Március 15. Facebookon, rapben, térképen

Internet a tanórás - 2013. március 12.

Írta: Nádori Gergely

Március 15. az az ünnepünk, amit könnyű közel hozni a diákjainkhoz, Petőfi lelkesedése, a diákok felvonulása, Táncsics kiszabadítása mindenki fantáziáját megmozgatja. A magyar szabadságnak olyan felemelő pillanat ez, ami egyben az európai történelemnek is fontos momentuma. Érdemes hát minél több forrás és minél több formát felhasználni arra, hogy a diákokhoz még jobban részeseivé váljanak az ünnepnek. Négy eszközt is ajánlunk ehhez:

A Tényleg nevű Facebook oldal (IDE KATTINTVA) nagyon szórakoztatóan, Facebook posztok formájában mutatja be a forradalmat.  (Pál Vasvári: Nem hallottad, Páriszban kitört a forradalom, Kossuth Pozsonyban osztotta Metternichet! Mihály Táncsics: Gigalájk.) Petőfi '48-as naplóit pedig IDE KATTINTVA olvashatjuk el (Ha tudnám, hogy a hazának nem lesz rám szüksége, szivembe mártanám kardomat, s úgy írnám le haldokolva, piros véremmel e szavakat, hogy itt álljanak a piros betűk, mint a szabadság hajnalsugarai.)

A további két forrás már megjelent korábban a TanárBlogon, az első a március 15-ei eseményeket bemutató térkép (IDE KATTINTVA), a másik pedig a kortárs slam költők által készített Petőfi parafrázisok gyűjteménye (ITT ÍRTUNK RÓLA).

{youtube}OQQnDSJ4qnM{/youtube}