• Nekünk Mohács kell!

    Internet a tanórás - 12 éve

    Írta: Nádori Gergely

    Egyre több szó esik arról, hogy milyen szerepe lehet a játékoknak az oktatásban. Izgalmas például erről Jane McGonigal TED előadása (ITT LÁTHATÓ). Számítógépes játékot használ fel a Történelmi Animációs Egyesület is (ITT VANNAK), nem is akármilyet, hanem az egyik legelterjedtebb stratégiai szimulációt, a Total War sorozatot. Ezt a játékot használta például a History channel is bizonyos filmjei elkészítéséhez. Magát a programot 2000 forintért megvásárolhatja bárki és máris belevetheti magát a középkori küzdelmekbe. De ha letölti az egyesület oldaláról a kiegészítéseket, akkor az Árpád-kor királyainak sorsát is végigkövetheti.

    Az Egyesület azonban ennél is tovább ment és a játék segítségével elkészítették két fontos csata a győri és a mohácsi rekonstrukcióját. Mindkettőből készült térképes animáció, az utóbbihoz pedig egy húsz perces film is, ami mai ismereteink szerint bemutatja, miként is zajlott az ütközet. Hatalmas munka van mindkettőben a pontos csapatmozgásoktól az egyenruhákig mindenre figyeltek.

    Bővebben...

  • Érdekes az új Delicious

    Internet a tanórán - 12 éve

    Írta: Prievara Tibor

    Egyre jobban tetszik a megújult Delicious. A nyitóoldalon most már nem csupán érdekes oldalak linkjei találhatóak, hanem ún. stack-ek (azaz kis csomagok), amelyekben több link van összefűzve. Ennek az az eredménye, hogy bizonyos témákhoz csokorba gyűjtött linkeket találunk. Nemrég volt szó itt, a TanárBlogon az ábécé projektről (ITT TALÁLHATÓ a leírása), most viszont egy érdekes II. világháborús anyagot találtam (EZT ITT). Azért tetszik különösen, mert több típusú anyag van egy helyen, azaz pl. nem csupán képek, hanem videókat, világháborús hangfelvételeket, vagy éppen interaktív idővonalat is találhatunk. Érdemes hát nem csupán ismeretszerzés, hanem órai készülés közben is szemezgetni a Delicious kínálatából.

  • Pulitzer center - óravázlatok

    Letölthető anyagok - 12 éve

    Írta: Prievara Tibor

    A Pulitzer center rengeteg témához kínál óravázlatokat. A témák aktuálisak, és jó minőségben dolgozták fel őket. Sokszor jelent gondot, hogy egy aktualis eseményből hogyan készítsünk a tanórán valóban használható tananyagot, óravázaltot. Ebben segít az oldal, amely IDE KATTINTVA található, és rengeteg témát tárgyal. Nekem külön tetszett az, hogy egyes témákat, pl. az arab tavasz jelenségét több szinten, több korosztály számára is elérhetővé teszi. Háttéranyagot, az órai munkához ötleteket, feladatokat is letölthetünk (PDF dokumentumként), szóval nagyon a kezünk alá dolgoznak az oldal szerkesztői, érdemes egy pillantást vetni - akár csak a témákra.

  • Halloween ötletek - angolosoknak

    Letölthető anyagok - 12 éve

    Írta: Prievara Tibor

    Mielőtt lecsengene a halloween szezon teljesen, szeretnénk a New York Times gyűjteményét ajánlani angolórákra. Éppen anyagokat kerestem én is, próbáltam őket összerendezgetni, hogy itt, a TanárBlogon közzétegyük, ám szerencsére még a kutatás elején beleakadtam a NYT anyagaiba (ITT TALÁLHATÓ), és be kellett látnom: ezt már valaki jobban megcsinálta előttem. Nem is marad más hátra, ezt beismerve ajánlani az oldalt minden kedves Halloween-kedvelő kollégának.

  • Könyvajánlók kollaboratívan

    Internet a tanórán - 12 éve

    Írta: Prievara Tibor

    Mielőtt bármilyen alkalmazással dolgoznék az órán, igyekszem nagyon átgondolni, hogy vajon valóban értelmes-e az IKT használata, azaz többet kapok-e az IKT-tól, mintha csak a tábla-kréta kombóval dolgoznék. Most a feladat az volt, hogy könyvajánlókat készítsenek egymásnak a diákok (középfok körül tudnak angolul, de bármilyen nyelven lehet csinálni). Ezt csináltuk: párban dolgoztak gép előtt (pontosabban azzal a Fujitsu rendszerrel, illetve a Microsoft multi-point szerverével, amelyről részletesebben ITT TALÁLHATÓ leírás), és mindenkinek 2-3 olyan könyvről kellett egy-egy linket keresni, amelyet olvasott és tetszett neki. Ezeket a Wallwisher nevű közösségi post-it oldalon megosztották egymással. A következő lépés az volt, hogy a megosztott könyvek közül kellett mindenkinek (egyedül) hármat választania, amit szívesen elolvasna. Végül felálltak a gép mellől, körbejártak a teremben és elmesélték egymásnak, hogy melyik könyveket válaztották (természetesen nagy öröm volt, ha kiderült, hogy valaki éppen azt választotta, amelyiket a beszélgetőtársa ajánlott. A Wallwisher fal elkészítése 1 perc volt, a gyerekeknek csak annyit kellett elmondani, hogy a 'falra' dubla kattintással lehet írni. IDE KATTINTVA pedig bele lehet nézni abba, hogy mi minden gyűlt össze 10 perc alatt. A Wallwisher használatáról ITT ÍRTUNK.

