Programozás mindenkinek
Oktatóvideók - 13 éve
Érdekes online kurzust találhatunk a Codecademy oldalán (IDE KATTINTVA), programozni tanulhatunk meg a tanfolyam lépéseit követve. Az alapoktól kezdve (html és css) egészen a ma használt jquery, Python és Ruby nyelvekig ismerhetjük meg, miként kell a számítógépet az akaratunk alá hajtani. Ugyan a tanfolyam angolul van, nem kell hozzá nagyon komoly nyelvtudás, hiszen a programozás nyelvezete nem túl összetett (nem filozófiai értekezésekről van szó).
Nagyon érdekes a kurzusok felépítése is: három ablakban dolgozhatunk. Az elsőben maga a tananyag szövege szerepel, a másodikba írhatjuk be magát a kódot, amit éppen gyakorlunk, a harmadikban pedig azt láthatjuk, hogy mi történik ennek hatására. Minden leckében kapunk feladatokat is, ezeket nagyon intelligensen ellenőrzi a rendszer. Az oldal (miután regisztráltunk rá) nyilvántartja a haladásunkat, később folytathatjuk onnan, ahol abbahagytuk. Ezen túl még jelvényeket is gyűjthetünk a munkánkkal, ami egészen jó motivációt biztosít. Miután végigcsináltam pár leckét teljesen az az érzésem, hogy a dolog működik, ezen a módon valóban meg lehet tanulni a programozás alapjait.
A versírás remek feladat lehet bármilyen tárgyból. Kiadhatjuk feladatnak, hogy a diákok írjanak verset a fizikai törvényekből, történelmi eseményekből, Európa fővárosaiból. Nem lesznek ezek remekművek, de addig is észrevétlenül az anyaggal foglalkoznak, később pedig jó segítségek lehetnek a tanuláshoz is. Nem véletlen, hogy a kisangyalom versikét szinte mindenki tudja, de az Arkhimédesz törvény pontos megfogalmazását már sokkal kevesebben tudnák elmondani.
A húsvéti történet különlegessége, hogy miközben egyetemes eseményről van szó, időben és helyben is egy adott ponthoz kötődik. Az első századi Jeruzsálem eseményei azok, amikről minden évben megemlékszünk. Ebben is segíthet a digitális technika, most két térképet és többféle liturgiát mutatunk be.
A Music box of life nevű játék (
Az órát egy Youtube-on talált rövid videó ihlette. (A kisfilmben egy francia humorista különböző hangolású üvegeket tesz le adott távolságokra egymástól, majd egy görkorcsolyára felszerelt műanyag pálcával az üvegek mellet elgurulva, azokat megütve, megszólaltatja Mozart Kis éji zenéjének témáját. Előkészületek: A gyerekeket az előzőleg megkértem, hogy az órára gyűjtsenek egyforma üdítős üvegeket, alumínium dobozokat, hozzanak szívószálat, ollót. Megbeszéltük, hogy kik azok a tanulók, akik el tudják okostelefonjukat hozni az órára, és le tudják tölteni az ingyenesen elérhető n-Track Tunert. Ez a mobilra letölthető alkalmazás képes a kiadott hang frekvenciájának megállapítására, az ABC-s hang felismerésére, kiírására. Szépen csilingelő poharakról én gondoskodtam. Az óra előtti szünetben átrendeztük a termet, kancsókat kértünk a konyháról, felmosó vödröt, rongyot, törlőkendőket a takarító néniktől.
Öröm látni, hogy nem csak a természettudományokat tanítókat bosszantja, ha terjed a hülyeség. Ahogyan én az oktatásunk felelősségét látom a homeopátiás patikák népszerűségében, úgy tartja problematikusnak egy történelemtanár a sumer-magyar rokonságot, vagy éppenséggel az elcsalt középkori évszázadok meséjét. És amiként vannak olyan blogok, amik megpróbálnak rendet vágni a természettudományos ostobaságok között, úgy most már a történelem tanítóinak is van ilyen oldala. A neve Tényleg! (
Március 15. az az ünnepünk, amit könnyű közel hozni a diákjainkhoz, Petőfi lelkesedése, a diákok felvonulása, Táncsics kiszabadítása mindenki fantáziáját megmozgatja. A magyar szabadságnak olyan felemelő pillanat ez, ami egyben az európai történelemnek is fontos momentuma. Érdemes hát minél több forrás és minél több formát felhasználni arra, hogy a diákokhoz még jobban részeseivé váljanak az ünnepnek. Négy eszközt is ajánlunk ehhez:
Róma történelme és világa mindig le tudja nyűgözni a diákokat, akár a legkisebbekről, akár a legnagyobbakról van szó. Nem csak azért érdemel figyelmet ez a korszak, mert az első európai birodalom meghatározó hatással volt az elkövetkező időkre, hanem azért is, mert a történelemnek ez a darabja jól láthatóan itt van velünk, hazánk bővelkedik a római emlékekben.
Sokat lelkendeztünk már itt a TanárBlogon a Koduról, erről a gyerekeknek készített programozási környezetről. Bemutattuk a használatát (
Izgalmas weboldala van a Dallasi Szimfonikusoknak (




