• Az erdőben wi-fivel

    Internet a tanórán - 12 éve

    Írta: Nádori Gergely

    Az IKT használattal kapcsolatos (többnyire érzelmi alapú) fenntartások között gyakran szerepel az, hogy mennyire természetellenes, elidegenítő a számítógépek használata. Aki így gondolja, azt biztosan megbotránkoztatja mejd, ha arról számolok be, miként használtuk a számítógépeket egy erdei iskolában. Minden évben eltöltünk egy hetet a diákjainkkal valahol Magyarország hegyei között. Ezek az erdei iskolák (természettudományos terepgyakorlatok) a tantervünk fontos részét képezik, itt van helye annak, hogy sokféle terepi vizsgálatot elvégezzenek a diákok és megismerkedjenek a temészettudományos vizsgálódás módszertanával is.

    Idén először sikerült olyan helyre mennünk, ahol a tábor területén volt wi-fi elérés (IDE). tapasztalatból mondhatom, hogy ez fantasztikus lehetőségeket nyitott meg a számunkra. Ami pedig az esetlegesen aggódókat is megnyugtathatja, még a természetvédelmet is szolgálta, hogy számítógépekkel dolgozhattunk. Íme, néhány olyan projekt, aminél kapóra jött, hogy van vezeték nélküli internetelérés a tábor területén:

    Bővebben...

  • Dokumentumfilm-gyűjtőhely

    Nyelvoktatás - 12 éve

    Írta: Prievara Tibor

    Többször írtunk már olyan oldalakról, amelyek oktatási (vagy szórakoztatási) céllal gyűjtenek össze dokumentumfilmeket. Természetesen minden ilyen oldal pontosan annyit ér, mint amilyen hatékonyan vadássza le a leghasznosabb filmeket. A legújabb kedvencem a Documentaryz nevű oldal (ITT TALÁLHATÓ), ahol már pár perc kutakodás után is kiváló (és jól rendszerezett) anyagokat találtam (sajnos ezek legnagyobb része angolul van). Amit nemsokára használni is fogok, az a Történelem Gyorstalpaló (History Crach Course) nevű 14 videóból álló gyűjtemény (IDE KATTINTVA látható), amely 14 videóból áll, és rövid, 10 perces epizódokban mutat be történelmi korokat (ráadásul ezek a 10 perces részek tovább vannak tagolva 1-2 perces alfejezetekre, ami még inkább egy nyelvóra ritmusához idomul), ugyanakkor sokat lehet tanulni belőle - mind angolt, mind történelmet.

  • Fizikához minden

    Letölthető anyagok - 12 éve

    Írta: Nádori Gergely

    Egészen nagyszerű oldal a Fizkapu (IDE KATTINTVA), a kicsit idejétmúlt arculat senkit ne tévesszen meg, minőségi tartalom rejetzik mögötte. Van itt minden, ami a fizika tanításához hasznos és érdekes lehet. A békéscsabai Zátonyi Sándor gyűjteménye igazi kincsesbánya.

    Van itt több óravázlat, ábragyűjtemény és filmek is szép számmal. Ezek közül sok olyan jelenségeket mutat be, amikhez nincsen feltétlenül eszköz minden iskolában. Van itt még egy nagy link tár is, mindenféle fizikás honlapokkal. Hosszan lehet csemegézni a jól átláható, rendezett gyűjteményben. Fizikát tanítóknak és tanulóknak kihagyhatatlan. De, hogy mi nyűgözött le engem a legjobban, azt a bővebben után mutatom meg:

    Bővebben...

  • Elsősegély tananyag ingyen

    Letölthető anyagok - 12 éve

    Írta: Nádori Gergely

    Az elsősegély oktatása azon dolgok közé tartozik, aminek a fontosságában mindenki egyetéert, de valahogy soha nem jut rá idő (ilyen még az állampolgári ismeret vagy a pénzügyi alapismeret is). Természetesen egy interneten elérhető tananyag nem helyettesítheti az alapos pedagógus képzést (olyat például IDE KATTINTVA találhatunk), de azért nagyon hasznos lehet. Ezért is üdvözölhetjük az Országos Mentőszolgálat és az Alternatív Közgazdasági Gimnázium közös kezdeményezését, hogy egy teljes elsősegély oktatócsomagot tettek elérhetővé (IDE KATTINTVA TALÁLHATÓ).

