• Rengeteg ingyenes szoftver egyetlen letöltéssel

    Letölthető anyagok - 6 éve

    Írta: Prievara Tibor

    Végre ez a pillanat is eljött. Az igazság az, hogy mostanában egyre többet használunk Microsoft szoftvereket, hiszen a cég üzletpolitikájának része, hogy elhalmozza a tanárokat ingyenes szoftverekkel. Ez kedves tőle, persze, az pedig még inkább az, hogy ezek a szoftverek kifejezetten használhatóak, értelmesek, és még a munkánkat is megkönnyíthetik. A gond eddig ezzel csak annyi volt, hogy ezer helyről kellett összevadászni a szoftvereket, és külön-külön kellett letöltögetni őket. Én például kimondottan sokat használom, és szeretem a Photostory-t, az AutoCollage-t, vagy a Mouse Mischief-et, de beszélhetnénk akár a Kodu-ról, amellyel gyerekek pillanatok alatt megtanulhatják - játszva -a programozás alapjait. Most viszont megtörtént a csoda - az összes hasznos, ingyenes szoftvert egyetlen kattintással, egy letöltéssel a gépünkre varázsolhatjuk. A link pedig ITT TALÁLHATÓ. Természetesen kiválaszthatjuk, hogy mely szoftverekre van szükségünk, nem automatikusan indul el az összes letöltése.

  • Pulitzer center - óravázlatok

    Letölthető anyagok - 6 éve

    Írta: Prievara Tibor

    A Pulitzer center rengeteg témához kínál óravázlatokat. A témák aktuálisak, és jó minőségben dolgozták fel őket. Sokszor jelent gondot, hogy egy aktualis eseményből hogyan készítsünk a tanórán valóban használható tananyagot, óravázaltot. Ebben segít az oldal, amely IDE KATTINTVA található, és rengeteg témát tárgyal. Nekem külön tetszett az, hogy egyes témákat, pl. az arab tavasz jelenségét több szinten, több korosztály számára is elérhetővé teszi. Háttéranyagot, az órai munkához ötleteket, feladatokat is letölthetünk (PDF dokumentumként), szóval nagyon a kezünk alá dolgoznak az oldal szerkesztői, érdemes egy pillantást vetni - akár csak a témákra.

  • Könyvajánlók kollaboratívan

    Internet a tanórán - 6 éve

    Írta: Prievara Tibor

    Mielőtt bármilyen alkalmazással dolgoznék az órán, igyekszem nagyon átgondolni, hogy vajon valóban értelmes-e az IKT használata, azaz többet kapok-e az IKT-tól, mintha csak a tábla-kréta kombóval dolgoznék. Most a feladat az volt, hogy könyvajánlókat készítsenek egymásnak a diákok (középfok körül tudnak angolul, de bármilyen nyelven lehet csinálni). Ezt csináltuk: párban dolgoztak gép előtt (pontosabban azzal a Fujitsu rendszerrel, illetve a Microsoft multi-point szerverével, amelyről részletesebben ITT TALÁLHATÓ leírás), és mindenkinek 2-3 olyan könyvről kellett egy-egy linket keresni, amelyet olvasott és tetszett neki. Ezeket a Wallwisher nevű közösségi post-it oldalon megosztották egymással. A következő lépés az volt, hogy a megosztott könyvek közül kellett mindenkinek (egyedül) hármat választania, amit szívesen elolvasna. Végül felálltak a gép mellől, körbejártak a teremben és elmesélték egymásnak, hogy melyik könyveket válaztották (természetesen nagy öröm volt, ha kiderült, hogy valaki éppen azt választotta, amelyiket a beszélgetőtársa ajánlott. A Wallwisher fal elkészítése 1 perc volt, a gyerekeknek csak annyit kellett elmondani, hogy a 'falra' dubla kattintással lehet írni. IDE KATTINTVA pedig bele lehet nézni abba, hogy mi minden gyűlt össze 10 perc alatt. A Wallwisher használatáról ITT ÍRTUNK.

