Te mit választanál - dilemmák és would rather angolórára

Nyelvoktatás - 2017. november 10.

Írta: Prievara Tibor

Te inkább ennél, vagy innál? Te inkább a kutyákat, vagy a macskákat szereted? Sokszor kell ilyen, vagy ezekhez hasonló példamondatokat végighallgatnunk nyelvórákon. Sőt, ha tanítani próbáljuk a nyelvet, magunkat is azon kapjuk gyakran, hogy éppen mi gyártjuk ezeket a mondatokat. Mert muszáj ezt tennünk, hogy megtanulják a szerkezetet a diákok. Pedig dehogy muszáj, erre van az internet. A RRATHER oldalán (ITT TALÁLHATÓ) mintegy 400 oldalon keresztül találhatunk, akár tematikusan (pl. Sport vagy Politika) is szűrhető dilemmákat, amelyek teljesen jól működnek a nyelvtan tanítására, és nem kell készülnünk sem, megteszi az oldal helyettünk. Órai használatára tippek a lapozás után!

Én így használtam: először válasszanak először bármilyen dilemmát párban - pl. Inkább az igaz szerelmet, vagy 10 millió dollárt találnál meg. A pár egyik tagja egy vagy két érvet mond az egyik elem mellett (pl. mi szól az igaz szerelem mellett), a másik pár a másik mellett, ezután közösen eldöntik, hogy melyik szerintük a jobb választás. Végül azt beszélik meg, hogy szerintük az oldalra látogató emberek többsége melyik opciót választaná, és legvégül szavaznak ők maguk is az oldalon, és megnézik a statisztikákat.

Nálam ez addig tartott, amíg hagytam, és nem unták meg. Sajnos csak 20 percünk volt rá, és ráadásul a nyelvtani szerkezet is rögzült.