2. osztályban - óravázlat

Internet a tanórán - 2013. május 18.

Írta: Prievara Tibor

Már írtunk régebben is a Lapodamese nevű - kisebbeknek szóló - meseíró szoftverről (ITT TALÁLHATÓ a cikk, ahol a gyerekek készítettek meséket). A lapozás után egy óravázlatot osztunk meg Nyíri Anita (PIL Akadémista) billentyűzetéből, ahol 2. osztályban használta a Lapodamesét.Itt szintén alkottak a diákok is. Az elkészült mese ebben a SkyDrive mappában megtekinthető!

Óravázlat
Tantárgy:  Olvasás
Osztály: ált. Isk. 2.osztály
Felhasznált eszközök: laptop, projektor, előzőleg otthon összeállított meseképek (Lapodamese program)

Kinek ajánlom? Alsó tagozatos gyerekek számára jó szókincsbővítésre, mondat, ill. szövegalkotásra. A téri tájékozódást is nagyon jól fejleszti, nem beszélve a fantáziáról!)

Bevezető: Februárban szinte végig a mesékkel foglalkoztunk, és úgy gondoltam, hogy ennek a témakörnek jó lezárása lenne egy saját mese alkotása. A mese elejét én elkezdtem, a képeket is előre otthon megszerkesztettem , kivéve az utolsó kettőt.

Óra menete:
-    Mesékből olvasok fel néhány mondatot, találjátok ki melyik mesékre gondoltam! 
-    Az előbb kitalált mesék mind milyen mesék?  (népmese)
-    Mi jellemző rájuk?
-    Rajzoljatok néhány csak a mesékben létező lényt! (Rajzok átnézése, felmutatása)
-    Szeretném, ha a mai órán mi is elkészítenénk a saját mesénket!
Laptop elindítása, bevezető kép megmutatása
-    Elkezdtem egy mesét, segítsetek folytatni, és a végét már közösen találjuk ki!
-    Haladunk képről képre, és a gyerekek szóban mondják a mesét, történetet szőnek, párbeszédeket találnak ki…
-    Hogyan fejezhetnénk be a történetet?  (Befejező képek megalkotása háttérrel, a gyerekek közreműködésével, és ötleteik alapján!)
-    Adjunk címet a mesénknek! (Füzetbe cím kitalálása)
Órai munka értékelése, dicséretek, házi feladatként a meséről kinyomtatott színezők kiosztása. ( Írj a kapott képről két mondatot, és színezz!)
Megjegyzés: A gyerekek most találkoztak először ezzel a programmal, nagyon tetszett nekik, máskor is szeretnének „ilyen játékot” játszani.