Képszeletelő
Tippek, trükkök - 13 éve
Aggódó levelet kaptunk nemrég, amelyben egy kolléga olyan alkalmazást keresett elkeseredetten, amely képes arra, hogy egy képet több egyenlő részre vágjon. Szerencsére - mint mindig - most is sikerült megoldást találni az interneten, és arra gondoltunk, talán másnak is hasznos lehet majd ez az oldal, ha például saját puzzle-t szeretne készíteni. Javaslatunk a PicSlice nevű alkalmazás (ITT TALÁLHATÓ), ahol ráadásul a képszeletelés csak az egyik (bár a legkülönlegesebb) funkció, hiszen tudunk még képekből részeket kivágni, valamint képeket újraméretezni is. Feltölthetünk saját képeket is, de ha egyszerűen beírjuk bármely online megtalálható kép címét, akkor abból is egyszerűen készíthetünk puzzle játékot. Miután a képet feltöltöttük, nem kell mást tennünk, mint megadni, hogy hány darabban szeretnénk látni, és már készül is a felszeletelt kép. Végül egy tömörített (zip) fájlban tudjuk a képszeleteket a gépünkre tölteni.
Érdekes oldalra hívták fel nemrégiben a figyelmemet, a címe The eyeballing game (azaz kb. Szemmérték játék) és
Bevallom, kicsit elfogódottan írom ezeket a sorokat, hiszen nem másról számolok be, mint kisfiam első - saját maga által, még 7 éves korában, kitalált - flash játékáról. Az úgy volt, hogy nagyon szerette elsőben a matekot (még most is), de kicsit zavarta, hogy adott idő alatt viszonylag kevés feladatot lehet csak az iskolában megoldani, és a munkafüzet feladatai is végesnek bizonyultak. Elég sokat lát engem a gyerek mindenféle online oktatást segítő eszközzel dolgozni, és megkérdezte, hogy nem lehetne-e, hogy csináljon egy olyan játékot, mint amilyenek az Egyszervolt-on vannak, csak matematikai műveletek lennének benne. Kitalálta, lerajzolta, kiegészítettük a leírást, majd elküldük az Egyszervolt-nak. A csatolmányban letölthető az eredmény - elvihető, letölthető, használható. (Megj.: először hegymászóversenyt szeretett volna, több játékossal, de az túl bonyolult lett volna). Interaktív táblán szerintem kiválóan használható.
Egyre több ismerősöm osztotta meg velem Facebook-on az Euro nyelvvizsgaközpont ingyenes nyelvi alkalmazását, a Nyelvi Fitnesz Tréning-et (
rtunk már a talán nem a legszerencsésebb nevű Immigropoly nevű játékról (méghozzá
Újabb tananyag készült el az
Érdekes játékra akadtam a New York Times interaktív oldalai között. Azt is be kell vallanom, hogy megpróbáltam felnőni a feladathoz, de csúfosan kudarcot vallottam. Sebaj, majd a magyar gimnazisták megoldják, szeptemberben pont lesz ilyen témánk. A feladat rendkívül egyszerű, egy hat sávos autóúton haladunk, ahol a felvillanó számoknak megfelelő sávba kell mindig sorolnunk. Emellett a feladatunk rendkívül egyszerű: válaszolnunk kell néhány sms-re vezetés közben. A játék nagyon nehéz, főleg nekem, aki sem nem vezetek, sem sms-t nem szeretek írni, de nagyon tanulságos is (egyébként
Nagyon jópofa oldal a Sumdog nevű, ahol bámulatosan sok matekos játékot találhatunk (
A számítógépes játékok használata az órán (vagy azon kívül) rendkívül népszerű, de legalább annyira ellentmondásos téma. Mi most nem az ellentmondásokra szeretnénk rámutatni, hanem a népszerűségét erősíteni, ezért ajánljuk a Harry Quantum nevű online nyomozós játékot (angolul tanulóknak). A játék
Már áradoztunk a Delicious nevű linkmegosztó oldal új, esztétikus linkgyűjtemény-készítő alkalmazásáról (itt a saját feltöltött linkjeinket tudjuk összefűzni). Amellett, hogy nagyon szép, rendkívül hasznos is az új funkció, hiszen mások által összeállított tematikus gyűjtemények között is böngészhetünk. Bevallom, méltatlanul sok időt is el tud szippantani a Delicious, de nem szoktam megbánni. Most egy újabb gyöngyszemre akadtam, amelyben interaktív történetek vannak összegyűjtve. Ezek azok, amikor van egy rövid (pár perces) videó, majd egy választási lehetőség. Attól függően, hogy mit választunk, más-más úton folytatódik a történet. Néhányat már eddig is találtam, és használtam, de ilyen sokat egybegyűjtve még nem. 




