• Egy nap a magyar médiában

    Internet a tanórán - 10 éve

    Írta: Prievara Tibor

    tabloid Mit lát a világból az, aki a bulvársajtóból tájékozódik? Ezt a kérdést tettem fel diákjaimnak, és szót tett követte, úgy döntöttünk, megnézzük. Én megvettem az aznapi Blikk és Bors napilapokat, valamint hoztak a diákok Metropolt (nem szükséges ezeket megvenni, mindkét újságnak van weboldala). Ebből a három forrásból igen sokan tájékozódnak, érdekes megnézni, hogy milyen világban élnek. Ez persze nem rosszabb vagy jobb, egyszerűen más világ. A diákok feladata (angolóra lévén) az volt, hogy egy közösen szerkesztett OneNote oldalon összegyűjtsék a legfontosabb hírek rövid, angol összefoglalóját. Hogy sikerült mindez? A laozás után megmutatjuk.

    Bővebben...

  • A Prométeusz Társaság - természettudomány történeteken keresztül 3. rész

    21. századi tanár - 10 éve

    Írta: Nádori Gergely

    Prometeusz tarsasagAz előző két cikkünkben (itt és itt) bemutattuk, miként tanultak a diákok egy történeten keresztül az energia fogalmáról. A befejező részben a munkájuk értékeléséről és a projekt tapasztalatiról lesz szó. Tanultak egyáltalán? Többet vagy kevesebbet? Növelte a motivációjukat a játékos keret? Megpróbáltuk alaposan kideríteni. Végezetül arról is szó lesz, hogy tanárként milyen volt végig csinálni ezt a harminc órát kitevő projektet.

    Bővebben...

  • A Prométeusz Társaság - természettudomány történeteken keresztül 1. rész

    21. századi tanár - 10 éve

    Írta: Nádori Gergely

    Prometeusz tarsasagAz elmúlt három hétben diákjaimmal különleges módon dolgoztuk fel az energia témakörét. A célom az volt, hogy a diákok találják érdekesnek az anyagot, saját kíváncsiságuk mozgassa őket. Végül olyan rendszerben tanultak, ahol nem volt dolgozat, nem volt megadott tananyag és a projekt során nyomozniuk is kellett egy titkos társaság után. Három részben mutatom be, hogyan is zajlott az egész, az első részben bemutatom a kerettörténetet, a másodikban a tanulás rendszerét és a felhasznált eszközöket, az utolsóban pedig a projekt eredményeiről számolok be.

    Bővebben...

  • Így is lehet órát tartani

    Internet a tanórán - 10 éve

    Írta: Nádori Gergely

    ikt műhelyLassan egy éve, hogy megjelent a felhívás az IKT Műhely 2014 pályázatra, a lelkes pedagógusok olyan projektekkel pályázhattak, amikben valamilyen formában felhasználják a korszerű eszközöket. A húsz nyertes képzésen vett részt, majd mentorok segítségével fejlesztgette projektjét. A műhely szervezője az Educatio Kft. volt és most felkerültek a végül megvalósított projektekről készített filmek a Youtube-ra (ITT VANNAK)

    Bővebben...

  • Beszélő QR-kód

    Internet a tanórán - 10 éve

    Írta: Nádori Gergely

    qrvoiceFurcsa egy dolog a QR-kód, a különös fekete-fehér foltos izé, amit egyre több helyen megtalálunk. A kódba szöveget, linket rejthetünk el és leggyakrabban mobiltelefonnal szokták leolvasni. Az ötlet elsőre mindenkinek szimpatikus és bőven vannak olyan alkalmazások, amikkel ilyen kódokat gyárthatunk (ITT ÍRTUNK) több ilyenről. Időről-időre felbukkan bennem a kérdés: Mégis mire jók ezek a kódok? Mi az, amit nem lehetne máshogy ugyanígy megcsinálni. Remek dolog lehet a QR kincskeresés, de miért nem rejtünk el szövegeket? Természetesen az hasznos lehet, ha a QR-kód rögtön egy linkre mutat és már oda is visz minket. Ezt használja ki a QR Voice nevű alkalmazás (IDE KATTINTVA), beírunk egy szöveget és kapunk egy QR-kódot ezt leolvasva meghallgathatjuk a szöveget.

    Bővebben...

  • Ilyen projektet csinálnak a diákok, ha hagyják őket

    21. századi tanár - 10 éve

    Írta: Nádori Gergely

    bloomA 21. századi pedagógiáról szólva gyakran hangzik el, hogy milyen remek dolgokra is képesek a technikával a diákok, ha hagyjuk őket dolgozni. Most erre szeretnénk egy remek példát bemutatni. Iskolánkban hosszú évek óta csinálnak diákvállalkozást a 10.-esek (16 évesekről van szó), az egész éves projektben kitalálnak egy (vagy több) terméket, legyártják, értékesítik, majd az év végén fel is számolják a céget (lehetőleg nyereséggel). Az idei évben az egyik cég egy mobiltelefonos ötlettel állt elő.

