Mesterséges intelligencia az iskolában - használjuk, ne használjuk, mire használjuk?

Első szint - tagadás, elutasítás

Ahhoz, hogy az iskolában az AI a tanár tudtával, és beleegyezésével megjelenjen, elsődleges fontosságú, hogy lássa a tanár az AI helyét az oktatásban. Az ironikus ebben a szintben az, hogy pusztán a tagadással, valamint az elutasítással nem tudjuk azt elérni, hogy az AI az osztálytermen kívül maradjon. Megjelenik majd a beadandókban, az esszékben, projektekben, esetleg a dolgozatokban. Ellentétben például a ‘projekt módszerrel’, ahol, ha nem hisz benne a tanár, nem lesz az órán projekt. Probléma megoldva. Ez az első fontos felismerés ezen a szinten - ha itt tartunk, tudnunk kell, hogy NEM tudjuk megakadályozni, hogy a mesterséges intelligencia betegye az iskolába a lábát. Ha pedig ez így van, muszáj alkalmazkodnunk. Ezt több szinten (ha úgy tetszik, több lépcsőben) tehetjük meg, de a tagadással eredményt elérni nem tudunk.

Ennek a szintnek a már AI-val birkózó esete az, amikor a tanár elkezdi üldözni az AI-val beadott esszéket, házi feladatokat. Itt már kétségtelenül foglalkoznia kell a kérdéssel, hiszen meg kell találni azt a plágiumkereső, vagy AI detektor oldalt, ahol hite szerint lebuktathatja a csalni kívánó nebulókat. Ennek az AI elterjedésének kezdetén voltak kifejezetten tragikomikus elemei is, talán még emlékszünk arra a texasi tanárra, aki feltöltötte a ChatGPT-be a diákok beadott megoldásait, majd megkérdezte az AI egyik korábbi verzióját, hogy ő írta-e ezeket esszéket, és amikor a ChatGPT készségesen igent mondott, mindenkit megbuktatott.

Ebben azért azóta komoly előrelépések történtek. Rengeteg olyan oldal van, amely azt ígéri, hogy az AI-val generált szövegeket felismeri. Erről írtunk ITT és ITT is már, ugyanakkor az érdekes (ezt egy diákom mondta), hogy az az alkalmazás, amely azt állítja, hogy az AI-val írt szövegeket ‘humanizálja’ (értsd: a detektorok számára felismerhetetlenné teszi), nagy csalódást okozott neki, mivel egyszerűen teleírta hülyeségekkel a fogalmazást, kicserélve szavakat, kifejezéseket. Ez azért lehet így, mert az nagy nyelvi modellek (LLM) alapvetően úgy működnek, hogy valószínűséget számolnak, azaz azt, hogy egyes szavak után milyen szavak következnek nagy eséllyel. Mivel ezt a detektorok is tudják, joggal feltételezhetjük, hogy ha arra tréningezünk egy ilyen alkalmazást, hogy egy feltöltött szövegben ugyanezeket a valószínűségeket megnézze, akkor jó eséllyel képes lehet arra, hogy eldöntse, hogy mesterséges, vagy természetes intelligencia-e az írás forrása. Erre gondohatja a ‘humanizátor’, hogy ha a legvalószínűbb szavakat sokkal kevésbé valószínűre cserélgeti (de a kontextust nem változtatja meg), akkor nehezebben fogja azonosítani a detektor az írást. Ám ez a szöveg minőségének romlásával jár.

Szintén nem mindegy az sem, hogy mennyire gyorsan követik a detektorok az AI nyelvi modelljének a fejlődését - előfordulhat könnyen, hogy egy ChatGPT 3.5-öt használó detektort átver a ChatGPT 4-gyel írt szöveg, és sorolhatnám. Vagyis, mindazzal együtt, hogy ezek hasznos eszközök lehetnek, érdemes egészséges fenntartással kezelni őket. Ha valaki szívesen játszana ezekkel az alkalmazásokkal, IDE KATTINTVA talál 28 darabot, vagy itt további 11-et, ha ‘plágiumvadászt’ keresünk . Nem is beszélve, a fenti cikkekben ajánlott pár eszközről, amiket mi is teszteltünk.

