Mikor dől ránk a ferde torony?

Hogy baj van a magyar oktatással, az nem kérdéses, egyértelmű volt ez az első PISA felmérés óta, de míg korábban megpróbáltunk valamit tenni ellene, most az első hivatalos reakció a kínos magyarázkodás, amire csak azért érdemes szót vesztegetni, mert megvilágítja, mit is gondolnak azok, akik eldöntik, hogy mi legyen a magyar iskolákban. Az első érv a TIMSS és a PISA eredmények szembeállítása, annak a hangoztatása, hogy az előbbi, konkrét tudástartalmakat mérő tesztben jól szerepeltünk, míg a tudás alkalmazását tesztelő PISA-ban nem állunk olyan jól. Tény, hogy a TIMSS-ben jobb a helyzetünk, de ott is a középmezőny tetején tanyázunk és megelőz minket például Oroszország vagy Kazahsztán, de hasonló eredményekkel bír például az USA, aminek a közoktatását illik lesajnálni a hazai közgondolkodásban. Figyelemreméltó, hogy a TIMSS szerint is az egyik legpolarizáltabb oktatás a magyar, az eredmények szórása, a legjobbak és legrosszabbak közti távolság kiemelkedő. Mindeközben vannak olyan országok (például a liberális oktatáspolitikai fordulatot sikeresen levezénylő Lengyelország), amik hasonló helyzetből indulva előztek meg minket mindkét felmérésben.

A másik érv, hogy a magyar diákoknak zavaró lehetett a digitális forma, amiben a tesztet írni kellett. Túl azon, hogy évek óta tudni lehetett, hogy a PISA átáll a tisztán digitális tesztekre (valamint a problémamegoldás és a kollaboratív problémamegoldás mérésére is, de ezekről még nincsenek eredmények), a kijelentés tulajdonképpen egyben leírja magát a problémát is. Ha a digitalizáció akadály és nem lehetőség, akkor ne is akarjunk a modern világban versenyezni.

Nem mintha úgy látszana, hogy mi a modern világban akarunk versenyezni, sőt, egyre inkább úgy tűnik, hogy mi leginkább a magunk alkotta versenyszámokat akarjuk megnyerni. A magyar oktatás kiemelkedő voltáról alkotott illúzióink visszatérő eleme, hogy a mi kiválósángunkat a számtalan matematika és fizika diákolimpiai érem bizonyítja. A baj csak az, hogy ezek rajtunk kívül keveseket érdekelnek. A PISA felmérésről kiadott EU-s elemzés (amit egyébiránt Navracsics Tibor jegyez) kétharmad részében a legrosszabbul teljesítő diákokkal foglalkozik, azt tárgyalja, mi az oka annak, ha valahol nagyon sok vagy éppen nagyon kevés az alulteljesítő diákok száma és egyáltalán nem foglalkozik azzal, hogy hol milyenek a legjobbak. Miközben a magyar állam éppen megvonja a támogatást azoktól a tanodáktól, ahol az elmúlt években a legtöbbet tették a leszakadók segítéséért. Az összefoglalóban Magyarország csak mint a szélsőségesen szegregáló oktatású ország jelenik meg, ahol a teljesítményt elsődlegesen a szociális háttér határozza meg.

Miközben nálunk még mindig a tananyag mennyiségéről van szó és arról, hogy lehet-e rendes magyar ember, aki nem olvasta a Szigeti veszedelmet és minden szaktanár próbálja a az egyetlen központi tantervbe belepréselni a saját tárgyának lényeges elemeit, azok az országok, amik sikeresen változtattak az oktatásukon (például Svédország) módszertani megújulást hirdettek meg, amibe szinte minden tanárt bevontak az országban. Nálunk módszerekről alig esik szó, a fetisizált tananyagról annál többet.

Érdekes megállapítása a jelentésnek, és csoda, hogy a minisztérium nem emelte ki eddig, hogy az oktatás javítása nem pénz kérdése, nincs egyértelmű összefüggés az iskolákra költött pénz és az eredmények között. Az iskolákra nem költött pénz és az eredménytelenség között viszont egyértelmű a kapcsolat. Rossz iskolákat tehát lehet kevés és sok pénzből is csinálni, jót viszont csak sokból. A magyar költségvetésben az oktatás aránya egyre csökken.

Pedig vannak jó példák bőven. Lengyelország, ahol elindultak a komprehenzív iskola felé, megújították az iskolai módszertant és nem is maradtak el az eredmények. (Az új illiberális kormányzat éppen ezt próbálja visszacsinálni, de a tanárok tiltakozása hevesnek és hatékonynak látszik.) Észtország, ami a Távol-Keleti országokat is megelőzi, miközben ugyanonnan indult mint mi. De hát ez az az ország, ahol a matematika egy részét is a programozáson keresztül tanítják, mert így a diákok valós problémákkal tudnak foglalkozni.

Portugália sokmindent megpróbált, hogy javítson az oktatásán, 8 éve 500 000 laptopot osztottak szét a diákok között, de a program (amihez nem járult módszertan és a tanárok támogatása) igazi kudarc volt. Most más irányból próbálkoznak és az iskolai autonómiát erősítik a központi szabályozás helyett, úgy látszik, sikerrel. Nálunk éppen egy laptop program készülődik és az iskolai autonómia megszűnt. Még lehetne sorolni a példákat.

Nem az a baj igazán, hogy a magyar oktatás rosszul áll az országok versenyében, hanem, hogy nem is értjük, milyen ez a verseny. Futni próbálunk a medencében, vagy lóval nevezünk a Forma-1-be. Mondhatnánk Adyval, hogy Menjünk vissza Ázsiába! de sajnos ott se lenne sok esélyünk ebben a versenyben.