Történetmesélés telefonon

Tippek, trükkök - 2015. április 15.

Írta: Nádori Gergely

storyteller Amint arról már korábban hírt adtunk, elkezdtünk itt a TanárBlogon azzal is foglalkozni, hogy kialakítsuk A 'TanárFon'-t. Ez egy olyan okostelefon, amelyet kifejezetten úgy állítunk össze, hogy tanárok használhassák. Előző cikkünkben azt mutattuk be, hogy egy app segítségével hogyan lehet kivetíteni a telefonunk képernyőjét zsinórok nélkül, most pedig a Nokia Lumia telefonra készült Lumia Storyteller appról szólunk. Azért is, mert hihetetlenül egyszerűen működik. Első lépésben készítsük el a képeket a telefonnal. Miután ez megvan, minden képet külön-külön szerkeszthetünk, írhatunk rá stb. Az app az egy helyszínen, vagy egy időben készült képeket egymás után pakolja, majd videót készít belőle. Ezt pedig akár fel is tölthetjük egyetlen kattintással a YouTube-ra.

Érdekes az, hogy az állam eddig pár tíz milliárd forintot költött összesen az IKT fejlesztésekre a magyar közoktatásban, ugyanakkor a diákok zsebében összesen kb. 40 milliárd FT értékű eszköz lapul. Érdemes lehet ezt kihasználni.

Íme egy (angol nyelvű, de nagyon egyértelmű) videó arról, hogyan is kell minazt csinálni, amiről szó volt itt. Az app a Windows telefonokon az Áruház-ban a Lumia collection alatt található.