  • Puzzle egy kattintással

    Internet a tanórás - 12 éve

    Írta: Nádori Gergely

    Remek kis program a Jigsaw Planet (IDE KATTINTVA) egyetlen kattintással készíthetünk vele online kirakósokat, még regisztrálnunk sem kell.Fel kell töltenünk a képet, kiválasztani, hogy milyen alakúak legyenek a darabok és hány legyen belőlük, valamint azt, hogy elforgathatóak legyenek-e, ennyi ezután elég kattintani és már el is készült a remek kis interaktív puzzle.

    Az elkészült kirakóst beágyazhatjuk az oldalunkba, a digitális osztályterembe, de hivatkozásként  is megoszthatjuk. Remek időkitöltő feladat lehet, bármit is tanulnak éppen.

    Bővebben...

  • Beszélő arcképcsarnok

    Internet a tanórán - 12 éve

    Írta: Nádori Gergely

    Pár napja írtunk a Blabberize alkalmazásról (ITT), amivel vicces beszélő képeket készíthetünk. Most bemutatunk egy olyan foglalkozást, amiben ezt használtuk. Hetedikesekkel tanultunk csillagászatot, ebben az anyagrészben komoly hangsúlyt kap a tudománytörténet, nem csak azért, mert az emberi gondolkodás egyik csúcsteljesítményéről van szó, hanem azért is, mert nagyon jól követhető általa, hogy miként formálódik a tudományos gondolkodás.

    A diákok csoportokban kapták azt a feladatot, hogy készítsék el egy-egy híres csillagász bemutatkozását rövid szövegben. A következő órán, amíg a csoport az egyes világképek makettjén dolgozott a csoport egy-egy tagja a gépteremben felmondta a szöveget a Blabberize-ra az előre elkészített képek alá, így készült el a híres csillagászok beszélő arcképcsarnoka, amit a csoport blogjában publikáltunk is.

    Bővebben...

  • Címkézett képek

    Internet a tanórás - 13 éve

    Írta: Nádori Gergely

    Nagyon hasznos és jópofa szolgáltatás a Thinglink (ITT TALÁLHATÓ), segítségével képeket cimkézhetünk fel. Semmi grandiózusra ne tessék gondolni, egyszerűen csak a képet elláthatjuk kis feliratokkal, esetlegesen linkekkel is. Az oldalra nem tölthetünk fel képeket, azokat valahol a weben kell tárolnunk, például a Flickr-en. Arra is lehetőségünk van, hogy a Thinglink rövid kódját beillesszük a saját blogunkba, ezt követően a blogunkban megjelenő képeket címkézhetjük fel könnyedén.

    A címkézett képet nyitva is hagyhatjuk, ami azt jelenti, hogy mindenki hozzátehet új címkéket vagy akár javíthatja a korábbiakat. Ezzel könnyedén, regisztráció és hasonló időrabló nehézségek nélkül dolgozhatnak akár többen is képeken. Az elkészült címkézett képet azután be is illeszthetjük a saját blogunkba, digitális osztálytermünkbe, így:

    Bővebben...

  • Mese Koduval

    Internet a tanórán - 13 éve

    Írta: Nádori Gergely

    Sokat lelkeldenztünk már Kodu-ról (PÉLDÁUL ITT), erről a kisebbek által is remekül használható programozási környezetről, ahol könnyen készíthetnek a diákok játékokat és közben elsajátíthatják a programozás, az algoritmikus gondolkodás alapjait is. Tanév elején kezdtünk el a diákokkal dolgozni ezzel a programmal, egy programozás-robotika szakkör keretén belül.

    A hatás frenetikus volt. A diákok nagy örömmel és nagy lelkesedéssel vetették bele magukat a munkába és hamar rákaptak az ízére. A Kodu egyszerű ha... akkor... programozási rendszere lehetővé teszi, hogy hamar sikereket érjenek el. A második Kodus óránkon már az volt a feladatuk, hogy egy mesét készítsenek el, mégpedig a következőt:

    Bővebben...

  • A legegyszerűbb feladat IKT teremben

    Internet a tanórás - 13 éve

    Írta: Prievara Tibor

    Sokat gondolkodtam azon, hogy mennyire is lehet egyszerű egy feladat, ha számítógépteremben vagyunk. Azt hiszem, megtaláltam a legeslegegyszerűbb feladatot, ami ráadásul működik is. Az órán a 'sport' volt a témánk, és egy kellemes, multi point szerveres teremben voltunk (hogy ez mi, arról ITT írtunk, illetve tettünk közzé videóval fűszerezett bemutatót), ahol meg tudok nyitni bármilyen alkalmazást a diákok gépein (természetesen ez csak hab a tortán, bármilyen számítógépteremben meg lehet csinálni). A feladat maga annyi volt, hogy a Google képkeresőjébe beírtak, hogy 'sport', majd a kapott találatokkal játszottunk. Először egy-egy képről kellett 1-1 percig beszélniük, majd egy képernyőnyi kép közül választani kellett egyet, és úgy beszélni róla, hogy a másik minél később jöjjön rá, hogy melyik képről is beszél éppen. Ennél egyszerűbb szerintem nem nagyon lehet feladat, mégis 15-20 percig beszéltek folyamatosan a célnyelven, és nem unták (ráadásul nem is kifejezetten egy 'beszélgetős' típusú csoport). Szóval nagy élmény volt, érdemes kipróbálni, és ugye előkészülni nem kell hozzá szinte egyáltalán. Arra azért figyeltem, hogy a keresőben minimum 'mérsékelten biztonságos' legyen azért a beállítás.