• Filmtörténeti kincsek

    Internet a tanórás - 7 éve

    Írta: Nádori Gergely

    Az Európai filmkincsek oldalán (IDE KATTINTVA) több mint 200 korai filmet találhatunk meg. A 20. század első évtizedeitől a hetvenes évekig készült filmek között vannak egész estés történetek, hirdetések, pár perces jelenetek egyaránt. A filmek között kereshetünk kulcsszavak alapján, de egyszerűen böngészhetünk közöttük. A filmeket 31 ország filmarchívuma adta össze, megtalálhatunk itt két magyar filmet is, például az 1918-ban készült Aranyembert (ITT).

    Felhasználhatjuk ezeket a filmeket történelemórán, hiszen olyan pillanatokat is megörökítettek, mint II. Miklós cár látogatása Helsingörben, vagy a hogyan készül az amerikai polgár 1912-ből., esetleg a tengeralattjárók legyőzhetetlenségéről szóló német propagandafilm. Irodalomból természetesen érdekesek lehetnek a különféle adaptációk (ITT). Idegen nyelvből pedig használhatjuk az események leírásához. A diákok megnéznek egy pár perces jelenetet, majd megpróbálják leírni az eseményeket, ehhez kifejezetten alkalmasak a némafilmek, hiszen sokkal látványosabbak bennük az érzelmek, mint a későbbi hangosfilmeken.

    Bővebben...

  • Az isaszegi csata

    Internet a tanórás - 7 éve

    Írta: Nádori Gergely

    Korábban már szerepelt itt a TanárBlogon az a remek videó, amelyet hazai történészek és számítógépes grafikusok együtt készítettek a mohácsi csatáról (ITT), a film elkészítéséhez pedig egy számítógépes játékot, a Medieval Total War nevűt használták fel. Ebben a játékoban állították fel a seregeket majd engedték őket egymásnak. A látványt komoly és szakszerű narráció egészíti ki. Nemrég egy újabb csata hasonló leírása is elkészült, a Szabadságharc egyik legnagyobb győzelme, az isaszegi csata tekinthető meg így (IDE KATTINTVA).  Ahogyan a korszak is más, változott az előadás módja is, nagyobb szerepet kapnak a tágabb csapatmozdulatok, nem csak az adott nap eseményeit követhetjük. A fél órába még az is belefért, hogy a két sereg szervezeti felépítését is megsimerjük (remek animációkkal természetesen), de nem hiányzik a csata látványos bemutatása sem.

    A videó a Történelmi Animációs Egyesület és a Magyar Nemzeti Digitális Archívum és Filmintézet együttműködésében született meg. A MaNDA oldalán arról is olvashatunk, hogy ennek az együttműködésnek további gyümölcsei is vannak. Áprilisi a hír, hogy a Harcmezők nevű történelmi játékban, melyet a két szervezet közösen fejleszt három újabb csata játszható le (ITT OLVASHATÓ). Az egyetlen aprócska hiba, hogy ennek a játéknak (ami tehát valamilyen mértékben közpénzből készült) semmilyen nyomát nem találtam sehol. Ha valaki tud róla, írja meg nekünk!

    Bővebben...

  • Ebéd a japán iskolában - művészet vagy abszurd?

    Angolos ötletek - 8 éve

    Írta: Prievara Tibor

    Nagyon sikeres órákat szoktam tartani a japán uzsonnadobozokból (lunch boxes). A lényeg annyi, hogy Japánban láthatóan sokan híúsági kérdést csinálnak abból, hogy a gyerekeik ebédje hogyan néz ki. És itt ne csinosan elrendezett falatkákra gondoljunk, hanem egy külön művészeti formára, amelyben a szülők kiélhetik minden kreativitásukat. IDE KATTINTVA egy keresés eredményét mentettem el, ezek közül lehet szemezgetni, tényleg nem érdemes kihagyni! Ráadásként találtam a BBC-n egy rövid tudósítást is a jelenségről, itt érdekes kulisszatitkokat is megtudhatunk a japán iskolába vitt ebédekről, ez ITT TALÁLHATÓ.

  • Remek Prezi az elnökválasztásról

    Angolos ötletek - 8 éve

    Írta: Prievara Tibor

    Ha szeretnénk feldobni az órát némi érdekes aktualitással, akkor feltétlenül mutassuk meg a gyerekeknek (leginkább gimnáziumban) az ITT TALÁLHATÓ prezit. Ebben az amerikai elnökválasztás eredményét láthatjuk, elégséges, érdekes, mégis érthető magyarázatokkal, beszédes beszédekkel (Obama győzelmi beszéde, illetve az, ahol Romney elismeri a vereségét és gratulál Obamának!), de láthatjuk azt is, hogy ténylegesen az emberek hány százaléka szavazott a két jelöltre, illetve hogy ez mit jelentett az elektori szavazatok számában. Nem sok idő, összesen 10 perc alatt elvégezhető, vagy akár a diákok önállóan is feldolgozhatják otthon.

  • Film/zene

    Internet a tanórás - 8 éve

    Írta: Nádori Gergely

    Nagyon vicces oldal a Film v Music (IDE KATTINTVA), bár egészen egyszerű ötletre épül. Híres filmek híres jeleneteit látjuk, de alattuk valamilyen más (gyakran szintén filmből való) zene szól. A párosítás véletlenszerű, így nézhetjük például a Bukás csatajelentét a Holdfényszonáta hangjaira, vagy a Ponyvaregény egy részletét a Volt egyszer egy vadnyugat taktusaira. A hatás (gyakran) frenetikus és az ember nem állja meg, hogy ne kérjen egy újat.