Ezen a szinten tehát elmondható, hogy jelen van az AI az osztályteremben, csak nem a tanár tudtával. A másik tanulság, hogy lehet a gyerekekkel rabló-pandúrosat játszani, de ezzel sem kiiktatni nem fogjuk, sem gátolni a terjedését. Ennél egy fokkal jobb talán, ha mi magunk is megpróbáljuk megérteni, hogy mi érthető abból számunkra, ahogy az AI működik, és elgondolkodni azon, hogy ha már egyszer létezik, hogyan tudnánk saját hasznunkra fordítani.

De ez már a második szint - AI, mint varázslat - ahonnan egyébként az AI alkalmazások feltétlen hívei is kikerülnek, és sokan egyenesen a közoktatás problémáinak megoldását látják a mesterséges intelligencia ígéreteként.

Második szint - AI, mint varázslat

Ez a szint azoké, akik elmerülnek (de csak felületesen) az AI alkalmazási lehetőségeiben, és azt érzik, hogy itt valódi ‘game changer’-ről van szó. Hihetetlen a MagicSchool AI, ahol egyetlen mondatot kell csak beírni, és ez alapján máris köpi ki magából az alkalmazás az óravázlatot. Vagy a tesztsorokat, vagy az egyszerűsített szövegeket, vagy lepontozza az esszéket, vagy segít kitalálni, hogy mit tanítsunk, ha nekünk nincs ötletünk. És ennek hatalmas a vonzereje, ezt minden tanár megérti, világos ezeknek az értékajánlata.

Aztán, ha egy kicsit jobban megnézzük, milyen MINŐSÉGŰ megoldásokat kapunk, rá kell döbbennünk, hogy az óravázlat sablonos, közhelyes, egyszerű - hiányzik belőle valami megfoghatatlan ... talán a kreativitás, a szikra, az igazi ötlet? A tesztsorok gyakran unalmasak, tényekre kérdeznek csak rá, a rossz megoldások könnyen kiszűrhetőek egy feleletválasztós tesztben, vagy kifejezetten értelmetlenek. Alapvetően semmit nem tanít meg, nagyon kevés pedagógiai haszonnal bír. Végül azt tapasztaljuk, hogy ha ‘üres lappal’ érkezünk, és úgy kérdezgetjük, szinte teljesen haszontalan, nem releváns válaszokat kapunk, és nem is üres, inkább egy 3 éves gyerek által telerajzolt lappal távozunk.

Mit csinálunk rosszul? Pont azt, amit a diákjainkon számon kérünk - meg szeretnénk spórolni a munkát. Egy mondat alapján várjuk el, hogy az AI megértse, hogy mire vágyunk, és ezt kiszolgálja magas színvonalú ötletekkel. Márpedig az AI erre nem képes. Természetesen nem azt állítjuk, hogy nem lehet óravázlatot tervezni mesterséges intelligencia felhasználásával, de azt igen, hogy a szakmai munkát - ha úgy tetszik, a gondolkodást, kreativitást - nem tudjuk kispórolni. Azt, hogy mi lehet a megoldás, a következő szint leírásánál mondjuk el.

Mindkét irányban van ‘kilógó’ alkalmazási gyakorlat ezen a szinten. Az Első szinthez közelebb áll az, amit az ‘unalom apokalipszisének’ is neveznek, ami nem más, mint amikor az egyik oldalon az AI-t arra használjuk, hogy egy rövid mondatból egy 2 oldalas emailt gyártson, a másik oldalon pedig arra, hogy a 2 oldalas levélből egymondatos összefoglalást. Azaz feleslegesen gyártunk hosszú szövegeket csak azért, hogy ezt valaki, szintén AI alkalmazással, lerövidítse. Majd egy mondatos választ fogalmazzon, amiből készíttet egy 2 oldalas levelet, és ez így folytatódik, amíg belepusztul az unalomba az emberiség.

