• Netkampány - háború a háború ellen

    Internet a tanórás - 11 éve

    Írta: Nádori Gergely

    Idősebbek néha könnyes szemmel tudnak visszaemlékezni a politikai aktivizmus időszakára, hogy milyen nagyszerűen össze lehetett jönni egy béketüntetésen az ellenkező nem képviselőjével. Mennyire meggyőző volt a make love not war jelsző. Általában azt is hozzáteszik, hogy persze akkor még minden más volt és bezzeg a mai gyerekek csak a Facebookon lógnak.

    A Kony 2012 azt mutatja, hogy ez a generáció is tud politikailag aktív lenni, ha megfelelő célt talál. 10 évvel ezelőtt kezdődött a történet három amerikai egyetemistával, akik féktelen idealizmusukban filmet akartak forgatni a darfúri humanitárius katasztrófáról. Eljutottak viszont Ugandába, ahol megtalálta őket a gyermekkatonaság problémája. Ebből született a Láthatatlan gyerekek (Invisible children) című egy órás film. Észak-Ugandában gyermekek százai vándorolnak a falvakból a városokba, hogy biztonságban legyenek a Lord's Resistance Army nevű lázadó csoporttól, akik gyermekeket rabolnak és kényszerítenek harcra. (ITT ÍRTUNK a filmről).

    Bővebben...

  • Online periódusos rendszert készített egy diák

    Internet a tanórás - 11 éve

    Írta: Prievara Tibor

    A www.persys.atw.hu oldalon található meg a periódusos rendszer, melyet biológia-, kémia-, fizikaórán és projektek során egyaránt használnak a diákok, hisz a gimnázium honlapjáról is elérhető. Használható okos telefonon, laptopon, interaktív táblán, emellett projektorral is ki lehet vetíteni.  Alkalmazását követően színesebbé vált az oktatás, az IT képességek javultak, a tanítás, tanulás és a számonkérés hatékonysága pedig növekedett.

  • World Press Photo a tanórán

    Letölthető anyagok - 11 éve

    Írta: Prievara Tibor

    Nagyon szeretem a World Press Photo kiállítást (ITT TALÁLHATÓ az oldal), főleg azért, mert online is kiválóan élvezhető. Mivel az idén nem volt lehetőségem a diákokat elvinni, arra gondoltam, hogy a kiállítást hozom el hozzájuk. A következőt csináltuk: kiválasztottam 8 képet, ami érdekes (esetleg helyenként sokkoló is, szóval érdemes átgondolni, hogy melyik csoportnak mit viszünk be). Egy példa képtárat mellékeltem SMART Notebook szoftverben - nekem ezek a képek bejöttek. Az órán párban megbeszélték, hogy mit látnak a képeken, majd párba raktam a képeket, és ki kellett választaniuk a szerintük hatásosabbat a két kép közül. Nyelvi fókusz teljesen spontán működött, hiszen tényleg találgatniuk kellett, hogy mi is történhet a képen, és főleg miért. Ezután megbeszéltük a képeket, elmondtam a képek hátterét - ez nagyon érdekelte őket - majd az összes képet egyszerre mutattam meg nekik, és most már minden info birtokában fel kellett állítaniuk egy sorrendet - majd elvitatkoztunk rajta. Házi feladatként azt adtam, hogy válasszanak egy számukra izgalmas képet a World Press Photo oldaláról, hozzák be másnap, és lobbizzanak érte. Végül megszavaztuk a csoporton belül a legjobb képet. Ha van időnk, ez akár 2x45 percig is könnyen eltarthat - én nem engedtem, csak 20-25 percig mindkét órán. Viszont végig beszéltek (célnyelven), spontán használták a nyelvtant, és sokat tanultak a világról. Megérte.

