Álomiskola MineCraft-ban

Internet a tanórán - 2016. március 27.

Írta: Nádori Gergely

minecraftIskolánkban önismeret témaetet tartottunk, ahol a diákok egy blogot készítettek 13 éves vagyok címmel. Érdemes akár magát a végeredményt is megnézni (ITT LEHET), e most csak egy aprócska részét szeretném bemutatni. Felvetettem pár fiúnak, hogy mi lenne, ha MineCraftban készítenék el álmaik iskoláját. Három nap komoly munka után ITT lehet látni a végeredményt. Láthatóan szabad utat engedtek a képzeletünknek, de nagyon keretek közé is szorították magukat és a végeredmény (szerintem) kifejezetten impresszív lett. Mégis, ahogyan a zen mesterek is mondják, a célnál talán még értékesebb volt számukra az odavezető út, mert nagyon komolyan együtt kellett működniük, hogy el tudjanak készülni.

Elsőre még jópofa dolognak tűnt odamenni az építkező társhoz és fejbe vágni, vagy szörnyeket uszítani rá, de amikor látták, hogy így miként haladnak, akkor maguktól hagyták ezt abba. Amikor pedig valaki véletlenül felrobbantotta a fél épületet, akkor nagyon sok újat tanultak meg az együttműködésről és a konfliktuskezelésről is.

A bemutató videó itt is látható: