A Pintér-mátrix 1 - Végletesen leegyszerűsített problémák
Vezércikk - 2023. március 14.
Az új pedagógus teljesítményértékelő rendszer egy olyan tervezet, amely a TanárBlogon két versengő elméletet hívottt életre: 1. ennyire cinikus, vagy 2. ennyire dilettáns. Megpróbáljuk összefoglalni egy cikk-sorozatban, miért gondoljuk ezt. Az első rész a leegyszerűsített problémákról szól. Lapozzatok, olvassátok, szóljatok hozzá!
Ha nagy egyes iskolákban a lemorzsolódás, fizessünk a tanároknak kicsit többet, készíttessünk velük egy tervet arra, hogy ezt hogyan oldják meg, majd egy év múlva megnézzük, hogy a lemorzsolódás hogyan alakul. Több pénz, kiszámítható, objektív mérőszámok, látható eredmény, csökkenő lemorzsolódás. Probléma megoldva. Bevallom, nagyon nehezen tudom elképzelni, hogy az oktatáshoz rendszerszinten értő, ezzel foglalkozó szakember ezt képes támogatni. Úgy teszünk, mintha a lemorzsolódás például egy ilyen egyszerűen izolálható jelenség lenne. Némi plusz pénz, egy jó egyéni terv, és jönnek is az eredmények. Hiszed eddig is azért volt lemorzsolódás, mert az iskoláknak nem volt erre terve, igénye, a tanárok pedig éppen tavaszi, téli, nyári szüneten voltak, és nem dolgoztak, ugye.
Gondolkozzunk el azon (nem oktatáspolitikai szakértőként, csak laikus, mezei tanárként), hogy vajon mi minden járulhat hozzá egy diák döntéséhez, hogy elhagyja végzettség nélkül az iskolát. Itt van rögtön a családi háttér, amiről köztudott, hogy a legnagyobb hatással van egy tanuló iskolai előmenetelére. Azaz, ha azt szeretnénk, hogy kevesebb diák hagyja el az iskolát, érdemes lenne a családi háttérrel kezdeni valamit. Ez azonban kivonná a tanárok és az iskolák egyedüli kompetenciája alól a kérdést, és felvente szélésesebb körű felelősségvállalást - ez pedig már zavaros, nehezebben százalékosítható, és - nem utolsósorban - nem a tanár, az iskola, hanem a kormány felelősségét is felvetné. Úgy teszünk tehát, mintha ez a dimenzió nem létezne.
Emellett gyakran gondolhatja úgy egy diák, hogy a NAT-ban előírt, kötelezően megtanulandó adatok nem viszik előbbre az életben. Jó lenne, ha egy pedagógus kiválaszthatná azokat a módszereket, amelyekkel sikerre vihetné a saját csoportjait. Ehhez képest a NAT 90%-ban meghatározza, hogy mit tehet, mit kell tanítania - akár egyes napokra lebontva, így a képességfejlesztés, a projekt-pedagógia, a gyakorlati életre nevelés mind-mind plusz adalék lehet legfeljebb, ha már a ‘kötelező’ anyagon átrágta magát egy osztállyal. Nyilván, mindennél fontosabb, hogy egy kis zsákfaluban a 6. osztályban minden gyerek fújja kívülről a vízhozam mértékegységét (majd persze egy hét után elfelejtse). Vagyis, ha azt szeretné az oktatás vezetése, hogy valódi önfejlesztési tervet készítsen egy pedagógus, akkor praktikus lenne azt a rendszert, ami percre beosztja az idejét, elfelejteni. Komolyan azt gondolja akárki, hogy 26 megtartott óra mellett, egy ilyen merev NAT-tal, 0 szabadidővel, képzési rendszer nélkül, minden kis falusi iskolában a tanárok elkezdenek maguktól pedagógiai szakkönyveket bújni, hogy megalapozott tervet készítsenek arról, hogyan tudják a lemorzsolódás komplex problémáját megoldani? Vagy inkább az lesz, hogy azért a kevés (egyszer majd megérkező) plusz pénzért, mindenki beír majd valamit, majd nagy erőkkel dolgozik azon, hogy ez ‘le legyen papírozva’, és kész. Nem azért, mert gonosz, vagy lusta, vagy nem akarja a lemorzsolódást csökkenteni, hanem azért, mert ehhez nincs meg az eszköztára, nincs segítsége, sőt, még csak a legtöbb esetben valódi rálátása sem. Emlékszünk még arra is, ugye, amikor bejelentették, hogy Magyarországon már nincs drog-proléma. Majd megszűnik a lemorzsolódás is.
Azaz, amikor azt mondja a BM a kérdőívében, hogy “1. Támogatom, hogy az értékelésben az általánosan megfogalmazott szempontok mellett fontos szerepe legyen a személyre szabott, a pedagógus és a vezető által közösen meghatározásra kerülő egyéni teljesítménycéloknak”, akkor ehhez hozzá kellene tenni, hogy ehhez pedagógiai szabadságot, egy, a tanár autonómiáját támogató NAT-ot rendel hozzá a BM, a megfelelő pedagógiai továbbképzési rendszerrel. Egy ugye nincs ott, és ezért mondhatjuk jogosan, hogy ennek a pontnak, illetve az önértékelési rendszernek ebben a formájában valódi értelme nincs.
Olyan helyzetbe vannak tehát hozva a pedagógusok, ahol nem lehet nyerni. A Murphy törvénykönyvének egyik tézise jutott eszembe. Három szabály van: 1. Nyerni nem lehet. 2. Döntetlent elérni nem lehet. 3. A játékból kiszállni nem lehet.
Sok sikert nekünk! Nemsokára további részekkel jelentkezünk.