A Choice boards ötlete gyakorlatilag a 30 napos (vagy akárhánynapos) kihívás keretezésére használható remek eszköz. Nem kell más hozzá, mint egy táblázat, amelybe napi kihívásokat tudunk beírni, és a diákok (vagy akár mi, és a kollégák!) megkapjanak egy-egy pecsétet (vagy aláírást), ha valamelyik elemet elvégzi. Mi egészséges életmód projektet csináltunk így, ahol felírtunk olyan kisebb lépéseket, amelyek segítségével (még) egészségesebbé tehetjük az életünket. Ezekről képes bizonyítékot kell a közösségi oldalunkon (Hashtag.school) közzétenni, és a végén egy nagy kiértékelést csináltunk (pl. lehetett vizet venni a büfében, nem kólát, futás, sport , egyéb képek, képet feltölteni a sétáról a kutyával, egy reggeliről stb.). Nem annyira könnyű egy ilyen projektet végig életben tartani, és motiválni a gyerekeket, de ha egy bizonyos pontot elérünk, akkor már viszi magát előre, és reggel nevetve erről beszélgetnek a gyerekek az órák előtt. Érdemes egy ilyet kipróbálni! Mintákat ezen a linken lehet elérni, ha érdekes, hogy is néz ki egy ilyen Choice board .

Rengeteg digitális eszköz elérhető az IKT iránt fogékony tanárok számára. Sőt, kimondhatjuk, hogy soha nem fognak kifogyni azon újdonságok, amelyek megkönnyíteni kívánják a munkánkat. Olyannyira így van ez, hogy mi, amikor a tanárblogot mintegy 10 évvel ezelőtt elindítottuk, komolyan tartottunk tőle, hogy egész egyszerűen ez a világ nem képes egy napi frissülésű portált eltartani ötletekkel. Most, több könyv és 5000+ cikk után azt látjuk, hogy ha egész nap kizárólag erről írnánk, és napi tíz cikket tennénk közzé, akkor is örök lemaradásban lennénk. A kérdés azonban mostanában már más. Sokkal fontosabbá válik az, hogy hatékonyan tudjuk a számunkra megfelelő eszközöket kiválasztani. A lapozás után 10 szempontot ajánlunk, amelyeket érdemes átgondolni mielőtt egy alkalmazást elkezdünk az osztályteremben használni. Öt ebben a cikkben, további szempontok a folytatásban.

A nyáron meghívtak egy vidéki nagyvárosba, és nagy örömmel mentem, hogy egy új tanulóközösség pedagógiai jövőképének kialakításában segédkezzem. Tényleg nagyon jó volt látni a sok 'laikus', nem pedagógus lelkesedését, akik - észlelve a közoktatás helyenként tragikus helyzetét - a saját kezükbe vették a sorsukat, és megszerveztek egy tanulóközösséget, előbb 4-5, majd 8-10 gyereknek. És várhatóan - újságolta büszkén meghívóm - ez a szám még tovább nő a közeli jövőben. Olyannyira így van ez, hogy más tanulócsoportok már közösségként, kvázi-franchise-ként működnek, és már kezdenek várólisták is kialakulni egyes helyeken. Mivel az igény egyre nagyobb - és egyre gyorsabban nő - remek ötlet lehet most ilyen rendszereket működtetni. a nyáron további 5-6 olyan felkérést kaptam, hogy tartsak előadást egy tanulócsoport indításának pedagógiai minimumáról.

Sokat lehet vitatkozni azon, hogy mi is a tehetség, miként feladata az iskolának a tehetségfejlesztés? Az-e a cél, hogy mindenkiben megtaláljuk azt, amiben ő a leghatékonyabban fejleszthető, vagy z, hogy az elsőre kiemelkedő képességű gyerekeket juttassuk el minél tovább? A klasszikus tehetséggondozás az utóbbit tűzi ki célul, amiként annak nagy hagyományai is vannak a sport- és balettiskoláktól kezdve a speciális matematika tagozatokig. Ezen a vonalon mozog a Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetségének honlapja a tehetseg.hu is. Az oldalon sok egyéb mellet izgalmas, érdekes letölthető szakanyagokat is megtalálhatunk a Tehetségkönyvtárban (IDE KATTINTVA).

Kedves Lelkes és Kitartó olvasóink! Az elmúlt időszakban kicsit szórványosabban jelentek meg itt, a TanárBlogon a posztok. Ennek nem a lelkesedésünk hanyatlása volt az oka, hanem az, hogy nagy fába vágtuk a fejszénket: úgy döntöttünk, lassan itt az ideje, hogy a 21. századi pedagógia talaján szilárdan megvetve a lábunkat olyan kézikönyvet írjunk, amely segít abban, hogy a lassan minden intézményben bekövetkező digitális transzformáció valódi pedagógiai haszonnal mehessen végbe.

A 21. századi iskola három részből áll: először az elméleti hátteret szedtük össze, ahol többek között diákközpontú oktatásról, 21. századi képességekről, digitális tanulókról, a 21. századi tanításról, gamification-ről szólunk . Ezt követi az elvek gyakorlatba való átültetésének a több lehetséges módja. Itt már digitális tanórákról, tanulásszervezésről, óravázlatokról stb. van szó. A harmadik rész pedig még ennél is konkrétabb lehetséges terveket javasol, lépésről lépésre bevezethető módon.

