Vita rendszerezetten

Tippek, trükkök - 2019. május 4.

Írta: Nádori Gergely

vita maslowA vita nagyon hasznos pedagógiai eszköz lehet, megmozgatja a diákokat, rákényszerítheti őket az alapos gondolkodásra valamilyen témáról. Sajnos azonban könnyen válhat unalmassá, felületessé, ha nem adunk neki valamilyen jó formát. Léteznek olyan rendszerek, amik elsődlegesen a vitázást magát próbálják tanítani (a legismertebb talán a Disputa). Ezeknél előfordulhat, hogy téma maga nem is lesz olyan hangsúlyos, az számít inkább, hogy ki miként vitázik. Én olyan rendszert akartam, amiben egyfelől nagyon hangsúlyosan van jelen maga téma (a vita ahhoz eszköz, hog egy adott témában maguk a diákok kutassanak információk után), másfelől pedig a vita nézőit folyamatosan aktívan tartja a rendszer. Ehhez dolgoztam ki az itt következőt:

A diákok 3-4 fős csoportokban dolgoztak, összesen 6 csoport volt az osztályban. Három témát, kérdést bocsátottunk vitára, mindegyikben az egyik oldal a genetikai hatások, míg a másik a környezeti hatások elsődlegessége mellett érvelt (a klasszikus nature vs. nurture kérdésről van szó). A három téma a következő volt: IQ, bűnözés, szexuális orientáció.

A csoportok előre megkapták, hogy melyik témában és melyik oldal mellett kell majd érvelniük (A és B csoport az első téma két oldalát, C és D a másodikat, E és F a harmadikat). 40 percük volt a felkészülésre, hogy tényeket, érveket gyűjtsenek az álláspontjuk mellé. A forrásaikat a OneNote osztályjegyzetfüzet közös terében megosztották a többiekkel (de bármilyen más közös szerkesztésű dokumentum alkalmas lehetett volna erre a célra).

A vita a következő rendszerben zajlott: elsőként az egyik fél beszél 3 percet, azután a másik, majd 1-1 percben reagálhatnak egymásra. A vitához a szövegen túl mást (ppt, táblavázlat stb.) nem használhattak.

Az érdekesség az volt, hogy a vita hallgatása közben a többi csapatnak is volt dolga. Két csapat azt nézte, hogy a vita során hány jól megfogalmazott és követhető érv hangzik el (az egyik az egyik oldalét, a másik a másikét). Míg két csapat azt, hogy hány forrásra hivatkoznak és vajon ezek a források valóban azt is állítják-e, amit mondanak róluk. Valahogy így:

| --- | Feladat |
|----|-------------------|
| A | pro álláspont |
| B | contra álláspont |
| C | A csapat érvei |
| D | B csapat érvei |
| E | A csapat forrásai |
| F | B csapat forrásai |

A nem vitázó csapatok a Keep the score oldalon (IDE KATTINTVA) valós időben jelölték, hogy hány érv és hány tény hangzott el az egyik illetve a másik oldalon. (Ezt akár egy közösen szerkesztett táblázatban is tehették volna, így egy kicsit tisztább volt a dolog.) A vita közben kivetítettük az eredményeket, így a vitázók is láthatták, miként állnak. Győztesnek pedig azt tekintettük, akinek a legmagasabb volt a tény + érv összege.

Természetesen a szerepek változtak, így minden csapatnak kellett egyszer érvelnie, egyszer az érveket számolnia és egyszer a tényeket, forrásokat ellenőriznie.

A tapasztalatom az volt, hogy így nagyon jó színvonalú vitát lehetett lebonyolítani, amiben miden diák végig aktívan vett részt.