    11 témakörbe gyűjtötték össze a legfontosabb és legérdekesebb ismereteket a vérzésektől és a mérgezésektől egészen a mentőautók ismertetéséig. Az egyes anyagoknál találunk képeket, ppt-ket az órai előadáshoz, feladatlapokat és online teszteket. Igazán ki van szolgálva az a tanár, aki elszánja magát arra, hogy komolyan tanítja az elsősegélynyújtást. Ha másért nem, azért is érdemes végignézni az anyagot, mert tanárként gyakran kerülhetünk iolyan helyzetbe, hogy szükség van ezekre az ismeretekre.

  • Oral history a tanításban

    Internet a tanórán - 12 éve

    Írta: Nádori Gergely

    Annyit mondogatjuk, hogy az IKT eszközök milyen nagy lehetőségeket adnak az újfajta tanulási módok alkalmazására, hogy lassan már magunk is elhisszük! Tény, hogy minden korábbinál könnyebbé vált akár a filmkészítés vagy éppen a hangfelvétel készítése és megvágása is. ezek pedig nagyon jól jöhetnek, ha történelem tanítást akarjuk egy kicsit felfrissíteni. Az utóbbi évtizedekben a történelem tudományában a politika történet és az eseménykronológia mellett és helyett egyre nagyobb szerepet kapott az életmódtörténet, a kis emberek életére koncentráló mikrotörténelem. Ennek egyik érdekes eszköze a szemtanúk interjúin alapuló oral history módszer. Hazánkban is folyik több ilyen projekt, van amelyik az '56-os eseményekkel, van amelyik a holocausttal kapcsolatban.

    Eyg kamera, de akár egy jobb mobiltelefon segítségével diákjaink is könnyen készíthetnek ilyen projekteket. Lehet ez pusztán a szülők kikérdezése az úttörő élményeikről, vagy akár valami bonyolultabb, nagyobb elmélyülést igénylő feladat is. Jó példa erre, amit Heinl Péter és tanítványai végeztek el Magyarmecskén, ahol egy elhurcolt zsidó lány sorsát tárták fel ezzel a módszerrel. (A projektről az MTV is tudósítást készített: IDE KATTINTVA). Akit azonban kicsit részletesebben érdekel, hogy miként használható ez a módszer a tanításban, az lapozza fel a Forrás folyóirat 2011/07-08 számát és olvassa el Sági Norberta és Rigó Róbert írását erről (szerencsére a cikk IDE KATTINTVA elérhető).

    Bővebben...

  • Föld napja - ökológiai lábnyommal

    Internet a tanórás - 12 éve

    Írta: Nádori Gergely

    Itt van a Föld napja, április 22-én emlékezünk meg egy kicsit arról, hogy nem csak mi vagyunk ezen a bolygón, sőt egyáltalán arról, hogy van egy bolygó is körülöttünk. Talán kevesen tudják, hogy az első Föld napja 1970-ben egyfajta oktatási esemény teach-in volt Amerikában, amikor mindenfelé nyilvános előadásokat tartottak a környezetvédelem ügyéről. Tapasztalataim szerint az ökológiai tudatosság megteremtésének egyik legjobb eszköze az ökológiai lábnyom. A kép, hogy hány Földre lenne szükségünk, ha mindenki úgy élne, mint mi nagyon erős és könnyen befogadható. Érdemes foglalkozni vele egy kicsit.

    Szerencsére ehhez is vannak bőségesek IKT eszközök, amikkel megértethetjük mi az ökológiai lábnyom, sőt ki is számíthatjuk. Elsőként érdemes olvasni róla egy kicsit, hogy mi is az, ebben segíthet a nagyszerű Bioetika blog cikke (ITT) vagy egy hosszabb, részletesebb leírás (IDE KATTINTVA). Ha magunk akarjuk kiszámíttatni a diákokkal mekkora az ő lábnyomuk, akkor is van segítség, ajánlunk egy gyors, egy látványos és egy részletes megoldást is.

    Bővebben...

  • Történetmesélés Notebookkal

    Tananyagbázis - 12 éve

    Írta: Nádori Gergely

    Gondolom, sokak ifjúkori emlékei között vannak meg a Kaland-Játék-Kockázat könyvek, vagy ahogyan mindenki hívta őket a lapozgatós könyvek. Ezek voltak azok a könyvek, amikben mi magunk hozhattunk döntéseket (bemész-e az ajtón vagy adsz-e pénzt a koldusnak stb.) és a történet ezek szerint alakult. A klasszikus változatban a döntéseink alapján kellett a megfelelő oldalra lapozni és így tudtuk meg, mi történik velünk és mi a következő dötési helyzetünk.