    Bővebben...

  • Soproni természettudományi múzeum

    Termtudos ötletek - 10 éve

    Írta: Nádori Gergely

    múzeumIdén májusban nyílt meg a soproni természettudományi múzeum, pár órára. nyolcadikosokkal voltunk Sopron mellet erdei iskolában, ahol ez volt a projekt, amin az egész évfolyam dolgozott. A három napos programban szépen működött együtt a technika és a terepmunka. Az alábbi videó megmutatja, milyen is lett a kiállítás, utána pedig részletezem, miként folyt a munka és milyen szerepet kaptak benne az IKT eszközök.

    Bővebben...

  • Petőfi, Arany és kortársaik a Facebook-on

    Internet a tanórán - 11 éve

    Írta: Prievara Tibor

    A minap bejelölt Petőfi Sándor és Prielle Kornélia. Meglepődtem kicsit, de azért belenéztem a profiljukba - elvégre Kossuth Lajos nevű tanítványom már volt - és valami nagyon érdekeset, élőt, izgalmasat találtam. Azon vettem észre magam, hogy már Aranynál járok és olvasom az életrajzát egy Facebook profilon. Sokszor csinálok olyan projektet, ahol a diákok érzik, hogy ez valószínűleg hasznos lehet nekik, és tisztességesen megcsinálják. Néha aztán kifejezetten élvezik, és ez meg is látszik a végső produktum minőségében. Az alábbi rövid levelet küldő Vajda Éva projektjéből viszont sugárzik az, hogy mennyire szerethették ezt a gyerekek csinálni. Íme a levél, illetve néhány Facebook profil (Petőfi Sándor, Arany János, Kölcsey Ferenc, Vörösmarty Mihály, Prielle Kornélia, Szendrey Júlia - a szerk.)

    Kedves Kollégák!
    Vajda Éva vagyok, a budapesti Madách Imre Gimnáziumban tanítok irodalmat. Az emelt szintű csoportom projektjéről írnék néhány sort.
    11. évfolyamon négy-öt fős csoportokban dolgoztunk, XIX. századi költők Facebook-profilját készítettük el. A csoportok a költők neveit kihúzták, és hat órában, egy hét alatt hozták létre a profilokat: Kölcseyt, Vörösmartyt, Petőfit, Aranyt. A feladat meghatározásában az szerepelt, hogy a profilok alkalmazkodjanak a költők személyiségéhez, és feltétlenül tartalmazzanak széleskörű irodalmi-közéleti i ismereteket. (Létrehoztak többek között Prielle Kornélia, Szendrey Júlia profilt is, hogy a kommenteket bővíthessék.)
    A diákok bevallása szerint nagyon sokat tanultak az egy hét alatt, rengeteg szakirodalmat olvastak el, hogy hiteles legyen az adott profil.

  • Élő kultúra és angol

    Nyelvoktatás - 11 éve

    Írta: Prievara Tibor

    Egy beszélgetésbe csöppentem a minap, ahol arról volt szó, hogy a gimnáziumi (középiskolai) nyelvoktatás abban különbözik egy nyelviskolától, hogy kultúrát is tanít. Egyrészt azon töprengtem el, hogy egy tanár, aki hisz abban, hogy fontos kulturális (ne adj isten interkulturális) értékeket közvetíteni a tanórán, az vajon hogyan tudja ezt szétválasztani, de az sem volt világos számomra, hogy mit is értünk pontosan kultúrán. Mint kiderült mindketten hiszünk a kultúrában, csak mást gondolunk kultúrának. Számomra fontosabb (bár nem kizárólagos fontosságú) a kis betűvel írt 'kultúra', ami nem annyira történelmi események, a Big Ben és egyéb fontos épületek és emberek (pl. királyok) mentén halad, hanem a mindennapok kultúráját próbálja meg bemutatni. Tegnap pont egy ehhez nagyon szépen illeszkedő weboldalba akadtam az Oxfam oldalán (ITT TALÁLHATÓ), ahol több, teljesen kidolgozott, nagyon profi projektet tölthetünk le, feladatlapokkal, anyagokkal, tanári útmutatóval együtt. Én most az Our world - our food tananyaggal dolgozom, nagyon jól működik (ez  IDE KATTINTVA érhető el). Érdemes körbenézni, a food-os projekt már B1 szinten is jól használható.