  • Delicious projekt

    Internet a tanórán - 7 éve

    Írta: Prievara Tibor

    Izgalmas projekt ötletet találtam, amellyel a Delicious (ITT TALÁLHATÓ) közösségi linkmegosztó oldal új funkcióit használhatjuk fel érdekesen az órán. A Delicious-ra ingyenesen regisztrálhatnak a diákok, és ott azt a feladatot kapják, hogy állítsanak össze egy ábécét olyan dolgokból, amelyeket szeretnek (pl. 'a' mint - angolul - Apple). Ebben az esetben az 'A' betűhöz egy érdekes linket kell tenni, amely az Apple-lel kapcsolatos. A linkeket össze lehet fogni csomagokba ('stacks' az oldalon), és ezeket külön meg lehet osztani (ez az új funkció). Egy érdekes példát találhatunk IDE KATTINTVA. Természetesen az is izgalmas lehet, ha egy egész csoport gyűjt közösen, és párokban csak bizonyos betűket kapnak a diákok.

  • Irány az űr!

    Letölthető anyagok - 7 éve

    Írta: Nádori Gergely

    Nagyszerű kis program a Kerbal Space Program (ITT TALÁLHATÓ), saját űrprogramot indíthatunk a segítségével. Elsőként az adott modulokból meg kell építenünk a saját űrhajónkat, majd kipróbálhatjuk, hogyan is műküödik. Nem csak látványos a program, de még a fizikát is teljesen pontosan tudja ezért kifejezetten alkalmas arra, hogy valamiylen probléma-alapú projekt tárgya legyen. Elég ugyanis, ha csak a célt mondjuk meg (hatékony űrhajó építése, föld körüli pálya elérése stb.) és hagyjuk, hogy a diákok csoportokban kidolgozzák a lehető legjobb megoldást.

    Versenyt hírdethetünk, hogy ki tud jobb, hatékonyabb rakétát tervezni, de abban is összemérhetik az erejüket, hogy ki tudja például föléd körüli pályára állítani az űrhajót. Nem is olyan egyszerű dolog, mint amilyennek hallatszik, ráadásul tudni kell hozzá mindent, ami a newtoni mozgásokkal kapcsolatos. A program még erősen fejlesztési fázisban van, érdemes időről-időre visszanéázni az oldalra, hogy milyen újdonságok kerültek bele.

    Bővebben...

  • Keressünk feliratozott filmeket

    Nyelvoktatás - 7 éve

    Írta: Prievara Tibor

    A 22frames nevű oldal (ITT TALÁLHATÓ) hiánypótló vállalkozás, hiszen nem kevesebbre vállalkozik (egyelőre még béta állapotban), mint hogy a világhálón fellelhető feliratozott filmeket segít nekünk megtalálni. A filmek tematikusan is csoportosítva vannak, azaz kereshetünk pl. animációkra, vagy éppen különböző témájú filmekre (pl. állatok). Ha valaki még ennél is jobban érdeklődik a téma iránt, az akár saját maga is elkezdhet filmeket feliratozni (mondjuk kereshetünk magyar dokumentumfilmeket, és elláthatjuk őket más nyelvű felirattal), vagy éppen IDE KATTINTVA további információt találhat a feliratozott filmek használatáról a nyelvórán.

  • Szófelhők alakra szabva

    Internet a tanórás - 7 éve

    Írta: Nádori Gergely

    Korábban már ejtettünk pár szót a Tagxedo alkalmazásról, amivel szófelhőket gyárthatunk (ITT TALÁLHATÓ). Most azért vesszük elő újra, mert remek képességekkel lett bővebb az oldal. Azontúl, hogy tökéletesen megérti a magyar karakterekkel írt szöveget, arra is lehetőségünk van, hogy a címkefelhőnk alakja az általunk választott képet kövesse.

    Nincs más dolgunk, mint a szófelhő készítéséekor kiválasztani a Shape menüpontnál az Add image gombot és feltölteni azt a képet, ami a felhő alapjául szolgál. Érdemes az Edit Image gombra is kattintani, mert itt beállíthatjuk, hogy mennyire híven kövesse a felhő a képet. Fontos még a Word options menüben a Skip lehetőség, itt állíthatjuk be, hogy milyen szavakat hagyjon ki a felhő készítésekor. Az eredmény mindenképpen érdekes. IDE KATTINTVA látható egy szófelhő Az ember tragédiája 600 leggyakoribb szavából Dürer híres Ádám és Éva metszetére vetítve. Az egyes szavakra kattintva elindul egy automatikus Google keresés az adott szóra.

    Bővebben...