    A minap jöttem rá, hogy a SMART Notebook programjával nagyon egyszerűen tudunk ilyet csinálni. Nem kell hozzá más, mint külön oldalkra elhelyezni az egyes leírásokat, felsorolni a döntési lehetőségeket és utána ezekhez hivatkozásokat illeszteni, amik a megadott oldalra mutatnak. Ez így talán bonyolultnak tűnik, de a mellékelt notebook állomány biztosan érthetőbbé teszi.

    Bővebben...

  • Termtud szimulációk már megint

    Internet a tanórás - 12 éve

    Írta: Nádori Gergely

    Martin Luther Kingnek volt egy álma, nekem nagyon sok van. Ezek között szép számmal találhatók olyanok, amik különféle természettudományos szimulációkkal kapcsolatosak. Olyan dolgokkal, amiket nagyon jól meg lehetne csinálni és használni a tanításban. Például milyen jó lenne egy olyan szimuláció, amiben valóban lehetne keresztezéseket végezni valamilyen tulajdon öröklődésének kiderítésére. Nem olyan szimulációról beszélek, ahol az interaktivitás kimerül a Tovább gomb böködésében, hanem olyanról, ami hasonlatos a valódi tudományos kutatáshoz és kísérletezéshez, amiben lehet hibázni és tervezni és gondolkodni kell, de kellő szabadságot is ad.

    Aztán a minap megtaláltam, hogy van ilyen. A Concord Consortium oldalán található Geniverse program (IDE KATTINTVA) igazán fantasztikus, bár még csak béta változatban van meg. Sárkányokat keresztezhetünk, hogy kiderítsük, miként is öröklődnek az egyes tulajdonságok. Ehhez keresztezéseket végezhetünk. A rendszerben lehetőségünk van arra, hogy feljegyzéseket, kísérleti terveket is készítsünk és ezt akár meg is oszthatjuk másokkal is, így egy teljes kollaboratív tanulói rendszert kapunk. Ilyesmiről álmodtam, az oldalon azonban ez csak egy a sok gyöngyszem közül.

    Bővebben...

  • Termtud szimulációk - magyarul

    Letölthető anyagok - 12 éve

    Írta: Nádori Gergely

    Korábban már említettük a Java alapú természettudományi szimulációk fantasztikus gyűjteményét a PhET-et (ha máshol nem, hát a Nyúlon túl... című ingyenes pdf könyvünkben). Ezek a platform független kis szimulációk pontosan azt tudják, ami miatt értelme van számítógépeket használni a természettudományok tanításában. Virtuális kísérleteket végezhetünk el velük, olyanokat, amikhez vagy nincsen felszerelés egy középiskolai laborban (pl. ködkamra vagy vákuum pumpa), vagy egyes részleteik (pl. az egyes részecskék mozgása) nem figyelhetőek meg közvetlenül.

    Amiért mégis újra írunk róla, az az örvendetes tény, hogy (lelkes tanároknak köszönhetően) ma már minden szimuláció elérhető magyarul is. Ebben sokat segít, hogy a PhET szimulációit nagyon könnyű egy erre a célra készült programmal lefordítani. IDE KATTINTVA találhatóak meg a magyar programocskák, tantárgyak és témakörök szerint csoportosítva. Kiválóan használhatjuk a programokat laboratóriumi vizsgálatok kiegészítéséhez, ahol a kísérlet elvégzése előtt, felkészülésként vagy éppen azt követően a magyarázathoz használják fel őket. Ehhez nagy segítség, ha mérőpáronként tudunk saját (lehetőleg strpabíró) számítógépet biztosítani.

    Bővebben...

  • Programozás kezdőknek

    Letölthető anyagok - 12 éve

    Írta: Nádori Gergely

    Gyakran fellángol a vita arról, hogy az informatikán belül mit kell tanítani és mit nem. Vannak vélemények, hogy igazából csak a felhasználói szintű ismeretekre van szükség, az informatika egy gyakorlati tárgy, amiben a cél a számítógéphasználat megtanítása. Eszerint az elképzelés szerint nincs szükség hardver ismeretekre és fájlstruktúrák tanítására, a cél, hogy egy irodai szoftvercsomagban és a böngészőben jól eltájékozódjon a gyerek.

    Mások szerint viszont az informatika is egyfajta gondolkodásmód, készség, amit tanítani lehet és kell. A legújabb NAT tervezetbe be is került az algoritmikus gondolkodás tanítása, mint cél. Ebben lehet segítségünkre a SiMPLE programnyelv (IDE KATTINTVA). Az Apple BASIC nyelvére épülő programnyelv legfontosabb tulajdonsága az egyszerűség (ahogyan a név is mutatja), mindössze 23 utasítást ismer.

    Bővebben...