Fontosak vagyunk (tényleg)

Hírek - 2015. május 4.

Írta: Nádori Gergely

microsoft e2Folytatom a korábban megkezdett beszámolót a Microsoft Global Educator Exchange konferenciájáról. A második nap rövid programbemutatókkal folytatódott, amit tanárok tartottak tanároknak. Nekem a MineCraftról, az Office Mixről és a Skype-ról szólót volt szerencsém meghallgatni. Az ilyen bemutatók igazi csapdáját itt sem sikerült elkerülni, ami elhangzik az a hallgatóság egy részének túl komplex, mert nem ismeri a programot, másoknak túl egyszerű. Jelen esetben inkább a kezdőket célozták meg, ami miatt én nem sok újdonságot hallottam. Azért az vicces volt, amikor ötven tanár Mystery Skype-ot játszott egy iowai osztállyal és ők nyertek. Mindenesetre ez a három óra még nem győzött meg arról, hogy annyira fontosak vagyunk.

Délután továbbra is volt lehetőségünk a közös projekten dolgozni, majd jött az egész konferencia egyik legérdekesebb eseménye, a Kent iskolakerület technológiai vására. Egy nagy jégkorong stadionban rendezték meg és több mint 140 kiállítója volt. Diákok mutatták be a projektjeiket, azt, hogy ők hogyan használják fel a technikát a a tanulásban. Voltak elsősök, akik megmutatták a digitális könyveiket, amiket készítettek, harmadikosok, akik egyszerű matematikai játékokat mutattak nekem, ötödikesek, akik megterveztek egy fenntartható várost, egy kilencedikes lány megmutatta a weboldalát, amit Fred Korematsuról készített, mert az volt a feladat, hogy mutassanak be egy hőst. Voltak komoly robotépítők és egyszerű kísérleteket bemutatók. A tanárok mindenhol a háttérbe húzódtak és hagyták, hogy a gyerekek maguk mutassák be a munkájukat.

Kent Technology Expo

Az igazán lenyűgöző az volt, hogy lépni alig lehetett a stadionban. Tanárok és szülők jöttek el hihetetlen számban, hogy lássák, mi mindent tudnak a diákok.

A harmadik nap plenáris előadója Angela Maiers, a Choose2Matter mozgalom alapítója volt. (Itt látható egy TED előadása angol felirattal.) A mozgalom alapgondolata, hogy mindenki számára az a legfontosabb, hogy elismerjék, hogy értékeljék, ehhez az is kell, hogy mindenki felismerje a saját értékeit, ezért tartják meg országszerte az iskolákban a géniusz órát, ahol mindenki azt csinálhatja, amiben a legjobb és így dolgozhatnak közösen valamilyen célért. Miközben a lendület és pozitív energia nekem kicsit sok volt, azon is elgondolkodtam, hogy meglehet nem ártana, ha többet mondanánk a diákjaink, hogy mi az, amiben ők jók.

A következő előadás kötetlen beszélgetés volt Satya Nadellával a Microsoft vezetőjével. Kiderült, hogy tényleg fontosak vagyunk és nem csak abból, hogy szánt másfél órát arra, hogy velünk találkozzon, hanem abból is, ahogyan a cég oktatással kapcsolatos gondolatairól, terveiről beszélt. Egyértelmű lett, hogy számukra a IKT-val segített 21. századi oktatás elsődleges prioritás.

Satya Nadela

A nap további részében folyt a projektek bemutatója (ez volt a miénk), majd jött a nagy gálavacsora. Így a harmadik nap végére már elhittem, hogy tényleg fontosak vagyunk.