A visszafordított osztályterem
Vezércikk - 2013. július 18.
Ha valaki nagyon lassan követi csak a technika fejlődését, megvan az az előnye, hogy kevesebbet kell költenie elavuló technológiákra. Ha például most szeretné valaki lecserélni a bakelitlemezeit valami modernebb hanghordozóra, átugorhatja CD-t, a DVD-t és rögtön gyűjtheti a zenéket valamilyen mozgó alkatrész nélküli, digitális tárolón (pl. egy pendrive-on). Ez egy minap megjelent tanulmányt olvasva (ITT TALÁLHATÓ) jutott eszembe, amiben a mostanában divatos kifordított osztályterem koncepcióját bírálják a szerzők. Ha valóban meghaladott ez a tanulási modell, akkor könnyedén túl lendülhetünk rajta, hiszen mifelénk még alig kezdték el használni egyáltalán.
A kifordított osztályterem lényege, hogy megfordul a tananyag leadásának és feldolgozásának színtere. A klasszikus modellben, a tanár az órán leadja az anyagot és a diákok azt feldolgozzák otthon. A fordított osztályterem esetében a diákok előbb otthon elolvassák (vagy megnézik videón) az anyagot, majd az órán közösen feldolgozzák, dolgoznak vele. Most azt tesztelték, hogy vajon melyik sorrend vezet hatékonyabb tanuláshoz. (Végre nem csak arról beszél valaki, hogy szerinte mi lenne jó, hanem kísérleteket, méréseket is végez róla, ahogy erről EGY KORÁBBI CIKKBEN már írtunk.) Lássuk, mit és hogyan vizsgáltak!
Elsőéves egyetemisták vettek részt a kísérletben, bonyolult idegtudományi ismereteket kellett elsajátítaniuk (ahogy nézem, olyanokat, amik nálunk az emelt szintű biológiában megtalálhatók). Ehhez elsőként is készítettek nekik egy makettet, amivel maguk vizsgálhatták az agy működését, nézhették, hogy milyen beavatkozásoknak milyen hatása van a látásra. Az első eredmény az volt, hogy ez az eszköz hatékonyan segíti a tanulást, akik használták, 30%-kal jobb eredményt értek el a végső teszteken. Ez még nem meglepetés, jobb úgy tanulni valamit, ha megfoghatjuk, kipróbálhatjuk, kísérletezhetünk vele, mintha csak mondja nekünk egy nagyon okos ember.
Megvizsgálták ugyanis azt is, hogy mi a hatékonyabb, ha előbb olvasnak és utána kísérleteznek vagy ha pontosan fordítva teszik. Meglepetésre, sokkal (25%-kal) hatékonyabb volt a tanulás akkor, ha előbb kísérletezgettek a modellel és utána olvastak az elméletről, mintha fordítva csinálták volna. A tanulmány szerzői az eredményeket a konstruktivista tanulás elméletével magyarázzák. Eszerint a diákok a tudást megkapják vagy magukba szívják, hanem létrehozzák. Az újonnan létrejövő tudás általában valamilyen korábbi koncepciót, elképzelést helyettesít és a tanítás lényege az, hogy megteremtsük a koncepcióváltás lehetőségét, olyan új tényekkel és tapasztalatokkal szembesítsük a diákot, ami rámutat a meglévő elképzelése hibáira és segít az új megalkotásában. Ezt nevezik felkészülésnek a tanulásra (preparation for future learning). Amikor például a hányadosokat akarjuk megtanítani, akkor először arra kérjük a diákokat, hogy dolgozzanak ki olyan mutatókat, amivel a busztársaságok össze tudják hasonlítani a különféle buszok tömöttségét, majd ezt követően beszélünk a hányadosok számításáról.
A cikk szerzői szerint ugyanis vannak olyan területek (például a neurobiológia), amiről alapjában nem rendelkezik koncepciókkal a diák (elsődlegesen azért, mert azok túl bonyolultak, a kérdés, hogy formálja meg a képet az agy nem merül fel, nem töpreng rajta, nem alkot róla elképzeléseket), ezeknél nem lehet koncepcióváltást, ezáltal mély tanulást sem elérni, hiszen itt valóban cs beletöltjük az ismeretet. Ilyen esetekben fontos, hogy lehetőséget adjunk arra, hogy elsőként kialakítsák az elképzeléseiket, amiket azután majd ütköztethetnek a tanultakkal.
Azt jelenti akkor ez a vizsgálat, hogy a kifordított osztályterem ostobaság és túlléphetünk rajta? korántsem, csupán arra figyelmeztet, hogy a különféle tanulási tevékenységek sorrendjének is fontos szerepe lehet a tanulás sikeressége szempontjából és ezt mindig érdemes az adott helyzethez illeszteni. Egyszóval, mindig gondoljuk át alaposan, hogy merre érdemes fordítgatni éppen az osztálytermünket.
