Szent történetek - animálva

Internet a tanórás - 2010. február 19.

Írta: Nádori Gergely

A British Library oldalán találtuk ezt az izgalmas animáció csokrot (ITT TALÁLHATÓ). Az öt világvallás két-két szent történetét mutatják be. Hindu, buddhista, zsidó, keresztény és iszlám történeteket nézhetünk és hallgathatunk. Az egyes vallások történetei gazdagon díszített kódexekben jelennek meg.

Minthogy a történeteket felirattal is követhetjük angolul használhatjuk angol órán, de nyugodtan be lehet vinni akár társadalomismeret órára is, ha a nagy vallásokról esik szó. Ugyan nem sok benne az interaktivitás, de mégis jól mutatnak a történetek interaktív táblán is.

Külön szépsége az oldalnak, hogy az egyes animációknál követték az adott vallás hagyományos ikonográfiáját, így aztán az iszlám történeteket csak kalligráfia kíséri. Éppen ezért hasznos lehet akár művészet órán is az oldal.

Még érdekesebb az a rész, ahol az egyes szent szövegekkel kapcsolatban kérdéseket tehetünk fel különböző személyeknek. Meghallgathatjuk egy ateista, egy tanár, egy pap, egy egyszerű fiatal véleményét például a Biblia fordításával vagy a szövegeg ihletettségével kapcsolatban (EZ A RÉSZ ITT TALÁLHATÓ). ezekehez a rövid interjúkhoz is kapunk feliratot. Lehetőségünk van ugyanazt a kérdést feltenni különböző vallású, de azonos álláspontú embereknek, vagy egy-egy embert is végigkérdezhetünk mindenről. mindig vékony jég, ha hitről, vallásról kell beszélni egy iskolában, de ez az oldal nagyon ügyesen teszi.