    Jól jöhet lyukas órán, vagy ha hirtelen helyettesítenünk kell valahol, időkitöltőnek, óra eleji bemelegítésnek. Természetesen jó beszélgetések elindítója lehet nyelvórán, médiából pedig remek kiindulópont a zene szerepének taglalásához. Egészen elképesztő, hogy más zenei aláfestéssel hogyan értékelődnek át jelenetek. És ha mást nem, hát azt is jól példázza az oldal, hogy mi mindenre használható fel a webkettő, hiszen ezt az oldalt csak a beágyazható YouTube videókkal lehetett létrehozni.

  • Sorozatok nyelvtanulóknak - mit nézzünk?

    Nyelvoktatás - 8 éve

    Írta: Prievara Tibor

    Legalább olyan fontos az informális, mint a formális tanulás - hiszem én is. Ezért is van az, hogy évente egyszer összegyűjtöm azokat a sorozatokat, amelyek érdekesek lehetnek nyelvtanulóknak. Minden esetben igyekszem linkeket is adni, hogy egyetlen kattintással lehessen is nézni a filmeket (nem felirattal). Természetesen előfordulhat, hogy egyes linkek már nem lesek, de a megadott oldalon általában több elő link is található. Az idei sorozatok a következőek: kötelező a Homeland című dráma, nagyon izgalmas, nézhető, és elgondolkodtató. Ha valaki a kevésbé cizellált akció-sorozatokat kedveli, talán a Covert Affairs lehet érdekes - rosszabbul megírt, erősen CIA propaganda-ízű, de azért nézhető. A lapozás után további 10 sorozatot ajánlunk - linkekkel!

    Bővebben...

  • Termtud filmekkel

    Oktatóvideók - 8 éve

    Írta: Nádori Gergely

    Izgalmas és mindenképpen tanulságos próbálkozás volt a 2011-es SciCast verseny, amit érdemes megnéznie minden természettudományokat tanítónak (IDE KATTINTVA). A diákok között versenyt hirdettek, hogy készítsenek olyan rövid videókat, melyek valamilyen tudományos fogalmat, koncepciót mutatnak be. Vannak köztük komoly kísérletek és vicces dalok egyaránt, a lényeg, hogy mindegyiket diákok készítették.

    Ma már annyira könnyű filmet készyíteni, hogy nyugodtan feladhatjuk a diákjainknak hasonlók készítését. A nyomás fogalmáról készítették például az én diákjaim az alábbit:

    Bővebben...

  • Egy hét - egy foglalkozás (videók)

    Nyelvoktatás - 8 éve

    Írta: Prievara Tibor

    2012 júniusától lesz látható a One Week Job című dokumentumfilm (angolul). A főszereplő egy éven át hetente vált munkahelyet, és mindenhol megpróbálja megállni a helyét. Az egész estés film még nem készült el, de a weboldalán webizódok formájában az 52 foglalkozásból kb. 20 elérhető ingyenesen. Természetesen küzd egy kis hitelességi deficittel a film, hiszen az nem egészen csak döntés kérdése, hogy valaki harcművészetek mestere legyen (ellentétben mondjuk a fesztiválokról jelentkező riporterrel), de azért érdekes lehet párat végignézni, vagy csak feladni házi feladatként, hogy mindenki egyet válasszon és nézze meg. Az oldal egyébként ITT TALÁLHATÓ, érdemes egy pillantást vetni rá.

  • Dokumentumfilm-gyűjtőhely

    Nyelvoktatás - 8 éve

    Írta: Prievara Tibor

    Többször írtunk már olyan oldalakról, amelyek oktatási (vagy szórakoztatási) céllal gyűjtenek össze dokumentumfilmeket. Természetesen minden ilyen oldal pontosan annyit ér, mint amilyen hatékonyan vadássza le a leghasznosabb filmeket. A legújabb kedvencem a Documentaryz nevű oldal (ITT TALÁLHATÓ), ahol már pár perc kutakodás után is kiváló (és jól rendszerezett) anyagokat találtam (sajnos ezek legnagyobb része angolul van). Amit nemsokára használni is fogok, az a Történelem Gyorstalpaló (History Crach Course) nevű 14 videóból álló gyűjtemény (IDE KATTINTVA látható), amely 14 videóból áll, és rövid, 10 perces epizódokban mutat be történelmi korokat (ráadásul ezek a 10 perces részek tovább vannak tagolva 1-2 perces alfejezetekre, ami még inkább egy nyelvóra ritmusához idomul), ugyanakkor sokat lehet tanulni belőle - mind angolt, mind történelmet.

  • Fizikához minden

    Letölthető anyagok - 8 éve

    Írta: Nádori Gergely

    Egészen nagyszerű oldal a Fizkapu (IDE KATTINTVA), a kicsit idejétmúlt arculat senkit ne tévesszen meg, minőségi tartalom rejetzik mögötte. Van itt minden, ami a fizika tanításához hasznos és érdekes lehet. A békéscsabai Zátonyi Sándor gyűjteménye igazi kincsesbánya.

    Van itt több óravázlat, ábragyűjtemény és filmek is szép számmal. Ezek közül sok olyan jelenségeket mutat be, amikhez nincsen feltétlenül eszköz minden iskolában. Van itt még egy nagy link tár is, mindenféle fizikás honlapokkal. Hosszan lehet csemegézni a jól átláható, rendezett gyűjteményben. Fizikát tanítóknak és tanulóknak kihagyhatatlan. De, hogy mi nyűgözött le engem a legjobban, azt a bővebben után mutatom meg:

    Bővebben...