  • Interaktívtábla-konferencia

    Internet a tanórán - 7 éve

    Írta: Prievara Tibor

    A HUNDIDAC szakkiállítással párhuzamosan rendezték meg a VI: Interaktívtábla-konferenciát, ahová a TanárBlog is hivatalos volt. Láthattunk sok érdekességet, voltak igazán különleges dolgok is (mint pl. az egész napos flash programozó tanfolyam), voltak kiszámíthatóan érdekes előadások (ki tudná megunni Komár Zsolt lelkesedését), aztán a nap végén - már kissé fáradtan - beültünk Veszelszkiné Huszárik Ildikó A Facebook az ember tragédiája? előadásárára. Bevallom, némi előítélettel léptem a terembe, hiszen igazán átgondolt, működő Facebook-ot értelmesen (hozzáadott értéket teremtve) használó magyar projektet még nem nagyon láttam, inkább a Facebook, mint 'trendi' eszköz játszik szerepet - valamiben. És akkor a teremben megtörtént a csoda! A tanárnő egy nagyon jól átgondolt, a Facebook-ot hasznosan forgató, kreatív, az értékelst kiválóan megoldó, és a diákokat is sikeresen megmozgató projekt segítségével tanította Madách művét. Az erről szóló bejegyzés ITT TALÁLHATÓ, de az OFI oldalán a projekt részletes leírása is elérhető (PDF formátumban), mégpedig IDE KATTINTVA.

  • Angol lakások a 12. századtól napjainkig

    Internet a tanórás - 7 éve

    Írta: Prievara Tibor

    Kiváló oldalt ajánlott figyelmembe egy kollégám. ITT TALÁLHATÓ, és a Guardian interaktív melléklete, amelyben az angol házak, lakások jellegzetességeit mutatják be érthetően, érdekesen, röviden, ám mégsem rövidebben, mint kellene. Ráadásul mindez nagyon praktikus, igényes csomagolásban érkezik úgy, hogy tanórán a diákoknak semmit nem kell mondani, teljesen magától értetődik a használata. Ha nem bemutatni szeretnénk az oldalt kivetítve, adjunk kis csoportokban a diákoknak egy-egy kort, készítsenek belőle jegyzetet, majd közösen állítsanak össze egy idővonalat az angol lakások jellegzetességeiről - a 12. századtól kezdve napjainkig. (Köszönjük Murányi Natáliának az ötletet!).

  • Az osztályterem alkonya?

    Vezércikk - 7 éve

    Írta: Nádori Gergely

    A 20. század elején nagy reformlázában az oktatás nagyon sok része és szelete változott meg, az oktatás keretei, módszerei, de még az alapvető tartalma is nagyon sok változáson ment át. Ennek a változásnak a legjobban az a struktúra állt ellen, ami a közoktatás kezdete óta jelen volt, az osztályterem. Sokféle újjító elképzelés született az ilyen-olyan módszerekről, de akár a Waldorf, akár a Montessori, akár a Freinet iskolákban változatlan maradt, hogy a tanulás osztályokban, osztálytermekben történik és jobbára tantárgyakat tanulnak a diákok. Ez a fajta modell, amit még a katonaságtól öröklött meg a népiskola, szinte mozdíthatatlan maradt száz éven át.

    A 70-es évek kísérletei a nyitott tanterem megteremtésére, egy olyan iskola létrehozására, ahol nincsenek falak és egy nagy térben történik minden, inkább nevezhetők kudarcnak, semmint sikernek. ugyan a projekt-alapú tanulás lehetőséget adott volna arra, hogy létrejöjjenek osztályterem nélküli iskolák, ez a módszer sokáig nem terjedt el széles körben. Természetesen az iskolák és a tanulás ki-kiszabadult a tantermekből, ma már szinte mindenhol vannak erdei iskolák, amiknek a célja nem a közösségi élmény, mint egy osztálykirándulásé, hanem az adott helyszínen történő tanulás. Azt is tudjuk, hogy kutatások szerint a gyerekek ismereteik döntő részét (60-70%-át) nem iskolai keretek között, hanem informális utakon szerzik meg. Mindez azonban nem változtatta meg alapjaiban az iskolaszervezet több száz éves szerkezetét. Most azonban a technikai fejlődés lehetőséget ad arra, hogy megint elgondolkodjunk azon, lehet-e iskola osztályterem nélkül (és kell-e egyáltalán)?

    Bővebben...