AI és micro:Bit
Internet a tanórán - 2024. december 12.
Ugyan már jó pár éve, hogy a piacra került, de még mindig a micro:Bit a legbarátságosabb eszköz, amivel a komolyabb kódolást tanulhatják meg a diákok. Az egyszerűbb padlórobotok után már bele is kezdhetnek az alsósok is a használatába és azután hihetetlenül komplex dolgokat is lehet vele csinálni, hiszen a blokk környezet mellett akár Pythonnal, Javascripttel is programozható. Nem kellett sokat várni arra, hogy a mesterséges intelligencia megérkezzen erre a kis lapocskára is, már pár éve voltak lelkes felhasználók, akik észítettek AI-t használó projekteket, de nem rég a hivatalos megoldás is elérhetővé vált mindenkinek.
Elegendő IDE KATTINTANI és már bele is foghatunk a micro:Bitek mesterséges intelligenciával ötvözésébe. Az oldalon a legegyszerűbb AI feladatot, a kategóriákba osztást használhatjuk ki (amit például a korábban többször is bemutatott Teachable machine is megtesz), de ami izgalmassá teszi az az, hogy a mozdulatokat tudjuk vele osztályozni. A kezünkre szerelt micro:Bit mozgását rögzítik a benne levő gyorsulásmérők és ezek az adatok azok, amikre be lehet tanítani a rendszert. A felhasználás lehetőségei ezután már tényleg csak a fantáziánkon múlnak, de akár szuper varázspálcát is csinálhatunk az eszközből.
Az oldalon bőséggel vannak anyagok (angolul) és időről-időre ingyenes webináriumokat is rendeznek.