A kreatív felhasználás irányába pedig szerintem azok a pedagógusok tartoznak, akik kialakítanak egy AI eszköztárat, és megpróbálják használni. Például képesek képgenerátorral vizuális segédanyagot gyártani, egy feladatra jó, és gyengébb példamegoldást íratni a ChatGPT-vel, vagyis viszonylagos biztonsággal alkalmazni egyre több AI eszközt az órákra készülés során. Őket azért nem a harmadik szintre soroljuk, mert itt még az AI a készülés, prezentáció, tanári előadás, esetleg szóbeli, vagy vizuális promptok formájában jelennek meg (pl. készít DALL-E-vel a tanár egy képet, amiről beszélteti a gyerekeket).

Ide tartozik természetesen az is, amikor a Curipod-hoz, vagy a MagicSchool AI-hoz hasonló alkalmazásokban kezdünk el teszteket gyártatni. Haladóbb felhasználók már tudják, mi az a prompting, illetve az iteratív prompting (azaz proompting - amikor csiszoljuk, alakítjuk az AI válaszát), és hosszabb időt is eltöltenek egy ilyen tesztsor elkészítésével, ugyanakkor ebben a folyamatban sok a szakmai ‘szürke zóna’.

a) Azt már tudjuk, hogy az AI nem gondolkodik, hanem valószínűséget számol. Vagyis a ‘józan ész’, egyszerűen nem létező fogalom számára.

b) Az AI nem mérlegel, és hihetetlen magabiztossággal köp ki magából zseniális dolgokat, és teljes ostobaságot is. Nincs ez másképpen a tesztsorok összeállításánál sem.

c) Mivel az AI nem gondolkodik - vagyis nem lát olyan összefüggéseket, amelyek nem a legnyilvánvalóbbak, vagy a legvalószínűbbek. Ha pl. egy angol tesztet készítünk, és egy feleletválasztós feladatot kérünk tőle, amelyből egy melléknevet kellene behelyettesítenie, egyszerűen keres 3 másik melléknevet, és kész. De nem tesz bele mondjuk egy rendhagyó képzésű határozót (hacsak meg nem mondjuk neki, de akkor már valójában mi írjuk a kérdést), hasonló hangzású szavakat stb.

d) Átfutni egy mások által generált tesztkérdést, vagy elgondolkodni egy tesztkérdésen másfajta kognitív tevékenységet tesz szükségessé. Akármennyire is gondoljuk, hogy ‘átnézzük’, amit az AI írt, az én tapasztalatom az, hogy sokkal könnyebben bólintunk rá egy alapvetően nem teljesen rossz, de nem is jó - átlagos - tesztkérdésre, mintha mi magunk írnánk az alternatív válaszokat, és a disztraktorokat.

e) Végül: biztosak vagyunk benne, hogy rendben van az nekünk, hogy a diákjaink értékelését szilícium völgyi medior programozókra szeretnénk bízni? Vajon az ő algoritmusuk jobban, értelmesebben, hatékonyabban, hasznosabban jelzi vissza a diákok tudását, mint mi? (Megj: ezt hívják a felelősség ‘fekete dobozolásának’ - black-boxing accountability).

Harmadik szint - AI, mint eszköz

Ezen a ponton a mesterséges intelligencia irányítottan, és pedagógiai módszertannal segítve talál utat az iskolába, és a benne rejlő lehetőségeket a tanulás szolgálatába próbáljuk állítani. Itt már a diákok kezében is előfordul, használjuk projekt-feladatokhoz, csodálatos asszisztensként épül be a mindennapokba, de nem kiváltja, hanem szolgálja a tanulást.

Mire jó? Egyrészt segíthet az esélyegyenlőség kialakításában - van olyan tanítványom, aki klasszisokkal jobb esszéket ír AI-val, mint nélküle. És, még mielőtt ..., nem arról van szó, hogy az AI írja meg helyette a fogalmazásokat, hanem képes a segítségével kompenzálni a viszonylag erős diszgráfiáját. Segít értelmezni szövegeket, átírni egyes mondatokat, remek asszisztense lehet egy disz-es gyereknek (FONTOS! Természetesen nem mindegy, hogyan használjuk, és mire, illetve milyen tanulási folyamaton mennek keresztül a diákok az AI tekintetében.) Több konkrét példát, ötletet is írtunk erre, például ITT, ITT, ITT, ITT, ITT, és ITT.

