21. századi képességek és az egészséges táplálkozás
Vezércikk - 2015. november 20.
Szerencsére a 21. századi oktatás, a 21. századi képességek fejlesztése mára már egyértelmű dologgá vált. Nincs olyan oktatási konferencia, olyan projekt, irányelv, ami ne hangsúlyozná, hogy mennyire fontos az együttműködési készség, a kritikus gondolkodás, problémamegoldás. Mindenki tudja, hogy a modern, tudás alapú társadalmakban, a digitális világban, a globalizált munkaerőpiacon ezek a legfontosabb képességek, ez tehát az, amire az oktatásnak koncentrálnia kell. A baj csak az, hogy úgy vagyunk a 21. századi képességekkel, mint az egészséges táplálkozással: mindenki elmondja, hogy milyen fontos, mindenki egyetért benne, hogy ezzel kellene törődni, aztán mindenki elmegy és eszik egy szalonnás rántottát vagy egy sajtburgert. Ugyanis végső soron azt gondolja, hogy az a finom. A tanításban is végső soron megmarad a 19. századi tudásfelfogás és ezért az annak megfelelő oktatás is.
A rendszer szűk keresztmetszete ugyanis az értékelés, a végső kimenet az, ami az oktatást irányítja, és amíg az értékelés a 19. századi tudás- és tanuláskoncepciónak felel meg, addig a tanítás sem lesz más. Márpedig nagyon úgy tűnik, hogy – az értékelésünkre tekintve – a tudásról még mindig az az elképzelésünk, hogy az faktuális ismereteket és legfeljebb annak a tudásnak a műveleti alkalmazását jelenti. Ha megpróbálna más értékelési standardokat használni (portfoliót, tanulási bizonyítékokat, kölcsönös értékelést) fel kell készülnie a kritikára, hogy nem készíti fel a diákjait az érettségire (vagy a felvételire, kompetencia mérésre), ez a kritika pedig nem csak az oktatásirányítástól, hanem a szülőktől, diákoktól is jön. A hazai fizikaoktatás géniusza Piláth Károly mondta azt, hogy az emelt szintű csoportjaiban ő nem fizikát tanít, hanem fizika érettségire készít fel és ez a kettő nagyon különbözik egymástól. (Hogy messzebb ne menjünk, a fizika érettségi világában csak pontszerű testek vannak és nincs súrlódás.) Számára is az értékelés mikéntje szabja meg a tanítás mikéntjét, még akkor is, ha pontosan tudja, hogy az így kialakított tudás nem feltétlenül értékes. De nem csak az érettségi ilyen (sőt az érettségi talán a kevésbé), a kiadott munkafüzetek, felmérők, témazárók, kivétel nélkül ezt a tudáskoncepciót erősítik. A legújabb hivatalos történelmi atlaszból kimaradt a kronológia, hogy a diákoknak valódi tudást kelljen szerezniük (az évszámokat), nehogy kinézhessék az Atlaszból. Mindeközben a történelemtanárok tiltakoznak az ellen, hogy a történelmet leegyszerűsítsük az események kronológiájára. Vicces módon az olyan értékeléseknél, amik valamivel modernebb tudásfelfogást képviselnének, mint például a kompetenciamérés, sok iskola mindent megtesz, hogy azt is leegyszerűsítse reproduktív tudásra és szabályosan idomítja a gyerekeket a feladatok megoldására. Vagyis előkapja a tokaszalonnát a vegetáriánus étteremben.
Ez a rettenetes kentaur, amit a 21. századi módszerek iránti elvárások és a 19. századi értékelés alkotnak akár még kontraproduktív is lehet. Könnyen úgy járhat, mint az a család, ahol gyereket egészségügyi okokból szigorú diétára kötelezték, de az meg csak egyre hízott. Az orvosok rákérdeztek, hogy tartják-e a diétát, mire az anyuka azt felelte: - Természetesen tartjuk, de tudja milyen nehéz az ebéd után még azt a diétásat is belediktálni a gyerekbe! A hagyományos oktatás módszerei (frontális tanítás, sok házi feladat gyakorlásként, megoldási sémák, eljárások megtanítása és begyakorlása) nem véletlenül alakultak ki, ezek a leghatékonyabbak (vagy gyakran a leginkább költséghatékonyak) az eredmények elérésére a faktuális tudás ellenőrzésére, a betanult eljárások végrehajtásának ellenőrzésére épülő értékelési rendszerben. Erre tenni rá a 21. századi képességeket fejlesztő módszereket csak zűrzavart eredményez. Miért működjenek együtt a diákok a tanulás során, ha az értékelés csak az egyéni munkát veszi figyelembe? Miért tanuljanak meg új, ismeretlen problémákat kezelni, ha az értékelés során csak a már begyakorolt eljárásokra lesz szükségük? Miért tanuljanak meg tudást építeni, ha csak az számít, miként adják vissza a beléjük táplált tudást? Amíg mindezen nem változtatunk, amíg nem alakul át az értékelési rendszer, hogy a 21. századi képességeket mérje, addig az új pedagógiáról beszélni pont annyira lesz hatékony és pont annyit ér, mint az egészséges táplálkozás fontosságát ismételgetni.
