Milyen egy valóban innovatív iskola? Elmeséljük
Vezércikk - 2018. január 24.
A londoi BETT Show nulladik napján lehetőségünk nyílt egy London melletti iskolát, bizonyos Danesfield School-t, meglátogatni. A történet amerikai filmekből ismerős lehet: lecsúszott, az alsó 10%-ban lévő iskola közössége összeül, 'kitalálja' az iskolát, bevonja a szülőket gyerekeket, és a 4 év alatt az Ofsted ellenőrzése során már kiemelkedő iskola lesz, eredményei pedig a felső 5%-ba repítik. A program kezdete (az igazgatónő elmondása szerint) 2014, és a legutóbbi eredmények alapján mondható el mindez. Szóval van itt egy iskola, ahol minden órán (szinte) IKT eszközöket használnak, a kompetenciaméréseken és a tantárgy felméréseken kiválóan szerepelnek. És mindezt pár év alatt fordították meg. Nézzük hogyan!
Az iskola földszintes, nincsen emelete, és viszonylag nagy kertje, udvara van. Az igazgatónő elmondása szerint úgy döntöttek, hogy nem lehet, hogy egyes tanárok innovatívak csak, a tantestület egészének kell megújulnia. Kitalálták, hogy milyen kurzusokat, online továbbképzéseket végeznek el, majd ezekről beszámoltak egymásnak, és ha valami megtetszett, mindenki megtanulta. Hangsúlyozottan fontos már ezen a ponton is kiemelni, hogy egyáltalán nem volt szükség arra, hogy informatika tanárrá váljon mindenki a tantestületből, és szó sem volt arról, hogy rengeteg különböző alkalmazást kellett volna megtanulniuk. Ahogy bejártuk az iskolát, és benéztünk különböző tanórákra, világossá vált az iskola koncepciója. Ehhez szereztek támogatókat is, hiszen állami iskola révén nem engedhették volna meg maguknak, hogy minden tanteremben gépek legyenek. A Microsoft segítette őket (Microsoft Partner Iskola lettek), gépeket az Asus adott, és az Intel is támogatta a programot, ahogy láttuk. De mi is történik egy 'innovatív' iskolában? Végigjártunk egy napot, 11 és 1 óra között, és az alábbiakat tapasztaltuk.
Mindenhol voltak kis Asus gépek a gyerekek előtt, soha nem láttunk frontális oktatásra berendezett termet, szigetek voltak, vagy padlószönyeg és körbeültek. A legelső meglepő tapasztalat a gyerekek (1-6. osztályig vannak itt) arca. Összesen 8 órára néztünk be, és egyetlen feszült, kedvetlen arcot sem láttunk. A gyerekek dolgoztak végig, láthatóan szerették, amit csináltak, értették, hogy mit miért tesznek, és ezt (8-10 évesen) gyönyörűen el is tudták mesélni furcsa, külföldi felnőtteknek.
A tanárok egyetlen kivétellel (ez egy földrajz óra volt, amiről később szólunk) a háttérben voltak, gond nélkül tudtak velünk pár percet beszélgetni, anélkül, hogy az órát megzavarták volna. Világos feladataik voltak a gyerekeknek, és ehhez ha kellett, segítséget kértek. Az első órán informatika volt a tantárgy, ahol igazából nincsenek is konkrét tantárgyi követelmények. Vagyis vannak, de ezeket minden esetben a többi tantárgyhoz igazítják. Például, azon az órán éppen Excel-ben készítették el egy képzeletbeli jégkorong liga eredménytáblázatát. Ehhez a százalékszámítást tanulták matematikából, és mivel ott ez volt, logikusnak tűnt, hogy ehhez az Excel-t passzintsák, és megcsinálták a matek feladatot (házit) informatika órán. Egyébként végig teljesen világosan látszott, hogy a siker egyik kulcsa pont ez: a tantárgyköziség. Amit az egyik órán tesznek, azt a másikon folytatják, és a dolgok egymásba kapcsolódnak. Nem volt varázslás, bűvészkedés, és látványos órák. Sőt! Tanári szemmel nézve, és frontális órákhoz szokva kifejezetten ijesztő dolgok történtek. A tanár folyamatosan járkált a csoportok között, de a diákok minden esetben önállóan, csoportokban dolgoztak. És mindehhez 10-12 évesek voltak. Az IKT sehol sem volt öncélú, ezért nem is volt igazából látványos (egy kivétel volt, a már említett földrajz óra, ahol egy VR szemüveggel próbálta a tanító a diákokat rávenni, hogy írják le, amit a szemüvegen keresztül látnak, hogy a többiek kitalálhassák, hogy hol is járnak, milyen városban, de ez egyáltalán nem működött. Mindenke fel akarta venni a szemüveget, és aztán semmit nem mondott, annyira lenyűgözte a látvány).
Pillantsunk be virtuálisan pár tanórára, és nézzük meg, mit is csináltak a gyerekek. Az első info órát már kibeszéltük, ezután ének következett. Itt egyszerűen doboltak - együtt. Mindenki kezében dob volt, és közösen doboltak rajta, a tanár irányításával. Valahogy így:
Látható, hogy folyamatosan a diák van a középpontban az a lényeg, hogy ő mit csinál, és akkor tartják az órát hatékonynak, ha a gyerekek aktívan foglalatoskodnak valamivel. Ha ehhez számítógépek kellenek, akkor akkor azzal, ha nélkülük hatékonyabb, akkor úgy. Egyébként a gyerekeknél nem láttunk mobilt, minden telefon ki van tiltva az iskolából, senkit nem zavartak, nem voltak a szünetben elmélyülten játszó diákok. Mondjuk az is igaz, hogy nem is volt szükség rájuk, mert majdnem minden teremben volt elég gép. Amikor megkérdeztem a tanárokat, hogy milyen appokat szoktak használni, és milyen gyakran töltenek le ilyeneket a gyerekeknek, nem is értette a kérdést Miért töltenénk le bármilyen appot? - kérdezte. És valóban, kizárólag a tanulás képességfejesztő részeihez használtak IKT eszközöket, tartalom letöltésére, feldolgozására nem volt szükség semmilyen appra. Szintén érdekes volt, hogy tankönyvet a szó kísérleti, kötelező értelmében, sehol nem láttunk.
De milyen órákat néztünk még meg? Volt egy informatika óra mg, ahol a fényképezést tanulták, és az alapanyagot angolról hozták, ahol egy történetet írtak. Ebből készítettek kis csoportokban digitális történetet. Történelemóra kapcsán Minecraftban kellett ókori épületeket közösen megépíteni, és néha mindent várt a Mud School (Sársuli), ahol megtanították a gyerekeket egyébként veszélyesnek tartott dolgokra. Tüzet raktak, bunkit csináltak, faragtak, grillen sütöttek kést használtak stb. Vagy csak rohangáltak, ha ahhoz volt kedvük, és persze bandáztak. Esetleg kifaragták kedvenc mesefigurájukat. Itt a tanár szintén csak körbejárt néha, segített a gyerekeknek, vigyázott rájuk (amennyire lehet), majd ellátta a sérüléseket. .
Összességében véve, nagyon nagy élmény volt az iskola, és még órákig mesélhetnénk az érdekességeket, pedig alapvetően pár dolgot gondoltak csak újra. Ezeket így lehetne talán összefoglalni:
A gyerekek aktív részesei voltak minden órának
A tanárok testületileg voltak hajlandóak átgondolni a pedagógiai gyakorlatot
Az órák támogatják egymást, épülnek egymásra. Amit angolon csinálnak, visszaköszön informatikán stb.
A gyerekeknek van idejük dolgozni (amikor megkérdeztük, hogy mennyi idejük lesz egy projektre, a tanár válasza ez volt: Amennyi kell.)
Értelmesen, ésszerűen használják az IKT-t, és ahhoz, amihez hasznos, és van értelme. Minden elemében diák-központú, amit csinálnak, nincs vicces appokat letöltő és letöltető 'menő' tanár. Senkinek nem fordul meg a fejében, hogy ezek a tanárok jobbak lennének az IKT eszközök használata miatt, pont úgy, ahogy a kréta használata sem teszi őket menővé. Természetesen, és munkaeszköz.
Összességében rendkívül érdekes tapasztalat volt, és jó volt látni, hogy azok az elvek, amelyek mentén saját digitális iskola projektünket elkezdtük, iskolai szinten visszaköszönnek, és ilyen eredményekhez vezetnek. A tanárok pedig egyre inkább a háttérben segítik a diákokat, és alig látszanak a tanórán.
