Programozás mindenkinek

Oktatóvideók - 2013. április 6.

Írta: Nádori Gergely

Érdekes online kurzust találhatunk a Codecademy oldalán (IDE KATTINTVA), programozni tanulhatunk meg a tanfolyam lépéseit követve. Az alapoktól kezdve (html és css) egészen a ma használt jquery, Python és Ruby nyelvekig ismerhetjük meg, miként kell a számítógépet az akaratunk alá hajtani. Ugyan a tanfolyam angolul van, nem kell hozzá nagyon komoly nyelvtudás, hiszen a programozás nyelvezete nem túl összetett (nem filozófiai értekezésekről van szó).

Nagyon érdekes a kurzusok felépítése is: három ablakban dolgozhatunk. Az elsőben maga a tananyag szövege szerepel, a másodikba írhatjuk be magát a kódot, amit éppen gyakorlunk, a harmadikban pedig azt láthatjuk, hogy mi történik ennek hatására. Minden leckében kapunk feladatokat is, ezeket nagyon intelligensen ellenőrzi a rendszer. Az oldal (miután regisztráltunk rá) nyilvántartja a haladásunkat, később folytathatjuk onnan, ahol abbahagytuk. Ezen túl még jelvényeket is gyűjthetünk a munkánkkal, ami egészen jó motivációt biztosít. Miután végigcsináltam pár leckét teljesen az az érzésem, hogy a dolog működik, ezen a módon valóban meg lehet tanulni a programozás alapjait.

A profiknak is kínál érdekességeket ez az oldal: ők elkészíthetik a saját leckéiket, saját tanfolyamaikat. Ehhez egy online e-learning keretrendszert kapnak és már segíthetnek is másokat megtanítani a programozás gyönyörű mesterségére.