Scientix – portál természettudományokat tanítóknak

Letölthető anyagok - 2014. február 2.

Írta: Nádori Gergely

ScientixAz ember ritkán érzi azt, hogy az Európai Unió valamilyen módon hatással lenne a mindennapjaira. Hallani mindenféle projektekről, látni itt-ott a táblákat, hogy valami EU-s támogatással készült, de a kérdés, hogy Engem egyszeri tanárt miként érint ez? teljesen jogos. Pedig számtalan olyan projekt futott és fut most is, ami arra szolgál, hogy a tanárok munkáját segítse. Most a természettudományokkal kapcsolatosakat gyűjtötték egybe a Scientix portálon (IDE KATTINTVA). Egészen hihetetlen mennyiségű óravázlat, projekt leírás, ötlet van itt, sok ráadásul magyarul. Sőt, kérésre még le is fordítják, amit szeretnénk. Rögtön elmondjuk azt is, miként.

Az oldalon a Projects menüpont alatt nézhetjük meg, milyen, a természettudományok tanításához köthető projektek zajlanak éppen. A projektek között kereshetünk a téma, az indítás és a befejezés éve vagy a résztvevő országok szerint is. megdöbbentő, hogy milyen sok volt eddig. Az egyszeri tanárok számára igazán a Resources menüpont érdekes. Ide kattintva kereshetünk az egyes projektekben létrejött anyagok között. Itt is szűkíthetünk életkorra, tantárgyra és nyelvre is. ezeket az anyagokat azután szabadon letölthetjük és felhasználhatjuk.

Jelenleg maga az oldal nyolc nyelven érhető el (ez a nyolc legtöbbek által beszélt nyelv az EU-ban, a magyar sajnos nincsen köztük). Persze ez nem jelenti azt, hogy ne lenne nagyon sok anyag elérhető magyarul, de a menük, azok nincsenek édes anyanyelvünkön. Ami viszont külön érdekesség, hogy lehet fordítást kérni. Ehhez regisztrálni kell az oldalon és akkor bármelyik anyagnál kérhetjük a fordítást. Ha egy anyag fordítását hárman kérik egy adott nyelvre, azt elkészítik és publikálják az oldalon. Nincs tehát akadálya annak, hogy felhasználhassuk mindazt, amit az EU készített a természettudományok tanításának elősegítésére.