Kedves Lelkes és Kitartó olvasóink! Az elmúlt időszakban kicsit szórványosabban jelentek meg itt, a TanárBlogon a posztok. Ennek nem a lelkesedésünk hanyatlása volt az oka, hanem az, hogy nagy fába vágtuk a fejszénket: úgy döntöttünk, lassan itt az ideje, hogy a 21. századi pedagógia talaján szilárdan megvetve a lábunkat olyan kézikönyvet írjunk, amely segít abban, hogy a lassan minden intézményben bekövetkező digitális transzformáció valódi pedagógiai haszonnal mehessen végbe.

A 21. századi iskola három részből áll: először az elméleti hátteret szedtük össze, ahol többek között diákközpontú oktatásról, 21. századi képességekről, digitális tanulókról, a 21. századi tanításról, gamification-ről szólunk . Ezt követi az elvek gyakorlatba való átültetésének a több lehetséges módja. Itt már digitális tanórákról, tanulásszervezésről, óravázlatokról stb. van szó. A harmadik rész pedig még ennél is konkrétabb lehetséges terveket javasol, lépésről lépésre bevezethető módon.

A könyv tehát mindkét végén elkezdhető: lehet a gyakorlati lépések tanórai vetületeit tanulmányozni a fontosabb pedagógiai elvek alapján, de el lehet kezdeni az elméleti alapoknál, majd megnézni, hogy mindez hogyan változtatja meg az iskolai gyakorlatot, végül kísérletezni ezek bármelyik elemével a harmadik rész útmutatója alapján. Fontosnak érezzük, hogy arról is beszéljünk, hogy pontosan milyen elvek alapján érdemes egy ilyen folyamatnak nekifogni, és azt is jó látni, hogy milyen nehézségekkel, buktatókkal kell szembenéznie annak, aki erre vállalkozik. Mivel mindketten, akik szerzői vagyunk a műnek (Nádori Gergely és Prievara Tibor) már elég régóta a digitális transzformáció pedagógiai megvalósításán dolgozunk a saját iskolánkban, bőven tudunk érdekes tapasztalatokkal szolgálni - akár azzal, hogy leírjuk azt is, hogy nekünk mi nem működött. :) A könyv a TanárBlogon lesz rendelhető már tavasszal, a részletekről később értesítjük minden kedves olvasónkat.

A londoi BETT Show nulladik napján lehetőségünk nyílt egy London melletti iskolát, bizonyos Danesfield School-t, meglátogatni. A történet amerikai filmekből ismerős lehet: lecsúszott, az alsó 10%-ban lévő iskola közössége összeül, 'kitalálja' az iskolát, bevonja a szülőket gyerekeket, és a 4 év alatt az Ofsted ellenőrzése során már kiemelkedő iskola lesz, eredményei pedig a felső 5%-ba repítik. A program kezdete (az igazgatónő elmondása szerint) 2014, és a legutóbbi eredmények alapján mondható el mindez. Szóval van itt egy iskola, ahol minden órán (szinte) IKT eszközöket használnak, a kompetenciaméréseken és a tantárgy felméréseken kiválóan szerepelnek. És mindezt pár év alatt fordították meg. Nézzük hogyan!

A világ körülöttünk egyre gyorsabban változik, amitől nem, vagy csak egyre nehezebben tudja magát függetleníteni az iskola. A feladatot Caperton és Papert így fogalmazta meg: “Az átalakult munka sokkal többet követel meg, mint a korábbi tananyag tudását. Az elmúlt századok lassan változó világában a siker kulcsa az volt, hogy jól csináljuk, amit megtanultunk az iskolában. A gyorsan változó világban azt kell jól csinálnunk, amit nem tanultunk.” (Vision for Education: Caperton & Papert). Az elkövetkezendő évek, évtizedek pedagógiai gyakorlatának sikerességét nem kis részben fogja meghatározni az, hogy a megváltozott feltételekhez és elvárásokhoz hogyan viszonyul az oktatás.