A könyv tehát mindkét végén elkezdhető: lehet a gyakorlati lépések tanórai vetületeit tanulmányozni a fontosabb pedagógiai elvek alapján, de el lehet kezdeni az elméleti alapoknál, majd megnézni, hogy mindez hogyan változtatja meg az iskolai gyakorlatot, végül kísérletezni ezek bármelyik elemével a harmadik rész útmutatója alapján. Fontosnak érezzük, hogy arról is beszéljünk, hogy pontosan milyen elvek alapján érdemes egy ilyen folyamatnak nekifogni, és azt is jó látni, hogy milyen nehézségekkel, buktatókkal kell szembenéznie annak, aki erre vállalkozik. Mivel mindketten, akik szerzői vagyunk a műnek (Nádori Gergely és Prievara Tibor) már elég régóta a digitális transzformáció pedagógiai megvalósításán dolgozunk a saját iskolánkban, bőven tudunk érdekes tapasztalatokkal szolgálni - akár azzal, hogy leírjuk azt is, hogy nekünk mi nem működött. :) A könyv a TanárBlogon lesz rendelhető már tavasszal, a részletekről később értesítjük minden kedves olvasónkat.

A londoi BETT Show nulladik napján lehetőségünk nyílt egy London melletti iskolát, bizonyos Danesfield School-t, meglátogatni. A történet amerikai filmekből ismerős lehet: lecsúszott, az alsó 10%-ban lévő iskola közössége összeül, 'kitalálja' az iskolát, bevonja a szülőket gyerekeket, és a 4 év alatt az Ofsted ellenőrzése során már kiemelkedő iskola lesz, eredményei pedig a felső 5%-ba repítik. A program kezdete (az igazgatónő elmondása szerint) 2014, és a legutóbbi eredmények alapján mondható el mindez. Szóval van itt egy iskola, ahol minden órán (szinte) IKT eszközöket használnak, a kompetenciaméréseken és a tantárgy felméréseken kiválóan szerepelnek. És mindezt pár év alatt fordították meg. Nézzük hogyan!

A világ körülöttünk egyre gyorsabban változik, amitől nem, vagy csak egyre nehezebben tudja magát függetleníteni az iskola. A feladatot Caperton és Papert így fogalmazta meg: “Az átalakult munka sokkal többet követel meg, mint a korábbi tananyag tudását. Az elmúlt századok lassan változó világában a siker kulcsa az volt, hogy jól csináljuk, amit megtanultunk az iskolában. A gyorsan változó világban azt kell jól csinálnunk, amit nem tanultunk.” (Vision for Education: Caperton & Papert). Az elkövetkezendő évek, évtizedek pedagógiai gyakorlatának sikerességét nem kis részben fogja meghatározni az, hogy a megváltozott feltételekhez és elvárásokhoz hogyan viszonyul az oktatás.

Miután a tavalyi tanévben egy óra erejéig visszatértem egy kicsit az egyetemi tanításhoz az ELTE-n, azon kaptam magam, hogy egyre többet töprengek azon, milyen is volt kezdő tanárnak lenni (no meg fiatalnak, persze). Amikor a hallgatók (vagy egy munkahelyen a frissen végzett kollégák) tanácsokat kértek, nehezen tudtam mit mondani, és észrevettem, hogy egyre szívesebben hivatkozom szakirodalomra és kutatásokra. Mintha fontos lenne egy kicsit eltávolodni a problémától, és bebújni a tudományos absztrakció kényelmes köntösébe. A nyár azonban a könyörtelen szembesülések és a reggel akár 8-ig alvások időszaka. Lehet, hogy pusztán ezért, de úgy döntöttem, megpróbálok néhány szubjektív (és tudományosan nem feltétlenül védhető) tanácsot vagy tanulságot összegyűjteni. Segített ebben, hogy a TeachThought oldalán egy hasonló témájú cikkbe botlottam, és azt kellett látnom, hogy nem csak bennem fogalmazódnak meg ezek a gondolatok. Lássuk hát :)

A Miami Herald hasábjain írt egy kicsit harcos, mégis némileg elkeseredett cikket egy tanárnő, ezzel a címmel: Unatkoznak a diákjaid az iakolában? Mondd meg nekik, hogy oldják meg. A szerző úgy látja, hogy manapság az oktatásban elcsúszott a fókusz. Olyan hívószavak mellett, hogy differenciálás, élménypedagógia, eljátékosítás stb. a pedagógia egy termék lesz, a diákok fogyasztók, a tanár pedig szolgáltató. Ha a tanóra (vagy projekt, házi feladat stb.) nem elég érdekes, játékos, izgalmas, akkor a diákok nem csinálják, vagy csak fél gőzzel. A termék nem kell. A cikk írója úgy látja, hogy egy nagyon veszélyes spirálba kerül így az oktatás, ahol folyamatosan megpróbáljuk tanárként változatos eszközökkel átütni a diákok egyre magasabb ingerküszöbét. Gondolkozzunk el ezen egy percre!

Futótűzként terjedt Joós Andrea tanár TEDxDanubia előadása az internetes sajtóban. Mivel láthatóan hullámokat vert Andrea, mi is elgondolkodtunk, hogy mi is lehetett az, ami annyira vagy tetszett az embereknek, vagy nem (IDE KATTINTVA tekinthető meg az előadás). Azért is fontosnak tartom ezt, mert több pontban magam is érintett vagyok, hiszen azt a rendszert, amiről Andrea beszél, én vezettem be először és használom 2011 óta. És rögtön az első kérdés: mi az, amit ez az előadás elmond? Mi lehet vajon az üzenete? Én ebben kettősséget éreztem; volt egy tartalmi (szakmai) és egy motivációs, elsősorban az érzelmekre ható szintje. A lapozás után mindkét jelentésréteget elemzem, illetve megpróbálom az előadás előnyeit, illetve hátrányait a kommentek fényében értelmezni.