  • Egy menekült élete - játék a tanórán

    Nyelvoktatás - 11 éve

    Írta: Prievara Tibor

    Az ENSZ készítette az Against all odds (ITT TALÁLHATÓ) című játékot, amelyben egy menekült bőrébe bújhatunk. Most jutottam hozzá, hogy több szinten, több csoportban is kipróbáljam a játékot, és azt kell mondanom, hogy megérte! Középfokon volt az egyik, picit jobb a másik csoportom, akikkel játszottuk. Amit csináltunk: bevezettük a játékot, megnéztük a rövid intro-t, majd mindenki (párban) a gép előtt ülve elkezdett játszani. Összesen 3 fő részben egyenként 4-4 kisebb feladatot (állomást) találunk (pl. a befogadó országban munkát találni, elmenekülni otthonról, megtanulni helyesen válaszolni a rendőrségen feltett kérdésekre). Ha az egyik feladat nem sikerül (pl. nem találunk ki a városból), az oldalt frissítve át lehet ugrani, és tovább lehet menni - ez volt az egyik legnagyobb előnye a játéknak. Mindeközben rengeteget kellett olvasniuk a gyerekeknek, állandóan döntéseket kellett (közösen) hozniuk, ráadásul sok olyan dologra csodálkoztak rá, amit azelőtt egyáltalán nem értettek, éreztek. Szintén pozitívum, hogy átlagos gépeken egyszerre 10 állomáson is gond nélkül futott a játék. Végül - házi feladatként - el kellett képzelniük, hogy mindez velük történt meg, és egy személyes beszámolót kellett írniuk. Megdöbbentően jók is lettek, arról nem is beszélve, hogy mennyit tanultak angolul. A lapozás után két 11. osztályos diák fogalmazása található, angolt tanítóknak (de csak angolul tudóknak is) érdekes olvasmány szerintem.

    Bővebben...

  • Tesztek az informatika órán

    Internet a tanórás - 11 éve

    Írta: Prievara Tibor

    A tanítási órákon egyre nagyobb szerepet kap az értékelés, sőt az IKT eszközök segítségével történő értékelés. Ebben nagy segítségre vannak a szavazó rendszerek, de nem mindig állnak rendelkezésre. Biztos mindenkivel előfordult már, hogy nem maradt ideje saját kérdés sor összeállítására, ilyenkor jön jól egy olyan oldal, ahol kész online kitölthető teszteket találhatunk. Egy ilyen nincs kedvem, időm tesztet összeállítani időpillanatban találkoztam a következő általános iskolásoknak szóló informatikai teszt oldallal, amit ITT TALÁLHATTOK. Érdekessége az oldalnak, hogy évfolyamok és témakörök szerint rendezi a tananyagot. Minden kérdéssor elején leírja, hogy hány kérdést tesz fel témakörben. Egy kérdés megválaszolására 1 perc áll rendelkezésre, melyet a jobb felső sarokban található óra mutat.

    Bővebben...

  • TELJES irodalmi interaktív tananyag

    Tananyagböngésző - 11 éve

    Írta: Nádori Gergely

    Térképek, feladatok az általános iskolai irodalom tananyaghoz. Bármely interaktív táblán használható, de interaktív tábla nélkül, egyszerűen kivetítve is felhasználható a tanórákon. Az interaktív oktatóanyagok akár óravázlatokként is segíthetik a tanórák szervezését. Olyan új oldalakat, felületeket is tartalmaznak, amelyek a tantárgyblokkos oktatás keretein belül (komprehenzív oktatás) kitekintést adhatnak, és felmutathatják az összefüggéseket és párhuzamokat más tudományterületekkel is. Az Interaktív oktatóanyagok gazdag tartalma megsokszorozza a térképek felhasználási lehetőségeit: segítségükkel számtalan új, egyedi térkép alakítható ki. Az irodalmi oktatóanyag az interaktív információközlés mellett kreatív feladatokkal is segíti a hatékony oktatást.

    Az interaktív elemek lekötik a diákok figyelmét, fokozzák motivációjukat, az ismeretek játékosan ellenőrizhetők. Minden egyes, a tanár által összeállított térképoldal kinyomtatható, sokszorosítható, így önálló, csoport- vagy projektmunkához is felhasználható.

    Cartographia.org

  • Interaktív irodalom CD-ROM I. CD - 5. osztály

  • Interaktív irodalom CD-ROM II. CD - 6. osztály

  • TELJES általános iskolai történelmi interaktív tanári oktatóanyag

    Tananyagböngésző - 11 éve

    Írta: Nádori Gergely

    Interaktív Történelem - tanári oktatóanyag Eszközigény: Bármely interaktív táblán, de projektor és számítógép segítségével, falra vetítve is használhatók, könnyen kezelhetők. Interaktív: A statikus papírtérképeket dinamikussá teszi, egyes rajzok megmozdulnak, így szimulálják egy-egy tárgy (nyílvető, repülőgép, stb.) működését. A térképek felépítése: • A térképek elemei tetszőleges sorrendben megjeleníthetők. • Az elemek elkülönülő vagy összekapcsolt bekapcsolása temérdek lehetőséget, új, áttekinthető egyedi térképeket teremt a történeti folyamatok, összefüggések megismerésére. Nyomtatási lehetőség:Akármelyik összeállított képernyőkép, kinyomtatható vagy szövegszerkesztő programba beilleszthető és feladatot melléírva feladatlapként használható. Bemutató: Ingyenes bemutatót vállalunk minimum 8 fő részére. Érdeklődni az info@cartographia.org címen, vagy a 06-1/463-9012-es számon lehet.

    Cartographia.org

  • I. Témacsoport Őskor-ókor