A kooperatív készség fejlesztése a pontrendszer keretei között irodalomórán - Szántó Léna írása

A pontrendszerig és tovább

Ettől a rendszertől legfőképp azt vártam az irodalomórákon, hogy az újonnan kapott nyolcadik osztállyal gördülékenyebb legyen az együttműködés és csökkenjen a teljesítmény-szorongás. Valóban így történt: levette a vállamról a "miért csak négyest adott a tanárnő" típusú nyomást (elitgimnázium), örültek, hogy nem kell témazárót írni, felszabadító volt számukra, hogy válogathattak a feladattípusok között. Egy kicsit értetlenkedtek is, nem vették észre, hogy többet dolgoznak: újra és újra nekifutottak feladatok javításának saját elhatározásból (ezt korábban csak erőszak árán tudtam elérni, pedig nyilvánvaló, hogy ebből tanulhatnak/ezzel gyakorolnak). A felelősségük megnőtt, ennek ellenére a szorongásuk csökkent. Ez elég visszajelzés volt ahhoz, hogy járható útnak tűnjön a pontrendszer hosszabb távú alkalmazása és látszott, hogy a jövőben valóban csökkenteni tudom a tanári kontrollt (a feladatokat és a témazáró kérdéseit még mindig én szabtam meg). Az egyetlen, amit hiányoltam, hogy így nem tudtam fejleszteni a kollaborációs képességeiket, miközben a 21. századi tanárnak ez is a feladata volna. A csapatban dolgozás, a problémák közös megoldása ugyanis megkívánja a tudás megosztását, ennek révén jóval hatékonyabb, mint az egyéni munka. Engem azonban ennél jobban érdekelt, hogy az osztályban létrejött társas viszonyok további alakulását elősegítsem, hogy a tanulóknak lehetőségük legyen egymás sokoldalú megismerésére

A kooperatív csoportmunka értékelése a pontrendszerben

Azon kezdtem gondolkodni, hogyan tudnám az újdonsült pontrendszert ötvözni a bevált kooperatív technikákkal. Emiatt az egyik ilyen pontgyűjtő ciklust kicsit átalakítottam. A szokásos, pontot érő feladatok körét (olvasást ellenőrző dolgozat, memoriter, felelés, füzetvezetés, műelemzés írása, kreatív írás, témazáró) bővítettem egy csoportmunkára kapható pontszámmal. Ez projektszerű feladatvégzést jelentett: hat munkacsoport 1-1 feldolgozandó résztémát kapott műfaji megkötés nélkül (itt jött képbe a kreativitásuk - egyébként nagyon jól éltek a szabadságukkal, többen lenyűgöző eredményt produkáltak). Hogy ösztönözzem a kölcsönös függés megvalósulását, az értékelést (és így a pontok kiosztását) nem tartottam kizárólagos tanári jogkörben. A csoportmunkára kapható pontok száma két részből tevődött össze. Egyrészt minden csoport kapott egy meghatározott mennyiségű pontot, amit a bemutató után nekik kellett csoporton belül egymás között szétosztaniuk, hisz ők tudták, hogy ki mennyit dolgozott. Ebbe én nem szóltam bele, viszont úgy határoztam meg a pontokat, hogy ne tudják reflexből egyenlően elosztani. Némiképp bonyolította a helyzetet, hogy volt 5 fős és 6 fős csoport is, emiatt egy csoportra 4 pont/fő+2 pontot számoltam, hogy egyenlő esélyeik legyenek csoportlétszámtól függetlenül.

Ezenfelül magát a produktumot is szerettem volna értékelni és értékeltetni. Ebből adódott az egész csoportmunkára kapható pontszám másik része. Itt már én is beleszóltam az értékelésbe, hiszen én is része voltam a közönségnek. A bemutatók után először szóban értékeltünk közösen minden produktumot, amihez a folyamat elején szempontrendszert is kialakítottuk, hogy előre rögzítve legyenek az elvárások. Azután minden csoport leadhatta szavazatát az általa két legjobbnak ítélt bemutatóra (saját magukra nem szavazhattak), én is itt szavaztam. Ez újabb alkalom volt a csoportok számára, amelyben a tagoknak kompromisszumra kellett jutniuk, hogy kiket jelölnek: érveltek, önállóan megszervezték a saját miniszavazásukat. Végül a szavazataink alapján kialakult egy ranglista a csoportok között, ahol az első három helyezett tagjai kaphattak pontot (1. csoport: +3 pont/fő, 2. csoport: +2 pont/fő, 3. csoport: +1pont/fő).

Kevesebb szorongás, több műértelmezés

Annak a csoportnak sem kellett egyest adnom, amelyik végül nem tudta teljesíteni a kitűzött feladatát. Nyilván helyezést nem értek el, társaiktól nem kaptak szavazatot a hiányos munkára. Viszont kiderült, hogy hétvégéket áldoztak filmforgatásra, levetítették a felvett részleteket, elmagyarázták hozzá az egyébként figyelemreméltó koncepciójukat. Befektetett munkájuk nem maradt jutalom nélkül, a csoporton belül elosztható pontokkal ők is értékelték egymást, emellett befogadóként részt vettek a többi bemutató rangsorolásában is. Bizonyára előfordultak álmatlan éjszakák, mert az osztály nagy része kifejezetten izgatott volt a bemutató előtt, de a rossz jegyek mumusa nem kísértett: a többi feladatból is gyűjtögették a pontokat. Mindehhez sokkal hosszabb modulokban gondolkodtam, nálam 5-6 hetes volt egy ciklus, így juthatott idő bevezetésre és összefoglalásra is. Összességében az egész csoportmunka és hozzá az értékelésnek ez a módja együttműködésre ösztönözte a tanulókat, fejlesztette az ön- és társértékelést, a kommunikációs készségeiket, a kritikai gondolkodásukat, a felelősségvállalásukat, a szociális kompetenciáikat, az irányítás pedig közös feladattá vált. Emellett kifejezetten jól érezték magukat és izgalmas tananyagrésszé vált a regény feldolgozása azáltal, hogy lehetőségük volt kritikusan állni az olvasmányhoz, a csoportmunka révén pedig megismerhették egymás benyomásait a műről. Valódi véleménymegosztás jött létre egy mindenki által ismert alkotásról, ez elősegítette, hogy műértő közösséggé váljanak, ami elsődleges tantárgyi feladat irodalomból. Tapasztalatom alapján a kooperatív csoportmunka sikeresen beilleszthető a pontrendszerbe, sőt elég nagy örömforrást jelenthet, érdemes ezzel kísérletezni.