Pecha Kucha - a radikális prezentáció

Tippek, trükkök - 2010. február 13.

Írta: Nádori Gergely

Az angol köznyelvben már kifejezéssé vált a PowerPoint általi halál, ami az unalmas, lassú és érdektelen prezentációk végigszenvedésének következménye lehet. 2003-ban Tokióban fiatal iparművészek találták ki, hogy valami másra lenne szükség ahhoz, hogy megmutassák magukat, érdeklődést keltsenek. Így jött létre az első Pecha Kucha előadás (ITT A NEMZETKÖZI OLDAL). A Pecha Kucha (japánul nagyjából annyit tesz, hogy tere-fere) szabályai nagyon egyszerűek: minden előadó 20 képet mutathat és mindegyik képről 20 másodpercet beszélhet. Sem többet, sem kevesebbet. Egy-egy előadás így pontosan 6 percet és 40 másdpercet vesz igénybe.  A Pecha Kucha rendezvények hamarosan divatos rendezvényekké váltak, már Budapesten is túl járnak a tizenhetedik ilyen alkalmon (ITT A MAGYAR OLDAL).

Hogyan használhatjuk ezt az iskolában?

A Pecha Kucha kötött szabályai nagyon jót tehetnek a néha az unalom mocsarába fulladó kiselőadásoknak. Állítsuk be a PowerPointot úgy, hogy 20 másodpercenként váltsanak a diák. Ha tudják ezeket a kereteket, a gyerekek sokkal alaposabban fel fognak készülni ezekre a bemutatókra. Még az is előfordulhat, hogy valóban elpróbálják, hány másodperc is lenne, amit mondani akarnak. Ha a Prezit (ITT ÍRTUNK RÓLA) használjuk a bemutatókhoz, abban az automatikus lejátszás alapból 20 másodpercesre van állítva.

Úgy is használhatjuk ezt a formát, hogy a diákoknak szabad kezet adunk. Akár osztályfőnöki órán mondhatjuk azt nekik, hogy készüljenek fel egy általuk választott témából (ami lehet a kedvenc számítógépes játékuk vagy filmsorozatuk is) és tartsanak elődaást ebben a formában a többieknek. Én kipróbáltam és meglepő volt, egyrészt mennyire figyeltek egymásra, másrészt mennyi olyan dolog derült ki a gyerekekről a többiek számára is, amit a többiek nem tudtak.