Miután a tavalyi tanévben egy óra erejéig visszatértem egy kicsit az egyetemi tanításhoz az ELTE-n, azon kaptam magam, hogy egyre többet töprengek azon, milyen is volt kezdő tanárnak lenni (no meg fiatalnak, persze). Amikor a hallgatók (vagy egy munkahelyen a frissen végzett kollégák) tanácsokat kértek, nehezen tudtam mit mondani, és észrevettem, hogy egyre szívesebben hivatkozom szakirodalomra és kutatásokra. Mintha fontos lenne egy kicsit eltávolodni a problémától, és bebújni a tudományos absztrakció kényelmes köntösébe. A nyár azonban a könyörtelen szembesülések és a reggel akár 8-ig alvások időszaka. Lehet, hogy pusztán ezért, de úgy döntöttem, megpróbálok néhány szubjektív (és tudományosan nem feltétlenül védhető) tanácsot vagy tanulságot összegyűjteni. Segített ebben, hogy a TeachThought oldalán egy hasonló témájú cikkbe botlottam, és azt kellett látnom, hogy nem csak bennem fogalmazódnak meg ezek a gondolatok. Lássuk hát :)

A Miami Herald hasábjain írt egy kicsit harcos, mégis némileg elkeseredett cikket egy tanárnő, ezzel a címmel: Unatkoznak a diákjaid az iakolában? Mondd meg nekik, hogy oldják meg. A szerző úgy látja, hogy manapság az oktatásban elcsúszott a fókusz. Olyan hívószavak mellett, hogy differenciálás, élménypedagógia, eljátékosítás stb. a pedagógia egy termék lesz, a diákok fogyasztók, a tanár pedig szolgáltató. Ha a tanóra (vagy projekt, házi feladat stb.) nem elég érdekes, játékos, izgalmas, akkor a diákok nem csinálják, vagy csak fél gőzzel. A termék nem kell. A cikk írója úgy látja, hogy egy nagyon veszélyes spirálba kerül így az oktatás, ahol folyamatosan megpróbáljuk tanárként változatos eszközökkel átütni a diákok egyre magasabb ingerküszöbét. Gondolkozzunk el ezen egy percre!

A 21. századi tanár cikksorozat és (ha lehet annak nevezni) pedagógiai kísérlet egyre több kollégának segít. A minap egy ajkai tanárnőtől kaptunk egy nagyon nedves levelet, amit közzetészünk most. Tesszük ezt azért, hogy segítsünk (talán némi megerősítést adjunk) azoknak, akik szintén kipróbálnák, vagy már használják, de éppen egy kevésbé sikeres szakaszát élik a programnak :) Íme, tehát Boglárka levelének fontos részletei:

"Többek között elolvastam a 21. századi tanár című 6 részes összefoglalóját is, az ennek a végén található címén és biztatásán felbátorodva gondoltam úgy, hogy "klaviatúrát ragadok", és írok pár sort (hogy megírjam, hogy ez ) - vezetett el oda, hogy ma például egy ilyen véleményt kaptam az egyik tizedikes diákomtól: "Tanárnő tetszett kérni, hogy értékeljük a módszert. Először is nagyon-nagyon tetszik Tetszik, hogy szabadságot ad, hogy mindenki azt csinálhatja, úgy csinálhatja, ahogy neki könnyebb, ahogy jobban tudja. De mégis önállóságra nevel. Nagyon jó, hogy eldönthetjük melyik nap számolunk be vagy írunk szódolgozatot vagy mikorra fordítunk, különösen jó hogy figyelembe veszi, hogy még van jópár tantárgyunk, hogy közben sportolni járunk stb. És ad időt. Nincs stressz, nincs ,,jaj most mi lesz, hogy lesz" érzés. Tudjuk, hogy amikorra tudjuk megtanuljuk kapunk pontot és a 3 hét végén ötöst. Azt hiszem nem tudjuk eléggé megköszönni a tanárnőnek, hogy ennyire lelkes és ezzel minket is lelkessé tesz. Hogy figyel ránk, hogy mindig csak jót akar. Szeretem azt is az órákban, hogy nem kell egész órán csak ülni és írni, hanem szókártyázunk, megnézzük a térképen, kirakózunk, párban, csoportban dolgozunk. Nem hiszem, hogy lehetséges ennél jobban olaszt tanítani Köszönöm szépen a többiek nevében is ... (folytatás a lapozás után!)