A fenti példákban közös, hogy

a) a diákok is használhatják az AI alkalmazásokat, hiszen nehéz úgy használni bármilyen eszközt készségfejlesztésre, hogy ahhoz nem férnek hozzá a diákok (remek eszköz a focilabda, de ha a szertár polcán van, nem tanulnak meg jobban focizni a tanulóink). Hasonlóképpen, ha nem használhatják az AI eszközöket, nem is tudják megtanulni, hogyan érdemes.

b) nem csak mesterséges intelligenciával, hanem a mesterséges intelligenciáRÓL is tanulnak. Sok pedagógus azért nem foglalkozik az AI-val, mert ő maga sem ért hozzá, ezért érthetően nem meri bevinni az órákra sem. Kétségtelenül fontos etikai dilemmák szegélyezik az AI felhasználásának útját - hová kerülnek az adatok, amelyeket beviszünk egy AI-ba; ki tárolja, mire használja ezeket; tudhatjuk-e pontosan, hogy mi történik egy ilyen LLM belsejében (nem, de senki sem tudja valójában) stb. Ha ezekhez képesek vagyunk tudatosan állni, utánaolvasunk, megértjük a működés érthető részét, tudunk diákjainknak abban segíteni, hogy felelős döntéseket tudjanak hozni (pl arról, hogy milyen mélységű személyes adatot adnak meg a ChatGPT- nek).

c) ehhez kötődik az AI pedagógiailag tudatos felhasználása - hogyan tudjuk azt megtanítani a diákjainknak, hogy itt nem arról van szó, hogy beírnak egy kérdést, megkapják a tuti választ, és mehetünk haza. Egy AI-val megírt esszé elkészítése (ha jól csináljuk), nem feltétlenül lesz sokkal kevesebb idő, mint nulláról megírni ugyanazt a fogalmazást. Az értékajánlat az, hogy AI-val sokkal igényesebb esszét tudunk írni - ha végigmegyünk az iterációs folyamaton. Ehhez tanárnak, diáknak is változnia, alkalmazkodnia kell - a ‘szerző’ fogalma például átalakul, sé valahol a ‘szerkesztő’-höz közel talál új értelmet.

d) az óravázlat szerves részét képezik, vagyis olyan helyzetben használjuk, ami AI nélkül nem, vagy csak sokkal nehezebben mehetne (pl. nem egy tankönyből olvasunk fel egy beszélgetést egy tűzoltóval a napi rutinjáról, hanem a tankönyv szövegét beemeljük promptként egy AI-ba, és a diákoknak az a feladata, hogy beszélgessenek vele, kérdezgessék, és gyűjtsenek információt; ugyanennek egy variációja, hogy az Egyesült Államok alapítását úgy tanítjuk meg, hogy képzeletbeli beszélgetést folytatnak a gyerekek George Washingtonnal)

A harmadik szint tehát az, amikor a jelenleg elérhető AI alkalmazásoknak megtaláljuk a pedagógiai folyamatokban a helyét úgy, hogy azt a diákok is használhatják, tudatosan, nem tanulás helyett, hanem a tanulás támogatására. Másképpen fogalmazva - az AI nem ellenség többé, nem is varázsló, hanem egy nagyon hasznos asszisztens, aki egyes feladatok elvégzésében olyan hatékony tud lenni (pedagógiailag is), mint mi soha.

Disclaimer: valószínűleg lesz 4. és 5. szintje is a mesterséges intelligencia integrálásának, de a cikk írásának pillanatában ezeket még nem látjuk. Lehet, hogy már szeptemberben teljesen újra kell gondolnunk a fenti felosztást.

Végül ígértünk 15 000 Ai alkalmazást, IDE KATTINTVA érhető el a hatalmas adatbázis.